Sokan fellélegezhettek, mondván, létezik még demokrácia az országban, hiszen legalább tüntetni lehetett, sőt, az utca felháborodása eredményre is vezetett. Azok, akik egy héttel korábban a korrupcióellenes hatóságok „függetlenségének” elvételére mondtak igent, a népharag hatására pár nappal később már annak szöges ellentétét harsogták.
Bizonyára sokakban megfogalmazódott a kérdés: ha a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda és a Speciális Korrupcióellenes Ügyészség munkájának korlátozása miatt ezrek voltak képesek az utcára özönleni, akkor ugyanők miért hallgatnak a toborzás során észlelt hatósági önkény és jogtiprás láttán?…

Felmérések támasztják alá, hogy a nép még a politikusoknál, a korrupt hivatalnokoknál is jobban utálja a toborzóközpontok munkatársait, az emberek rettegnek a sorozók rejtett rendszámú, elsötétített szélvédőjű kisbuszai láttán. És hiába magyarázkodnak az illetékesek, az internetes közösségi tereket elárasztják a durva kényszersorozásos videók.

Mikolajivban egy menekülő férfi félelmében leugrott egy hídról és meghalt. Vinnicában közel száz feldühödött helybeli betört a városi stadionba, hogy kiszabadítsa onnan azokat a férfiakat, akiket a helyi toborzók szállítottak oda. Tizenegy járőrkocsi szállt ki a helyszínre, gázspray-t és gumibotot is bevetettek, hogy megfékezzék a dühöngőket. Öt embert előállítottak. Mikolajiv megyében civilek dorongokkal és vascsövekkel támadtak a toborzókra, ott lövések is eldördültek. Hasonló eset történt Rivnében. Cserkasziban egy igazoltatott férfi gránátot és pisztolyt rántott elő, azzal próbált meg védekezni a toborzótisztekkel szemben. Számtalan hasonló esetről tudni, a fenti megrázó sztorik csak az elmúlt napok „termése”.

Hiába ígérte meg az ország elnöke, hogy Ukrajnában nem fordulhat elő olyasmi, hogy valakit akarata ellenére, ahogy ő mondta, dorongokkal kényszerítsenek a frontra. Hiába mondja az emberi jogi biztos, hogy megengedhetetlen mostani formájában a kényszersorozás. A valóság másról árulkodik. Elég csak Sebestyén József tragédiájára gondolnunk…

Nagyon sokáig, egészen mostanáig a nyugati fő sodratú média nem vett tudomást az ukrajnai toborzás „sajátosságairól”. Az elmúlt napokban azonban mind több olyan írás jelenik meg brüsszeli, londoni, párizsi és washingtoni lapokban, ami ezekre az állapotokra irányítja rá a figyelmet. A Financial Times legújabb cikkében emlékeztet a mikolajivi férfi tragédiájára és a vinnicai rendbontásra. Részletezik, hogy a hadköteles korúakat az utcákról viszik el furgonjaikkal a toborzók, s emiatt az emberek már annyira dühösek, hogy egyre gyakrabban támadják meg őket. A tekintélyes amerikai lap azt állítja: a toborzóirodák 50 oldalas kézikönyvet kaptak annak érdekében, miként kell(ene) viselkedniük a mozgósítás során, hogy elejét vegyék a botrányos eseményeknek, ne készülhessen annyi kínos videó a túlkapásaikról. A lap az ukrán főügyészségre hivatkozva írja, hogy csak idén 500 olyan ügyben indult eljárás, amikor a toborzókat érte támadás. Azt viszont az emberi jogi biztos hivatala tudatta még korábban, hogy több ezren fordultak hozzájuk jogorvoslati segítségért a toborzókkal szemben. Azt, hogy Ukrajnában rendszerszintű az emberjogsértés ezen folyamatok során, az Európa Tanács emberi jogi bizottságának a jelentése is világosan leszögezte.

A problémáról tehát mindenki tud, elismerik azt. Persze könnyebb mindezt az orosz propagandára fogni, de ez nem oldja meg a nagyon is létező társadalmi feszültséget, amely ezt az egész kérdést övezi. Legelőbb azt kellene megfejteni, hogyan jutottunk el odáig, hogy amíg a háború első hónapjaiban hosszú sorok voltak a toborzóirodák előtt, merthogy annyian jelentkeztek önként, mára egészen másról beszélünk. Ha legalább sikerülne felállítani a „diagnózist”, az már talán az első lépés lehetne a súlyos probléma kezelése szempontjából…

Dunda György