A két világháború közötti Magyarország kiemelkedő kultúra-, oktatás- és sportpolitikusa, gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932) munkássága és annak történelmi jelentősége is szóba került az idén Tusványoson. A Mikó Imre-sátorban lezajlott beszélgetés során Szakály Sándor történészprofesszor és Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese felvázolta és elemezte tevékenységének máig érzékelhető társadalmi hatásait, valamint a közgondolkodás formálásában betöltött szerepét. Rámutattak továbbá, hogy egy világosan meghatározott és széles körben elfogadott értékrendszer hiányában egyeseket méltánytalanul kizárhatnak, másokat érdemtelenül beemelhetnek a nemzet nagyjainak örök névsorába.
Szakály Sándor szerint államférfinak csak a maradandót alkotó nevezhető, így messzemenően több a maga után emléket sem hagyó politikusnál. Gróf Klebelsberg Kunó azon 20. századi magyar személyiségek közé tartozott, akiket megillet az államférfi jelző, ugyanis 1921-ben belügy-, majd 1922 és 1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként olyan alapokat rakott le Magyarországon, amelyekre utódai a mai napig építkezhetnek. A Horthy-korszakban rajta kívül még két ilyen személyiség akadt: gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál.
Ő volt ugyanis, aki felismerte, hogy a történelemben példátlan országcsonkítással járó első világégés utáni helyzetben a magyarságot nem fegyverrel, hanem a szellem erejével lehet felemelni és megvédeni. Hitte és vallotta, hogy „a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”, és ekképpen cselekedett. A miniszterelnök és a kormány többi tagja pedig támogatta.
Bátor intézkedéseinek és mélyreható reformjainak kettős célja volt: a társadalom kulturális színvonalának emelése és a tudományos élet fellendítése.
Az elsőt a közoktatás fejlesztése által vélte megvalósíthatónak. Ennek érdekében 1926-ban elindította a népiskolai programot, amely során a maradék országot öt kilométeres sugarú körökre osztották, ezeken belül pedig a törvényhatóságokat vagy a nagybirtokosságot elemi iskolák létrehozására kötelezte. Így 1930-ra 5000, összesen 5784 tanteremmel rendelkező iskola és 2278 tanítói lakás épült, de 1555 népkönyvtárat, 1500 iskolakönyvtárat, valamint 500 óvodát is létrehoztak. Ennek eredményeként az analfabéták száma 15,2 százalékról, 9,6 százalékra csökkent, és 1935-ben már csak a lakosság 7 százaléka volt írástudatlan.
A polgári iskolákat önálló középfokú intézményekként törvényesítette, korszerűsítette, illetve gyakorlatiasabbá tette a tananyagot, bevezette az élő idegen nyelvek oktatását, és létrehozott egy új iskolatípust, a reálgimnáziumot.
Szakály Sándor
A tudomány fellendítését az elitképzés fejlesztésével képzelte el. Ez azonban kemény diónak ígérkezett, mert a trianoni békediktátummal a magyar egyetemi oktatást is óriási veszteség érte. Olyan felsőfokú oktatási központok kerültek az ország határain kívülre, amelyek nemcsak részei, hanem meghatározói voltak a magyar tudományos életnek. A Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, a Pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem és a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia az új határokon kívül szorult. A kolozsvári egyetemet Szegeden, a pozsonyit Pécsett, a selmecbányait Sopronban indította újra.
Bécsben, Berlinben, Rómában, Párizsban és Zürichben létrehozta a Collegium Hungaricumok hálózatát, amelyeken keresztül ösztöndíjakban részesítette a tehetséges és fejlődni vágyó kutatókat és művészeket, az idegenben tevékenykedő magyar tudósokat pedig a munkájukhoz szükséges feltételek biztosítása mellett hazahívta. Hitte és vallotta: az igazi hazafi tarsolyában a külföldön megszerzett tudással visszatér, és itthon átadja azt, hogy a népe előreléphessen és több legyen, mint addig. A magyar kutatók és intézetek tevékenysége ugyanakkor hozzájárult a pozitív megítélésünk kialakulásához a nagyvilágban.
Kiharcolta, hogy a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium a költségvetésből több mint 10 százalékot kapjon, ami most is hihetetlenül magas arány világviszonylatban – még úgy is, hogy az egészségügy ehhez a tárcához tartozott. De áldoztak a filmkészítésre, színházra és könyvkiadásra is.
Törvény által szavatolta a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét és anyagi támogatását, megalapította az üzleti világ befolyásos alakjai és a tudomány fontos szereplői között kapcsolatot teremtő Széchenyi Tudományos Társaságot, állami támogatásból biztosította a Nemzeti Színház és Opera működését.
Javaslatára megalapították a Corvin-lánc és Corvin-koszorú magas fokú állami kitüntetést, amellyel a magyar tudomány, irodalom, művészet és közművelődés legjobbjait díjazták, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül. Az érték volt a mérték.
Létrehozta a Magyar Királyi Testnevelési Főiskolát, a Margitszigeten megépíttette a Nemzeti Sportuszodát, bevezette és meghonosította Magyarországon a sportpolitikát, valamint -diplomáciát. Minisztersége alatt Budapest vívó-, vízilabda-, úszó-, asztalitenisz-, torna-, műkorcsolya- és kerékpáros-világbajnokságot rendezett, illetve amatőr ökölvívó-Európa-bajnokságot, és itt tartották a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 19. kongresszusát is. Intézkedései gyümölcseként az 1936-os nyári olimpiai játékokon Magyarország a Német Birodalom és az Amerikai Egyesült Államok után a harmadik helyen végzett a győzelmek számát tekintve.
Gróf Klebelsberg Kunó. Fotó: Wikipédia
A korántsem teljes felsorolás némi ízelítőt ad az államférfi áldásos tevékenységéből. Ugyanakkor rádöbbent arra az óriási veszteségre, amelyet az 1931-es választásokat megnyerő gróf Bethlen István miniszterelnök lemondása okozott – hiszen gróf Károlyi Gyula augusztus 24-én beiktatott kormányában már nem vállalt tisztséget, és 1932. október 11-én, alig 57 évesen váratlanul elhunyt.
Szakály Sándor és Péterffy Balázs beszélgetéséből az is kiderült, hogy az általa bevezetett reformok szülte kimagasló eredmények ellenére gróf Klebelsberg Kunót feledésre ítélték a hatalmat 1949-ben megkaparintó kommunisták. Megpróbálták befeketíteni és kiiktatni a magyar történelemből és köztudatból.
Ennek érdekében felemlegették grófi származását, hozzátéve, hogy osztrák eredetű család sarja volt, tehát tulajdonképpen nem is volt magyar. Ezzel szemben a mai Romániához tartozó Magyarpécska szülötteként magyar nevelésben részesült, magyar iskolába járt és magyarnak tartotta magát.
Kultúrnacionalizmussal is vádolták, mert megfogalmazta, hogy többet kell mutatnunk, mint a szomszédos országok és nemzetek, de nem lebecsülve és lenézve őket, hanem önmagunkat felemelve.
Megítélése sajnos lényegesen az 1989-es rendszerváltás után sem módosult. Már nem üldözték ugyan a szellemiségét és az abból merítőket, de agyonhallgatták a világszinten is elismerést kiváltó, máig gyümölcsöző megvalósításait. Némi elmozdulás ebben a tekintetben csupán az utóbbi tizenöt esztendőben történt. Ezen a szomorú és fölöttébb káros gyakorlaton volt hivatott változtatni az Országgyűlés, amely 2025-öt Jókai Mór- és Gróf Klebelsberg Kuno-emlékévvé nyilvánította.
Végre megtörtént tehát az első komoly lépés a magyar haza szolgálatában tett felbecsülhetetlen érdemei elismerése felé. Elégedettek viszont csak akkor lehetünk, ha belátjuk, hogy az általa lerakott alapoknak a mai napig meghatározó szerepük van a nemzet fejlődésében. Éppen ezért akkor járunk el helyesen, ha az idő teltével nem eltöröljük, hanem javítjuk és a kor követelményeihez igazítjuk azokat.
