Sikeresen pályáztak az Anghel Saligny-program keretében, szerződést kötöttek, emellett a kivitelező is megvan a csomortáni szennyvízhálózat építésére, amelyet a Kézdialmást és Csomortánt kiszolgáló új szennyvíztisztító építésével is megbíztak. Molnár István polgármester úgy látja: a munkálatokat megkezdik, de a jövő bizonytalan.
A csomortáni szennyvízhálózat kiépítésére kiírt versenytárgyalást a târgoviștéi Grand Technology System Kft. nyerte meg, a 2018-ban bejegyzett cégnek tavaly 23 alkalmazottja volt, így minden valószínűség szerint képes lenne a munkálat kivitelezésére – normális körülmények között.
„Szerintem a munka megkezdődik és le is áll, ugyanis az állam, ahol egy beruházás nem érte el a kifizetések esetében a negyven százalékot, le fogja állítani. Ez azt jelenti, hogy egy munkálat lehet akár nyolcvan százalékban is befejezett, de legalább az ellenérték negyven százaléka legyen kifizetve, amitől mi távol állunk” – mondta Molnár István, Kézdialmás polgármestere, aki magyarázatot is adott, hogy ezek ellenére mégis miért kezdik el a folyamatot.
„A versenytárgyalást megnyerte egy cég, meg kell kezdenie a munkálatot. Cseke Attila miniszter még július 18-án küldött egy levelet, amelyben felhívja a figyelmet, hogy a víz- és csatornavezetések esetében nem lesznek kifizetések, ha a már általuk kifizetett összeg nem haladja meg a negyven százalékot. A levélben nincs arról szó, hogy befagyasztanak mindent, csak azt közlik, hogy egyelőre nem folyósítanak pénzt. Nekünk más lehetőségünk nincs, mint hogy belevágjunk a kivitelezésbe, a cég meghitelez, aztán meglátjuk az utófinanszírozás kérdését. Sok település van ilyen helyzetben, és sok helyen dolgozik ez a cég. Számunkra viszont az a fontos, hogy a településen átvezető megyei út környékén legyen meg a munkálat, mivel azt korszerűsítésre ütemezték be, és ha elkészült, már nem szabad feltörni” – mondotta Molnár István.
A beruházás értéke mintegy 10,7 millió lej, az önrész 700 ezer lejt tesz ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.