Ezen a nyáron, júniustól ez idáig húsz lövöldözés, köztük két halálos kimenetelű, illetve nyolc sebesüléssel járó fegyveres utcai támadás történt Brüsszelben – közölte tegnap a brüsszeli ügyészség.
Az ügyészség szerint aggodalomra ad okot az utcai verekedések utáni lövések, a fegyveres rablások, a kábítószerrel kapcsolatos erőszak számának növekedése a belga fővárosban. Julien Moinil ügyész szerint a nyári hetekben ez idáig feljegyezett húsz lövöldözés „épp hússzal több”, mint amennyi a belga fővárosban megtörténhetne, ezért kollégáival a nyomozó hatóságok jogköreinek megerősítését, további járőröző rendőröket és térfigyelő kamerák felszerelését kérte a kormánytól.
„Elfogadhatatlan, hogy az emberek félnek Brüsszelben élni, dolgozni vagy egyszerűen csak autóval közlekedni. Az ügyészség számos intézkedést tesz a fegyveres erőszak elleni küzdelem fokozása érdekében. Egyetlen elkövető sem érezheti úgy, hogy szabadon és büntetlenül tevékenykedhet, kockázatok és következmények nélkül” – fogalmazott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.