Augusztus 15-én, pénteken rendezik a nagyszabású csúcstalálkozót a két nagyhatalom között. Annyit már korábban is lehetett tudni, hogy Alaszkában választják ki a pontos helyszínt. Augusztus 11-én Donald Trump amerikai elnök beszéde során két alkalommal is megdöbbentette a közvéleményt, mivel azt mondta, hogy ő fog Oroszországba utazni, de végül javította magát: elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő érkezik a legészakibb amerikai államba. A helyszín nem kis kihívás elé állította a diplomatákat, mivel a nyár a turisztikai főszezon Alaszkában, és a világvezetők fogadására alkalmas helyszínek is igencsak korlátozottak.
A lehetőségeket mérlegelve a szervezők hamar leszűkítették a kört egyetlen városra: Anchorage. Úgy találják, hogy csak a település mellett lévő bázis, Elmendorf–Richardson felelhet meg azoknak a rendkívül magas biztonsági feltételeknek, melyeket a két világpolitikus találkozója megkövetel.
Az amerikai szervezők hozzátették, hogy számos részlet még kidolgozás alatt van, magasabb szinten is zajlanak az egyeztetések, például a két ország külügyminisztere is egyeztet. Az ügyhöz közel álló források szerint a két fél hosszas mérlegelést követően választotta ki a helyszínt. A lehetőségek körét szűkítette, hogy Putyin ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, így a hagyományos európai békéltető városok, mint Genf vagy Bécs, nem jöhettek szóba. Felmerült az Egyesült Arab Emírségek is, de ezt az amerikai delegáció nem szerette volna, mivel rendkívül messze van. Végül az amerikaiak meglepődtek, amikor kiderült, hogy Putyin hajlandó az Egyesült Államok területére lépni, és ez megoldotta a kérdést.
Az alaszkai találkozó kapcsán a várakozások hatalmasak, nem kicsi a szurkolók és az ellendrukkerek száma sem.
Miért nem áll a lábán a Csehszlovákia-hasonlat?
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő közösségi oldalán jelezte: nagy erővel folyik a nyugati közvélemény megdolgozása, hogy valami szörnyűség készül. Bejegyzésében rámutat arra, mennyire téves az oly sokak által hangoztatott csehszlovák hasonlat. Az alábbiakban ebből idézünk részleteket:
„A csehek meg sem próbáltak védekezni, feladták, a nagyhatalmakra bízták sorsukat. Az ukránokat nem ebből a fából faragták, a csehekhez hasonlítani őket egyszerűen sértő. De azért is téves, mert a cseh hadiipar rengeteget adott Németországnak, a németek ’38–39-ben megszerezték a csehszlovák hadsereg teljes fegyverzetét. Ilyen itt nem lesz, se az ukrán haderő fegyverzetét, se a hadiipar nagyobbik felét nem szerzik meg az oroszok, de az nem is olyan fontos, mint anno a cseh volt. Az ukrán fegyverzet és hadiipar jelentős része ugyanis már megsemmisült.
Jelen helyzetben a katonai végeredmény már »biztosan« tudható, 1938-ban is valószínű volt, hogy a németek megnyerik a cseh hadjáratot, Csehszlovákia lakosságának nagyjából fele nem volt lojális a véres hódítással 18 évvel korábban összerakott államhoz. Hagyjuk a szegény, ártatlan kis Csehszlovákia képét, lengyelek, németek és magyarok százait ölték le, az elűzöttek tízezreiről ne beszéljünk 1918–1920-ban, nem 1945-ben! Ehhez képest Ukrajna 2022-ben egy más világ, de még ma is – bár ők se tettek sokat kisebbségeik lojalitásáért.
Szóval valószínűleg Csehszlovákia is elesett volna – de ezt sohasem tudjuk meg, mert duplán megadták magukat ’38-ban és ’39-ben. De a valószínű meg a »biztos« (100 százalék ugye nincs, de ez 99 feletti) között nagy különbség van. Ami ma van, semmiképpen sem döntetlen, hanem részleges orosz győzelem. Az oroszok nem a határon vannak, mint a németek ’38-ban, hanem mélyen Ukrajnában. Csak az a kérdés, hogy Ukrajna 20, 25 vagy akár 30 százaléka kerül orosz kézbe. Arra, hogy Ukrajna katonailag visszafoglalja területeit, semmilyen remény nincs – itt most nem egy-egy faluról beszélek, hanem a nagy képről. Tehát minél később van a fagyasztás, annál kevesebb marad Ukrajnából.
Nos, ez a valódi kontextus, nem az üres, moralizáló és az ukránok számára sértő »1938« emlegetése. Itt már tények vannak.
Persze az ukránoknak a jelen ajánlat, ha az tényleg »területcsere« (ugye, mind a kettő saját terület, csak van, ami orosz kézben van, van, ami meg nem), elfogadhatatlan. És vannak olyan tökösek, hogy el is utasítják majd. Mondom, az ukránok nem csehek, a bátorságukat tisztelni kell(ene).
Mi lesz akkor? Az, ami most, folytatódik a háború, amíg Oroszország be nem veszi a Donbaszt. Nagyon régóta mondom, hogy ez a minimum, hogy Putyin »győzelmet« tudjon hirdetni. Elpusztul még Szlovjanszk és Kramatorszk, meghal még mind a két oldalon több tízezer ember. Nincs az a szankció, amely most Oroszországot megállítaná. Aztán leülnek a politikusok megint, és nem lesz területcsere, Oroszország szépen megtartja, amit elvett Harkiv, Szumi, Dnyipropetrovszk és Mikolajiv megyéből is, és az övé lesz Donbasz is.
És majd engedni kell a szankciókból, mert az orosz ajánlat az lesz: vagy megállunk itt, vagy még többet foglalunk. És akkor már mögöttük lesz a megerődített Donbasz, vár rájuk a síkság, és nem 100 ezres városokat lőhetnek majd szét, hanem milliósokat, mint Zaporizzsja és Dnyipro.
Trump nem az ördög, bár Chamberlain sem volt az egyébként, de nem is Chamberlain. Ezeket a hideg tényeket az amerikaiak már régen látják – a katonák legalábbis. Trump nem »megbékíti« az agresszort (Hitler ’38-ban csak fenyegetett), hanem elismeri, amit már elvett, és nem is lehet visszavenni még világháborúval sem, mert azóta ott vannak a nukleáris fegyverek. Óriási különbség.
Minél később lesz vége, annál rosszabb lesz Ukrajnának, de Zelenszkij nem mehet bele egy ilyen »alkuba«, nem teheti meg. Trump viszont majd elmondhatja, hogy a következő hónapokban szinte biztosan jövő nagy ukrán vereségek (Pokrovszk, Kupjanszk, Kostiantynivka) előtt megpróbálta megállítani a háborút. És igaza lesz, Európa meg a »csehszlovákiázók« pedig nagyon leforrázottak lesznek. Ez a háború mindenkinek rossz, elsősorban az ukránoknak, de utánuk egyből jön ez a minden realitásérzékét elvesztett, jóemberkedő, tudatlan nyugati fővonalbeli elit, a neokonoktól a progresszívekig.
Tolsztoj írta egykor, hogy »minden államférfi azt teszi, amit tehet, nem amit tenni akar«. Kár, hogy ma alig vannak államférfiak.
Zelenszkijt és az ukránokat még megértem, az ő bőrükről, földjükről van szó, kapaszkodnak minden szalmaszálba, de az európai politikai elit jó része az »államférfi« ellentéte, nem pedig Trump, akármit is gondolunk a stílusáról. Mert ha államférfiak lennének, azon dolgoznának az amerikaiakkal együtt, hogy fagyasszák a háborút az újabb ukrán tragédiák előtt.”
Kompromisszum szükséges
Anton Bendarzsevszkij külpolitikai elemző, újságíró, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus igazgatója is összefoglalta gondolatait a holnap esedékes találkozóról. A jelenlegi helyzetet elemezve ő is arra a következtetésre jut: óriási diplomáciai művészet lenne tárgyalások útján megállítani az oroszokat a háború további folytatásától. Ehhez mindenképpen valamilyen kompromisszumra lesz szükség.
„Egy USA által letárgyalt kompromisszum (hangsúlyozom: kompromisszum, nem orosz ultimátum) jó Ukrajna számára is. Egyrészt a háborúba az ukrán társadalom is egyre inkább kezd belefáradni, másrészt pedig ilyen helyzetben lehet Amerikára mutogatni, és el lehet mondani, hogy mi harcoltunk volna a végsőkig, de hát a nagyhatalmak a fejünk felett döntöttek, ahogy az lenni szokott. Ezzel Zelenszkij a felelősséget is le tudja venni a válláról, és a társadalom egy részének a haragját Trumpra tudja irányítani. Szóval bármi is lesz a vége, ha túl kemények az orosz feltételek, Ukrajna nem fog belemenni, és Trump sem tudja rákényszeríteni Ukrajnára az elfogadásukat. Viszont ha Kijev belemegy, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem »rákényszerítésről« van itt szó, hanem tudatos, átgondolt döntésről.
Az elmúlt napokban a Fehér Házban történt Azerbajdzsán–Örményország nagy megbékélésnek is valójában hatalmas szimbolikus értéke van. Hiába lehet felhozni azt, hogy már egy éve előkészítés alatt volt, meg hogy egyébként is megtörtént volna, Trump ide vagy oda. Mégis, Alijev és Pasinján éppen Trumphoz ment az aláírásért, és Trump közvetítését emelték ki a világ hírügynökségei kamerái előtt. Nem Moszkvába, nem Pekingbe, nem Ankarába. Ez egy rendkívül erős adukártya Trump kezében Putyinnal szemben is: az elmúlt években Ukrajna miatt kezd kicsúszni a talaj Putyin szövetségi rendszere alól. Az új szír hatalommal már amerikaiak tárgyaltak, és törölték el a velük szembeni szankciókat. Iránt amerikai–izraeli katonai akcióban alázták meg Moszkva szeme és annak teljes tétlensége előtt. Indiát éppen most kényszerítik rá, hogy hagyjon fel az orosz energiahordozók felvásárlásával. A hagyományos orosz érdekszférába tartozó országok, Örményország és Azerbajdzsán pedig már a Fehér Házban fotózkodnak, pedig az utolsó orosz »békefenntartó« katonák lába még nem is hagyta el Karabah földjét…”