A Romániában tevékenykedő multinacionális cégeket és az Európai Unión kívüli online kiskereskedelmet érintő adóügyi változásokat helyezett kilátásba tegnap Alexandru Nazare pénzügyminiszer.
Kifejtette: hivatalba lépésekor nem sok adattal találkozott arról, hogy mennyit veszít az ország a multik profitjának mesterséges kivitele révén. Az adóhatóság nyilvántartásaiban négy olyan költségtípus szerepel, amelyekkel a multik a vállalatcsoporton belüli mesterséges kifizetésekkel csökkentik adóalapjukat: szolgáltatások, jogdíjak, csoporton belüli hitelkamatok és tanácsadási költségek. Nazare szerint az Egyesült Államok által is használt új adózási rendszert fogják Romániában bevezetni: az ilyen típusú költségek nem haladhatják meg a forgalom 3 százalékát, ami pedig ezt a szintet meghaladja, azt nem lehet már költségként leírni, tehát ki kell rá fizetni a 16 százalékos társasági adót. Egy másik rendelkezéssel 25 lejes illetéket vetnek ki minden Európai Unión kívülről érkező, 150 eurós értékhatár alatti és így vámmentesen behozott küldeményre. A miniszter elmondta: uniós szinten az utóbbi négy évben 1-ről 4 milliárd euróra nőtt az ilyen csomagok összértéke, ami országos szinten a korábbi néhány ezerről napi 220 ezerre növelte az érkező küldemények számát. Nazare megjegyezte: a sajtóban máris „Temu-illetéknek” nevezett új illeték meghívó is a külföldi kereskedők felé, hogy amennyiben Romániában akarnak üzletelni, nyissanak itt nagybani logisztikai központot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.