A múlt hét csütörtökjén Kézdivásárhelyen a Sinkovits-sportpálya és a Kicsid Gábor Sportcsarnok közötti zöldövezetben a Zöld Nap Egyesület önkéntesei és Kocsis Zoltán, a városháza sportirodájának vezetője által ültetett szilvacsemeték közelében Bartók András egykori labdarúgó Kézdiszentlélekről hozott diófacsemetéjét ültették el az ő tiszteletére, aki tizennégy éven át, 1974 és 1988 között volt meghatározó alakja a C ligás Vasas és más névre keresztelt labdarúgócsapatoknak, 450 mérkőzésen játszott, ami nem elhanyagolható teljesítmény egy focista pályafutásában.
Az eseményen a volt labdarúgó családja – felesége, Etelka, fia, István, menye, Blanka és két unokája, Flóra és Boróka –, valamint a sportiroda néhány munkatársa is jelen volt. Az egykori sikeres futballista elmondta: azért ültette a diófacsemetét, hogy unokái és más kisgyermekek annak árnyékában megpihenve, annak terméséből fogyasztva emlékezzenek rá. Bartók András ma már nyugdíjasként is példát mutat a jövő nemzedéke számára nemcsak sportolóként, hanem felelős állampolgárként fát ültet, hogy továbbra is nyomot hagyjon maga után. Példája követendő.