A júniusi érettségi vizsgát követő pótérettségire majdnem minden idén végzett kieső jelentkezett, azonban csak minden negyediknek sikerült elérnie a hatos átmenő általánost. Ezzel együtt az érettségire jelentkezett, idén ballagott 975 háromszéki középiskolás 83,89 százaléka (818 diák) kaphatja meg az érettségi diplomát, az előzetes eredmények megóvása után, augusztus 26-ig még változhat a helyzet.
A júniusi érettségire 985-en jelentkeztek az idén ballagók közül, és 975-en vettek részt, közülük 772 vizsgázónak (79,185 százalék) sikerült elérnie a négy vizsgatárgyból a hatos általánost. A közülük kiesők és a vakációban pótvizsgázók 186-an pótérettségiztek, 46-an (24,73 százalék) sikeresen. Velük együtt 818 (83,89 százalék) idei háromszéki középiskolai végzős szerzi meg az érettségi oklevelet – s tán még a megóvott dolgozatok újrajavítása is javít az eredményen, amit augusztus 26-án tesznek közzé –, ez azt jelenti, ennyi háromszéki diák előtt nyitva a kapu már idén a felsőfokú oktatás előtt. Sokan már elfoglalták helyüket a nyári egyetemi felvételi alkalmával a választott szakon, a sikeresen pótérettségizők számíthatnak az őszi felvételin betöltetlenül maradt helyekre.
A korábbi végzősök között is vannak visszatérők, százhuszonnégyen próbálkoztak a pótérettségin, közülük huszonegyen sikeresen zárták a vizsgákat.