Négy kisebb, az Anghel Saligny-programban szereplő utca felújítási szerződését kénytelen felbontani a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, miután a finanszírozási szerződés aláírásának késlekedése, a drágulások, valamint a program egyik szabálya nyomán nem tudják újraszámolni a költségeket, és az eredetileg biztosított forrásokból a kivitelező nem tudja elvégezni a munkát. A négy utca a Bárányka, Gát, Malomgát, valamint az Irinyi János nevet viseli, a Gábor Áron utcai hídnál, mely szintén az országos program része, már felbontották a szerződést, itt új terv is szükséges.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester lapunkat arról tájékoztatta, hogy noha az önkormányzat mind a négy utca esetében megkötötte a kivitelezési szerződést a Kovászna Megyei Híd és Út részvénytársasággal, viszont munkavégzési utasítást nem adhattak ki, mert nem tudtak volna fizetni, és a fejlesztési minisztériummal nagy késéssel sikerül megkötni a finanszírozási szerződést. Ennek az lett a következménye, hogy mivel hat hónapnál rövidebb munkálatokról volt szó, és a kivitelezési szerződésekbe nem kellett költség-újraszámolási képleteket belefoglalni, az időközben bekövetkezett drágulásokhoz nem tudják hozzáigazítani az építővel kötött szerződést. A vállalat pedig közölte, hogy az eredetileg leszerződött összegbe nem férnek bele. Az önkormányzat jogászai megpróbáltak valamilyen megoldást találni, de törvényesen ez nem lehetséges, így nem maradt más hátra, mint hogy felbontsák a szerződéseket a vállalattal, majd új közbeszerzést írjanak ki.
A Gábor Áron utcai híd esetében noha megvan a finanszírozási és a kivitelezési szerződés is, de itt új tervet is kell készíteni, az eredetileg előirányzott összeg sem lett volna elegendő, ezért itt is felbontották a szerződést. A minisztérium, úgy tűnik elfogadja, hogy a régi támogatási megállapodás alapján finanszírozzák a munkálatokat, a költségek újraszámolásával persze, ám év végéig új kivitelezőt kell találni, hogy ne vesszen el végképp a kormánypénz. Az utcák esetében ugyanez érvényes, azaz év végéig kivitelezőt kell találni, hogy nagyobb esélye legyen, hogy nem esnek el a minisztériumi finanszírozástól – részletezte az alpolgármester.