A szövetkezetekben a jövőÚjabb sikeres gépparkfejlesztés Csernátonban

2025. augusztus 20., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A csernátoni Csáki család mezőgazdasági tevékenysége 1992-ig nyúlik vissza, akkor kezdték el a családi örökségből jutó földek művelését. Azóta sokat léptek előre, más gazdálkodókkal szövetkezetbe tömörültek, és a társulási formának köszönhetően már több sikeres pályázaton vannak túl. Legutóbb hétfőn mutattak be egy több mint kétszázezer eurós fejlesztési projektet.

  • Csáki Béla a csomagológép előtt. A szerző felvételei
    Csáki Béla a csomagológép előtt. A szerző felvételei

Sikeres pályázatok

Az alsócsernátoni Csáki Béla 1984-ben mezőgazdasági líceumot végzett, de a sors fintora miatt hét évig nem dolgozott szakmájában. A rendszerváltást követően, 1992-ben a szülők örökségét képező két-két hektáron kezdték a földművelést. Sokat nyomott a latban, hogy 1991-ben egy négy hónapos svájci tanulmányúton vehetett részt. 

„A stratégiánk az volt, hogy azt a kevés jövedelmet, amelyet a feleségemmel, Enikővel megvalósítottunk, visszaforgattuk fejlesztésbe, így gyarapodtunk a mai szintre. Hozzá kell tennem, hogy a két fiunk is beállt a sorba – Hunor már egyetemistaként –, és már 2012-ben sikerült megírni az első pályázatot. Kisebb fiunk, Nimród 2015-ben csatlakozott, ő egyébként agrármérnök, Hunor pedig erdészmérnök. Tehát csatlakozott az egész család, s időközben 2005-ben az Enikő Panziót is sikerült beindítanunk” – ecseteli a kezdeteket a gazdálkodó.

A fiatalok csatlakozásának volt hozadéka: a lendületük hozzájárult a vállalkozás fejlesztéséhez. „Más a szemléletük, másként látják a dolgokat, látják a lehetőségeket. Mondták: édesapa, valamit kellene a pályázatokkal kezdeni” – emeli ki Csáki Béla. „Ekkor derült ki: úgy tudunk pályázni, ha szövetkezetet hozunk létre” – hangsúlyozza.

 

A robotgép, amely önállóan rakja a zsákokat a raklapokra

 

Öten társultak

2018–2019-ben létrehoztak egy szövetkezetet, amelyhez öten társultak: Csáki Béla, a fiai, valamint Gajdó Zoltán és Könczei István. A társulás jelenleg 150 hektáron gazdálkodik, főbb terményeik a pityóka, búza, hagyma, sárgarépa és petrezselyem.

„Mindenki a saját földjeit műveli, a lényeg, hogy közösen tudjuk értékesíteni a terményt. A társulásnak van egy kitétele is: minden eladott termény fele plusz egy százalékát a cégen keresztül kell értékesíteni. Könnyebb a vegyszerek és a műtrágya beszerzése is. A szövetkezet első pályázatából egy raktárépületet és gazdasági udvart hoztunk létre, ez a szövetkezet vagyonát képezi. Mindenki végzi a saját dolgát, az értékesítés egy része innen is történik” – mondja Csáki Béla. A földekre biztosítást is kötnek, ez már a pályázat miatt is szükséges. 

Az utolsó, hétfőn bemutatott pályázatuk a termények könnyebb értékesítését teszi lehetővé, gyakorlatilag az értékesítési lánc egy fontos eleme valósult meg. „Több gépet sikerült vásárolnunk, ami könnyíti a dolgunkat, hiszen ötszáz tonna krumplira szerződésünk van egy hasábburgonya-gyártóval. Kisebb csomagológépeket, a zsákokat raklapokra felrakó robotot, válogatógépet vásároltunk a pénzből. A pályázat értéke valamivel több, mint kétszázezer euró volt, ezt a vidéki beruházásokat támogató AFIR-on keresztül kaptuk, tízszázalékos önrészt kellett biztosítanunk. A pályázat feltétele volt, hogy a szövetkezetnek elnököt kell alkalmaznia, akinek szakmai végzettsége van, így ezt a feladatot Nimród fiam látja el” – részletezte Csáki Béla.

Korábban volt egy 990 ezer eurós pályázatuk, ebből a gépparkot bővítették és korszerűsítették 2022–2023-ban. Az is az AFIR-on keresztül zajlott, 200 lóerős traktort, pótkocsit stb. vásároltak.

Hétfőn a pályázatuk népszerűsítésén jelen volt Mágori István, Csernáton polgármestere, Kovács-Vajda István, az illyefalvi Kobak Design vezetője, aki a projekt marketingmenedzsmentjéért felel, valamint a szövetkezeti tagok. A pályázat zárórendezvényére szeptemberben kerül sor, arra a partnereiket is várják majd.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1286
szavazógép
2025-08-20: Szabadidő - :

A nap fotója

2025-08-20: Pénz, piac, vállalkozás - Nagy D. István:

Nehezen tudják követni az állam pénzéhségét (Háromszéki Vállalkozások)

A 2024-es könyvelési mérlegadatok elemzéséből ismételten az derül ki, hogy az elmúlt évek pénzügyi, adópolitikai megszorításai, szigorításai nem tesznek jót a háromszéki vállalkozásoknak, olyan helyzetet teremtenek, hogy a cégek ugyan dolgoznak, ám nehezen tudnak eleget tenni az állam pénzéhségének – fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint erős jelzés, hogy már több éve, miközben az árbevétel valamelyest növekszik, a bruttó nyereség terén visszaesés tapasztalható, amelynek okai elsősorban a minimálbér-emelésben, illetve a gyakori adóügyi változásokban keresendők.