Hétköznapok a sepsiszentgyörgyi köztemetőben

2025. augusztus 20., szerda, Közélet

Több mint száz esztendővel ezelőtt, a 20. század első éveiben nyitották meg Sepsiszentgyörgy városi temetőjét a Debren-tetőhöz tartozó területen. Azóta sok változáson ment át, növekedett, és lassan szinte teljesen beborították a sírok a hat és fél hektáron elterülő parcellákat. Egy dolog ellenben nem változott: mindig kell lennie embernek, aki gondozza a temetőt, sírgödröt ásnak és temetnek. Hétköznapjaikról őket kérdeztük.

  • Balról jobbra: Imre Antal, Imre István, Hajdú Imre, Kádár István, Novák Norbert, Már Botond. Albert Levente felvételei
    Balról jobbra: Imre Antal, Imre István, Hajdú Imre, Kádár István, Novák Norbert, Már Botond. Albert Levente felvételei

Hajdú Imre már gyermekként megismerte a temető világát, hisz szülei évtizedeken keresztül itt dolgoztak. 2009-től alkalmazottja az Urban Locatóhoz tartozó temetőgondnokságnak, jelenleg ő a négytagú sírásó csoport irányítója, de ha szabadságra megy egy kollégája, beugrik helyette, és végzi, amit kell. Csapatával több mint nyolcezer-ötszáz sír között és a sétányokon takarítanak, kaszálnak a füves részeken, elhordják a szemetet, összeszedik a sírok között hagyott öntözőket, amelyeket a főbejárat melletti vízcsapnál bárki elvehet és használhat, jó lenne, ha vissza is vinné a helyére. 

A temetőgondozás része a munkának, a terület nagyságát tekintve ez nem kevés. Panasz így is érkezik az irodába, mert ahol éppen még nem kaszáltak, ott nagy fűben jutnak el a hozzátartozók a sírhoz, de hát mindent csak rendre lehet elvégezni; a virágokat pedig nem tudják őrizni, és bizony el-eltűnnek, erre is van panasz – mondja Kádár István, a temetőgondnokság vezetője. 

 

A pap búcsúztat, a gödörásó temet

Beszélgetésünk elején gondban vagyok, hogyan nevezzem Imre Antalt, Imre Istvánt, Már Botondot és Novák Norbertet, de segítségemre sietnek: ők gödörásók. Ez nehéz fizikai munka, nyáron a meleg, télen a fagyos föld teszi még nehezebbé, de ha temetésre készülnek, ez a legfontosabb, minden máshoz képest elsőbbséget élvez a sírgödör kiásása. Ezzel ellenben nem ér véget a sírhellyel való foglalatosság, temetés előtt egy-két órával ellenőrizni kell, nem omlott-e be, eső esetén le kell teríteni műanyaggal, ha mégis meg­telik vízzel, azt ki kell lapátolni. 

A temetés előkészületeihez tartozik a ravatal felállítása, a megfelelő felekezet szerint esetenként gyertyákat, zászlót kell kitenni, elhelyezni az elhunyt koporsóját, mire a hozzátartozók érkeznek a részvétfogadásra, mindennek kész kell lennie. Ismerik a különböző felekezetek papjainak szokásait, tudják, ki búcsúztat nyitott koporsó mellett, kinél kötelező a zárt koporsó, de még azt is tudják, a sírnál ki hogyan búcsúztat, kinél mikor jön el a koporsó leengedésének pillanata, Hiszekegy előtt, után vagy közben – részletezi Hajdú Imre.

 

Munka közben

 

A pap búcsúztat, mi temetünk – mondják a gödörásók, és így is van. Ez előre pontosan meghatározott rend szerint történik, mindenki ott lapátol, azon a sarkon, ahol a koporsót fogta, lábnál, fejnél, illetve jobb vagy bal oldalon. Ha kemény a föld és rögös, néhány koszorút, virágot dobnak a koporsóra, padmalyelemre, hogy ne döndüljön hangosan a föld, amelyet rálapátolnak. Mindig marad valamennyi föld, amely nem fér vissza, ezt a temetés után elhordják. Szintén az ő feladatuk rendben hagyni a ravatalozót, eltenni a kapunál elhelyezett asztalt, amelyről kínálják a kalácsot. 

Vasárnap nincs temetés, szombaton néha előfordul, akkor is mind az öten dolgoznak, a csoportvezető is, az ő feladata, hogy a gyásznép előtt menjen és mutassa az utat. A temetőgondnokság vásárolt egy elektromos tehertriciklit, ha a ravatalozótól távolabbra kell vinni az elhunytat, erre helyezik a koporsót, és így könnyebben szállítanak.

A fehér ing és az egyensapka kötelező, méltóságot, eleganciát sugároz, mégsem szeretik a gyászhuszár elnevezést, mert hallották már negatív éllel is. Nem szégyellik foglalkozásukat, tisztességes munkának tartják, becsülettel végzik. 

A két Imre testvér, Antal és István 2006-tól dolgozik a köztemetőben, azelőtt öt évet a vártemplomi temetőnél voltak alkalmazásban, azt mondják, annyi földet megmozgattak már, mint több földkotró együttvéve. Már Botond Németországban dolgozott, ötéves gyermeke van, nem akart tovább távol lenni a családtól, hazajött, és tavaly itt vállalt munkát. Novák Norbert a legfiatalabb, ő négy éve tagja a gödörásó csoportnak. 

„Ez nem is csoport, inkább csapat, hisz összhangban kell végezni a teen­dőket, figyelni egymásra, főként a sírnál, ahol gyakran nehéz betonlapokat kell emelni, akár balesetveszélyes is lehet, ha nem ügyelünk” – mondja Már Botond. „Mindenki veszített el már valakit a hozzátartozói, barátai, ismerősei közül, egy kicsit átérezzük a gyászolók fájdalmát, de legnehezebb azt elviselni, amikor a szülő temeti a gyermekét” – avat be érzéseikbe Hajdú Imre. Szerinte az első három év nehéz lelkileg ebben a munkában, de aztán lassan megszokottá válik, igyekeznek a legjobban csinálni.

 

Kádár István

 

A sepsiszentgyörgyi köztemető kezd betelni, ha a tervezett szomszédos új temető megnyitása még sokáig késik, bajban lesznek – ecseteli Kádár István. Kerítésen belül még van két kisebb területrész, amelyet elsimítottak, oda még lehet temetkezni, de utána már nincs ahová terjeszkedni.

A sírok állapotáról is kérdeztük a temetőgondnokság vezetőjét. Szerinte az emberek egyre kevesebbet törődnek a sírokkal, kifizetik a sírfenntartási, temetőgondozási díjat, és halottak napján virágot visznek a sírra, de nem javíttatják, ha romlik annak állapota. A köztemető eléggé belterjes abban a tekintetben, hogy sok sepsiszentgyörgyi családnak van már régóta sírja, a következő nemzedék is ugyanoda temetkezik, ha erre van lehetőség. A régebbi síroknál előfordul, hogy lennebb kell ásni, ilyenkor kiveszik a régi csontokat és a család által hozott valamilyen tartóba helyezik, majd visszateszik a sírba, és fölötte előkészítik a gödröt egy következő temetésre a család igénye szerint – részletezte Hajdú Imre. 

Bármennyire bizarr azt mondani, van élet a temetőben, de ez így igaz. Nem lesz gondozott a temető csak úgy magától, nem lehet temetni pontosan elvégzett előkészületek nélkül, kell egy csapat, amely lehetővé teszi, hogy méltó körülmények között kísérjük utolsó útjára elhunyt hozzátartozónkat, és amikor visszajárunk emlékezni rá, akkor jó érzéssel bólintsunk egy jó napot kíséretében, ha találkozunk a sírkert gondozóival.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-20: Közélet - Nagy D. István:

Kevesen vannak, de bőven akad dolguk (Fogyasztóvédelem)

Több mint felét az ellenőrzéseknek az élelmiszeripari, -kereskedelmi és vendéglátó egységekben végezték az év első felében, és viszonylag sok, de nem kiemelkedően súlyos vétséget, kihágást tapasztaltak – ismertette a napokban Onica Csaba, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal (OPC) főfelügyelő-helyettese. Olyan rendellenességeket is találtak, melyek miatt a hiányosságok kiküszöböléséig be kellett zárni egységet. Az év első felében összesen 2,5 millió lej bírságot róttak ki.
2025-08-20: Belföld - :

Megnyitották a 16. Kolozsvári Magyar Napokat

A hagyományoknak megfelelően hétfőn este a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében nyitották meg – ünnepélyes keretek között – az idén immár a tizenhatodik kiadásával jelentkező Kolozsvári Magyar Napokat.