A Nemzeti Liberális Párt (PNL) tegnap egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot – jelentette be az alakulat első alelnöke.
Ciprian Ciucu a PNL ügyvezető elnökségének ülése után nyilatkozott az újságíróknak. A liberális politikus szerint a kormány a jövő hét folyamán vállal felelősséget a parlamentben. Elmondta azt is, hogy ismét átnézik és megvitatják az intézkedéscsomag azon adóügyi intézkedésekkel kapcsolatos fejezeteit, amelyek a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint felülvizsgálatra szorulnak.
Emlékeztetett: az első deficitcsökkentő csomagot nagyon gyorsan elfogadták, senki sem volt ellene, hogy a lakosságot érintő megszorító intézkedéseket meghozzák, amikor azonban a kiváltságok eltörléséről van szó, és arról, hogy a közigazgatásnak és az államnak nagyobb felelősséget kell vállalnia, máris zavarok lépnek fel a koalícióban, feltételekhez kötik és késleltetik a csomag elfogadását.
A (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn a párt vezetőségi ülése után kijelentette: nem vitatja, hogy szükség van az uniós helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházások egy részének felfüggesztéséről szóló sürgősségi rendelet elfogadására, de szerinte a tervezet módosításra szorul. Elmondta: a PSD már több módosító javaslatot beterjesztett a kormányhoz. Grindeanu szerint mindenki egyetért azzal, hogy fel kell függeszteni azokat az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplő beruházásokat, amelyeknek még nem írták alá a kivitelezési szerződését, és rangsorolni kell azokat, amelyeknek a munkálatai elkezdődtek. Ám szerinte jelenlegi formájában a sürgősségi rendelet tervezete bürokratikus akadályok miatt nem alkalmazható, viszont léteznek erre is áthidaló megoldások.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.