Megvenné a Benedek-mezei lovardát a LAM Alapítvány Sepsiszentgyörgy önkormányzatától, de a felértékelési ár magasabb a vártnál, ezért ennek felülvizsgálatát kérték. Ha sikerül megegyezni, mindenki jól jár – állítja Tóth-Birtan Csaba alpolgármester.
A Benedek-mezei lovardát a Vadon Egyesület a megyeszékhely által biztosított pénzből építtette és működtette, és egy augusztusi rendkívüli tanácsülésen az önkormányzatnak adományozta, amely már megállapodott a LAM Alapítvánnyal az adásvételről – csakhogy az ingatlant nagyobb összegre értékelték fel, mint amire számítottak, így a folyamat elakadt. A város felülvizsgálatot kért, ez még augusztus folyamán elkészül – magyarázta az elöljáró, aki szerint a lovarda eladása háromszorosan előnyös a város számára: egyrészt pénzhez jut ebben a költségvetési nehézségekkel telített időszakban, másrészt megszabadul a fenntartási kiadásoktól, harmadrészt pedig a lakosság jobb szolgáltatásokhoz jut majd, mert az alapítvány különféle fejlesztéseket tervez a Benedek-mezei létesítménynél.
Hosszú távon az alapítvány a Sapientia tudományegyetem majdani lovasedzői képzésébe kíván besegíteni, ezért kívánja megvásárolni a lovardát – közölte érdeklődésünkre Klárik Attila. A LAM Alapítvány igazgatója elmondta: van egy stratégiai együttműködés az alapítvány és az egyetem között, ezt Kató Béla püspök kezdeményezte, aki mindkét intézmény vezetőségének tagja. Klárik Attila hangsúlyozta, hogy az alapítvány csak a vásárlási szándékát jelezte a városnak, megegyezés még nem született az adásvételről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.