Mózes László
Kós Károly erdélyi építész, polihisztor Az országépítő címmel írt történelmi regényt államalapító István királyunkról. Műve 1934-ben jelent meg, István emberi arcát vázolja, vívódásaival, némiképp romantikus köntösben. Ám emellett figyelmet érdemel az a szenvedély is, ahogy „a kalotaszegi ezermester” Kós – gondolataival is építő emberként! – beleásta magát Szent István korába, s ízes erdélyi nyelvezettel ábrázolta azt. Schöpflin Aladár, a Nyugat meghatározó kritikusa így ír Kós Károlyról és művéről: „ő nem a szent királyt látja, hanem az országépítő államférfit, aki a különböző, nagyrészt fajilag és nyelvileg is különböző törzsek konglomerátumából megteremtette az egységes magyar nemzetet és egyhatalmi szervezetbe összefoglalta Magyarországot”.
Tekintsünk hát az államalapításra az országépítés kiindulópontjaként, s István királyra pedig úgy, mint aki azzal az intéssel hagyta ránk meghatározó művét, hogy az országépítés – a mindenkori építés! – folytatásra, követőkre vár. További országépítőkre. Hiszen ezen az úton járt maga Kós Károly is, nem csupán művészi, egyedi szemlélettel megtervezett, térségünk lelkületét hűséggel tükröző épületek életre hívójaként, hanem eszmék, irodalmi szövegek megalkotójaként is, amolyan kovászemberként. A transzilvanizmus egyik első meghirdetőjeként három nemzet békés együttélésének és az erdélyiség tudatosításának fontossága mellett állt ki mind közéleti, mind irodalmi tekintetben. Felelevenítendő az 1921 elején Kiáltó szó címmel az erdélyi magyarsághoz Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen írt felhívás egyik kulcsmondata is: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Most, az államalapítás ünnepén, a Kiáltó szó megjelenése után egy évszázaddal pillantsunk ismét Erdélyre, Székelyföldre. Az országépítés változatlanul szükségszerű: épülő emberekre, erősödő lelkekre, építő – valahonnan valahová vezető – gondolatokra változatlanul szükség van, miként időtálló, közösséget erősítő építményekre is. Országépítők ideje érkezett el, az oltalmazó hajlékok nélkülözhetetlenek.
Mifelénk éppen egy ilyen, egyelőre csupán megálmodott hajlék Sepsiszentgyörgy új művészeti központja. Éppen e napokban tűnik el végérvényesen a város szívében egy feledni kívánt kor lenyomata, a Bodok Szálloda épülete, mely egyszerre jelképezi a kommunista városrombolást és a nagyratörő, ám mégis gyökértelen építkezést. Hamarosan véget ér a bontás, és miután eltakarítják a romokat, bizonyíthatnak az országépítők: e helyen kellene megépíteni egy több művelődési intézményt magában foglaló, Sepsiszentgyörgy és Székelyföld arculatát egyaránt meghatározó korszerű létesítményt. A nemes ügy felkarolására a budapesti kormány erős ígéretet tett, ami ez ünnepi pillanatban említést kíván. Mi több, határozottan kimondható: e hajlékra a sepsiszentgyörgyieknek, a székelyföldieknek szükségük van, az ugyanis számukra, számunkra létfontosságú, hiszen a kultúra eme új otthona a jövőt, az életet jelenti.
A budapesti Építési és Közlekedési Minisztérium 2024 májusában írt ki ötletpályázatot Sepsiszentgyörgy új művészeti központjának tervezésére, tavaly októberben eredményt is hirdettek, a megmérettetésen részt vevő építész irodák közül kettő második, kettő pedig harmadik helyen végzett. Fotó: Magyar Építész Kamara
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
