A hulladék elégetése és a nem megfelelő hulladékgazdálkodás, a környezetvédelmi engedélyek beszerzésének elmulasztása, a szennyvíz talajba történő kivezetése, a szelektív gyűjtés elmulasztása – néhány ok azok közül, amelyek miatt bírságoltak, illetve figyelmeztettek idei ellenőrzéseik során a megyei környezetvédelmi őrség felügyelői.
Az intézmény legutóbbi tevékenységi összefoglalója szerint az év első hét hónapjában közel 360 ellenőrzést tartottak megyeszerte, ezek során a jogszabályok betartása mellett a hulladékgazdálkodással kapcsolatos intézkedéseket is megnézték. Felügyelőik 57 esetben más hatóságokkal együttműködve tartottak szemlét, 33 alkalommal pedig bejelentések, panaszok nyomán vizsgálódtak.
A feltárt hiányosságok sokrétűek, a már említettek mellett az is gondot jelent, hogy bizonyos tevékenységek során nem gondoskodnak arról, hogy csökkentsék a környezetre gyakorolt káros hatásokat, de gyakori probléma az is, hogy nem váltják ki a szükséges engedélyeket – derül ki a tájékoztatóból. A szabálytalanságok miatt a felügyelők 20 alkalommal csupán figyelmeztették az érintetteket, 48 esetben azonban pénzbírságot róttak ki, ezek összértéke több mint 900 ezer lej. Ugyanakkor elrendelték hét társaság működésének felfüggesztését.
A megyei környezetvédelmi őrség munkatársai bekapcsolódtak Konstanca megyében a tengerparti övezetet célzó ellenőrzésekbe is, ezek nyomán 13 alkalommal összesen 415 ezer lejre bírságoltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.