Újabb két kosárlabdázóval hosszabbított a nyolcszoros bajnok és kilencszeres Román Kupa-győztes Sepsi-SIC, így a sepsiszentgyörgyiek csapatkapitánya, Gereben Lívia, valamint az alakulat bosnyák edzőjének lánya, Lana Mikes a 2025–2026-os szezonban is a zöld-fehérek mezét ölti magára.
Velük már tíz játékos kiléte ismert a szeptemberben Euroliga-selejtezőt játszó együttes keretéből: az elmúlt hetekben a klub bejelentette Szabó Fanni, Evelina Petrof, Domonique Davis és LaDazhia Williams érkezését, emellett megerősítette, hogy Mérész Beatrix, Ecaterina Armanu, Ștefania Cătinean és Alexandra Ghiță is Háromszéken folytatja pályafutását.
Gereben Lívia 2021-ben szerződött a Sepsi-SIC alakulatához, az előző idényben pedig csapatkapitányként is számítottak rá. A 25 éves Gereben a 2024–2025-ös szezonban a Nemzeti Ligában és a Román Kupában összesen 23 mérkőzésen öltötte magára a sepsiszentgyörgyiek mezét. A 183 cm magas kosaras a bajnokságban átlagban 28 percet játszott, 10,9 pontot szerzett, emellett 4,7 lepattanót és 2,8 gólpasszt jegyzett. A kupában 25 percet, 5 leszedett labdát, 2 asszisztot és 11,8 pontot átlagolt. Szerepelt mind a hat Európa-kupa-mérkőzésen is, ahol összesen 213 percet töltött a pályán, 70 pontot, 28 lepattanót és 18 gólpasszt gyűjtve.
A 19 éves Lana Mikes az előző bajnoki évben 4 kupameccsen, 18 élvonalbeli és 14 másodosztályos találkozón jutott szóhoz a Sepsi-SIC együtteseiben, nemzetközi szinten azonban nem kapott lehetőséget. A Nemzeti Ligában átlagban 3,2 pontot, 1,5 lepattanót és 1,4 gólpasszt jegyzett, az 1. Ligában pedig összesen 174 pont, 58 lepattanó és 72 assziszt került a neve mellé.
Csapatunktól származó információk szerint a Sepsi-SIC játékoskerete további három ifjúsági kosarassal egészül majd ki, a 2025–2026-os idényről viszont egyelőre semmilyen tájékoztatás nem látott napvilágot. (t)