Vitatott rönkhúzó verseny

2025. augusztus 21., csütörtök, Közélet

Zágonbárkányban a hétvégén immár ötödik alkalommal rendeznek lóvontatású rönkhúzó versenyt, amelynek megtartása ellen közel négyezren írtak alá online petíciót. Az állatvédők kegyetlennek tartják a megmérettetést, míg a helyi gazdák és szervezők hagyományőrző eseménynek nevezik, amelyet semmiképp sem kívánnak leállítani.

  • Hidegvérű munkalovak a papolci rönkhúzó versenyen. A szerző 2023-as felvétele
    Hidegvérű munkalovak a papolci rönkhúzó versenyen. A szerző 2023-as felvétele

A bodzavidéki községben augusztus 23-án rendezik meg az immár ötödik alkalommal sorra kerülő Hai la Barcani! (Gyerünk Bárkányba!) helyi fesztivált, amelynek központi eleme a rönkhúzó verseny. A látványos viadalon hidegvérű munkalovak erejét mérik össze különböző súlycsoportokban. A verseny ellen a Declic és a Freedom and Respect for Every Earthling egyesület indított online petíciót, mely a rendezvény leállítását követeli az állatok védelmére hivatkozva. A felhívást eddig közel négyezren írták alá.

A Declic közösség arra kéri Zágonbárkány község önkormányzatát, hogy mondjon le a fesztivál keretében évről évre megszervezett versenyről, amelyen a gazdák hatalmas rönköket vontató lovaikkal indulnak. „A lovak élete nem látványosság, és nem szabad kitenni őket veszélynek pusztán a szórakozásért. (…) Ez a verseny jelenlegi formájában veszélyezteti a lovak jólétét és testi épségét. Az állatok védelméről szóló 2004/205-ös törvény, valamint az állatjólétre vonatkozó európai alapelvek értelmében minden állatkínzás tilos és büntetendő” – hangsúlyozzák a petíció kezdeményezői.

„Felszólítjuk Zágonbárkány község önkormányzatát és a társszervezőket, hogy függesszék fel az augusztus 23-ára tervezett, valamint a jövőbeni versenyeket, és vizsgálják felül azokat úgy, hogy kizárjanak minden olyan gyakorlatot, amely állatok szenvedését okozhatja” – olvasható a Declic közösség online közzétett petíciójában.

A szervezők közölték: a versenyre nevezett ló tulajdonosainak bizonyos iratokat kell bemutatniuk, a helyszínen pedig állatorvosok is jelen lesznek, hogy szükség esetén közbeléphessenek, ha egy állat megsérülne. A Declic azonban elutasítja ezt az érvelést, hangsúlyozva: az állatorvosok jelenléte nem szünteti meg annak kockázatát, hogy az állatokat aránytalan megterhelésnek tegyék ki, amely visszafordíthatatlan következményekkel járhat, ahogy azt a Falko nevű ló tragikus esete is bizonyítja, amely 2025. május 25-én pusztult el egy hasonló verseny során Beszterce-Naszód megyében.

A petíció heves vitát váltott ki a közösségi médiában. A hozzászólások tanúsága szerint a helyiek és az állatvédők teljesen ellentétes álláspontot képviselnek. Az ellenzők szerint a verseny kegyetlen, mert túlzott megterhelésnek teszi ki a lovakat. A támogatók ezzel szemben úgy vélik, a lóvontatás a vidéki élet természetes része, a lovak munkához szoktak, és gazdáik féltve óvják őket. Más hozzászólók arra emlékeztettek, hogy régen a házak gerendáit is lovak hordták, amikor még nem álltak rendelkezésre gépek és járművek. A vita sokszor személyeskedésbe torkollott: az állatvédőket egyesek „naplopóknak” vagy „ökohisztérikusoknak” nevezték, míg az ellenoldal szerint a gazdáknak inkább gépeket kellene vásárolniuk a lovak terhelése helyett. A petíciót kezdeményező szervezeteket a gazdák „akadékoskodóknak” minősítik, akiknek „semmi közük nincs a falu világához”.

A helyi szervezők és gazdák határozottan elutasítják a verseny leállítását. Ioan Olaru zágonbárkányi lótenyésztő, a rendezvény egyik szervezője lapunknak elmondta: a falusi emberek számára a ló mindig is a munka része volt, a városi környezetből érkező állatvédők ezért nem érthetik ennek jelentőségét.

Az üggyel kapcsolatosan Nicu Pastor, Zágonbárkány polgármestere nem óhajtott nyilatkozni, annyit azonban elmondott: folytatják a hagyományt, a versenyt szombaton megtartják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1287
szavazógép
2025-08-21: Közélet - Nagy D. István:

Még mindig csak a magánszférát büntetik (Édler András a megszorításokról)

Noha több alkalommal elhangzott, hogy a kormány első megszorító intézkedéscsomagja a vállalkozásokat érinti, a második a közintézményeket célozza majd, minden jel arra utal, hogy az újabb lépések ismét csak a magánszférát sújtják, ráadásul hatékonyságuk is alaposan megkérdőjelezhető – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint kérdés, még meddig lehet terhelni a vállalkozásokat, illetve felvetődik, hogy a kormány végül valóban végig akarja-e vinni, amit meghirdetett, vagy bedarálja őket a jelenlegi állami berendezkedés.
2025-08-21: Közélet - :

Nemi erőszakkal gyanúsítják

Egynapi megfeszített keresés után a sepsiszentgyörgyi rendőrök megtalálták azt a 13 éves kiskorút, aki a múlt hét végén, szombaton tűnt el, és akinek keresésében a lakosság segítségét is kérték a hatóságok a Ro-Alert rendszeren keresztül.