Jó hírek

2025. augusztus 21., csütörtök, Kármentő
Kuti János

Sokszor halljuk, hogy a média (újságok, televíziók, rádiók stb...) csak a rossz hírekkel foglalkozik, azokat közli előszeretettel, ahelyett, hogy az optimista hangokat erősítené meg, és így jobb kedvre hangolná a hírfogyasztókat. 

Pedig lehetne tallózni a jó hírek között is, nem kellene állandóan károgni és a rossz, negatív történésekre hívni fel a figyelmet. A félig telt poharat félig tele pohárként és nem félig üresként is lehetne emlegetni.

Például a nemzeti bank kormányzója, Mugur Isărescu ugyan azt mondja, hogy az infláció a júniusi 5,7 százalékról szeptemberben 9,6–9,7 százalékra tetőz, és év végéig 9 százalék felett marad, de azt sem kell elfeledni, hogy az elektromos áram árát liberalizálták, a kormány első megszo(mo)rító csomagját július közepén elfogadták, ami hozzájárult az infláció növekedéséhez, de a másodikat, amely egy sereg privilégium megszüntetését vetítette előre, és július végére ígérték, egyre halogatják, ami jó hír az érintetteknek.

Felvetődött, hogy a nyugdíjrendszer második pillérében felhalmozott pénzt nem lehet nyugdíjba menéskor egyben kivenni, csak az összeg 25 százalékát. A kormány ezzel jót akart, mert ha egyben kiveszi az ember, akkor könnyelműen elköltheti, és nem marad esetleg a nehezebb napokra. A tiltakozás miatt jegelték, befagyasztották a javaslatot. De jó hír az is, hogy volt olyan (és még lehet jó néhány) eset, mint a Romsilva volt vezérigazgatójáé, Teodor Țigané, aki 100 000 eurós nyugdíjba vonulási bónuszt kapott, és miután 2023-ban nyugdíjba ment, az Arad megyei erdészet igazgatójaként tovább dolgozott, és nyugdíja mellé fizetést is kapott. (Csupa jó hír.) Az összeget csak a végleges nyugdíjba menéskor kaphatta volna meg. Most beperelte az Országos Erdészeti Egydáruságot, mert alkalmazását nem hosszabbították meg. (Az alkalmazottak is kapnak nyugdíjazási vigaszdíjat, de csak öt hónapi bruttó bért.)

Az az igazság, hogy sokszor nem jó, ha a hírközlő szervek jó híreket hoznak nyilvánosságra, mert annak rossz következményei is lehetnek. Ez történt az energiaügyi miniszter esetében is, aki jót akart, és keresztfiát, mint egy igazi keresztapa, a Hidroelectrica felügyelőbizottságába nevezte ki, mert – szerinte – nagyon megbízható. Bizony egy jó keresztapa feladatai közé tartozik az anyagi támogatás is. (Amerikában is igen nagy szerepük van a „kereszt­apáknak”, főleg a maffiában.) 

Egy magáncégnél sincs ez másképp. Ráadásul ott veszélyesebb is, mert ha bebukik, csődöt mond a vállalkozás, az a cégtulajdonos és keresztfia állásába is kerülhet. Egy állami cégnél más, nem számít, ha veszteséges, majd az állam kipótolja a hiányt, csak el kell intézni, szokás szerint. És a veszteséges állami vállatok vezetői is bizony szívükön viselik az államtól történő (ingyen)pénzek megszerzésének gondját. Úgy viselkednek, mintha sajátjuk lenne a cég, és akkor meg miért ne alkalmazhatnák az egész rokonságot? Ez a jó hír is rosszul sült el, mert a miniszter kénytelen volt visszvonni a kinevezést. (Micsoda kár!) 

Másik jó hír, hogy az újjáépítési alapokból két év alatt 1300 elektromos iskolabuszt vásároltak, volt, hogy darabonként 200 000 euróért. 3200-ra lett volna pénz, de akkor csak 78 ezer eurósokat lehetett volna venni. Biztosan ezek a drágábbak sokkal jobbak, kényelmesebbek. A vásárlásokat persze csakis hivatalosan, közbeszerzéssel intézték, amit egy prahovai cég nyert meg, az Aveuro International. A tulajdonos édesanyja, a liberális párt (PNL) Prahova megyei nőszövetségének elnöke korábban megyeitanács-tag volt. A többi pályázót kizárták, legtöbbet azzal, hogy a buszok maximális hosszát 6,8 méterben határozták meg. Biztosan azért, hogy minél kisebb helyre tudjanak parkolni, mert az ilyen buszok általában hosszabbak.

Egy teljesen felszerelt busz ára 100 ezer euró körül van, az Aveuro ezekért 202 800 eurót kért, de az Olt megyébe szállított járművek 262 ezer euróba kerültek.

Most a beruházásokért és európai alapokért felelős miniszter azt mondta, hogy a buszok beszerzése a megyei tanácsok feladata volt. De a Iași és a Kolozs megyei tanács­elnök is azt mondta, hogy a beszerzés minisztériumi útmutatás alapján, törvényesen történt. Jó hír, hogy buszonként akár 100 ezer eurós haszna is lehetett az Aveurónak, törvényesen!

 

Háromszékre is érkeztek elektromos iskolabuszok. Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1292
szavazógép
2025-08-21: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Búcsú és primícia az Őrkőn

Kettős ünnepnek adott helyet augusztus 17-én, vasárnap délelőtt Sepsiszentgyörgyön az őrkői Mária, Világ királynője tiszteletére felszentelt templom: Demeter István újmisés primíciás szentmiséjét ünnepelte, és előrehozott búcsút tartott az egyházközség ft. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes plébános vezetésével, a Szeretet Misszionáriusai és Vintila László akolitus közreműködésével.
2025-08-21: Belföld - :

Szent István-i örökségünk: tenni a jövőért (Augusztus 20-i üzenetek)

A 21. században a Szent István-i örökség két feladatban ölt testet: Magyarország szuverenitásának védelmében és Székelyföld autonómiájának kivívásában – áll a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Izsák Balázs által jegyzett ünnepi közleményében. „Semmilyen nyomásra nem mondunk le Szent István értékeiről” – üzente Kolozsváron Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikai államtitkár. Varga-Bajusz Veronika, a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára pedig Szatmárnémetiben arról beszélt, hogy a nemzet születésnapja minden magyaré.