A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntettek tegnap a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben. Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter lement a tárca székhelye elé, hogy a tüntetők képviselőivel szót váltson, de bevallása szerint a Silva szövetség elnöke nem engedte őt a tüntetőkhöz szólni.
Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint az erdőkért felelő tárca nem hajlandó meghallgatni az erdőgazdálkodási szakemberek véleményét, és a Romsilva átszervezését célzó tervezetet mindenféle hatástanulmány elvégzése nélkül terjesztette elő. Amennyiben jelenlegi alakjában fogadja el a tervezetet a kormány, veszélybe kerülnek az állam erdői, összeomlik a Romsilva és az erdészek elveszítik munkahelyüket – mutat rá a szakszervezet közleménye. A tüntetők követelik, hogy a környezetvédelmi minisztérium szüntesse be a Romsilva és 14 000 alkalmazottja ellen indított „befeketítő és megalázó” kampányt, és vonja vissza a határozattervezetet, amellyel megszüntetik a megyei erdészeti igazgatóságok 70 százalékát, mintegy 500 alkalmazott állását veszélyeztetve.
A Romsilva átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkentené számukat. Az átszervezés nyomán 90 százalékkal csökkenni fog az igazgatók száma a Romsilva vállalatnál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.