Jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte tegnap a Konstanca megyei ítélőtábla a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut.
Az ítélőtábla elutasította Pascu fellebbezését és helybenhagyta az első fokon eljáró mangaliai bíróság idén januárban kimondott ítéletét. A bírák elutasították az áldozatok családjának fellebbezését is, amelyben szigorúbb büntetést követeltek.
A bíróság januárban arra kötelezte a Romániai Gépjármű-biztosítók Irodáját (BAAR), hogy fizessen ki 700 ezer, illetve 640 ezer euró kártérítést a balesetben elhunyt két fiatal családjának, valamint további 100 ezer, 50 ezer, illetve 250 ezer eurót a három sérültnek. Az ítélőtábla az 50 ezer eurós kártérítés összegét 20 ezer euróra csökkentette, a többi összeg változatlan maradt.
Vlad Pascut 2023 októberében állította bíróság elé a mangaliai ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, alkohol vagy más tiltott szer hatása alatti járművezetés és a baleset helyszínének elhagyása miatt.
A vádirat szerint 2023. augusztus 19-én az akkor 19 éves fiatalember drogok hatása alatt vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott a tengerparti 2 Mai település bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült. Vlad Pascu a gázolás után elhajtott a helyszínről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.