BarótÜnnepi rendezvény új kenyérrel

2025. augusztus 22., péntek, Közélet

Szerdán délután Baróton a Kisboldogasszony utcai parkban meghitt, összefogott kis ünnepség keretében emlékeztek államalapító királyunkra, Szent Istvánra, ugyanakkor az Új kenyér ünnepe jegyében új búzából sütött, megáldott kenyeret kóstolhattak a rendezvényen részt vevők.

  • Bodosiak a baróti Szent István-nap feldíszített színpadán. A szerző felvétele
    Bodosiak a baróti Szent István-nap feldíszített színpadán. A szerző felvétele

Az ötödik alkalommal megszervezett, már hagyományossá váló ünnepséget Román Ábel, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum középajtai diákjának éneke nyitotta meg, aki Erkel Ferenc Hazám, hazám című áriáját adta elő, méltósággal, hitbeli mélységgel, reménnyel töltve be az ünneplők lelkét. 

Az ünnepség főszereplői végig a fiatalok voltak, a megszegett új kenyereket is fiatal, székely ruhás, ahogy elhangzott, a legszebb erdővidéki lányok kínálták a jelenlevőknek, ezáltal mintegy sugallva, hogy az ünnepelt hazának nemcsak ezeréves múltja, de minden bizonnyal reményteljes jövője is van.

Gazdag Zselyke 7. osztályos baróti diáklány szavalata után ünnepi beszédet is egy fiatal, Deák Zsófia egyetemi hallgató mondott, amelyben Szent István örökségének értékeire hívta fel a figyelmet. „Szent István öröksége a hitben gyökerező államiság. Oly érték ez, amelyhez a történelem során bármikor visszanyúlhatunk, és erőt meríthetünk belőle, ha kilátástalan helyzetbe kerülünk. A magyar állam megalapításával fontos feladat hárult a magyar nemzetre, hiszen a mai napig mi képezzük a hidat Kelet és Nyugat között. Két, alapjai­ban eltérő világot kötünk össze, miközben megőrizzük hitünket, nemzeti értékeinket, bátorságunkat és hazaszeretetünket” – mondta.

A továbbiakban Iszlai Kamill Zsolt bodosi református lelkipásztor mondott áhítatot, énekelt a bodosi református egyházközség kórusa, illetve bodosi kisdiákok, szavalt Iszlai Júlia bodosi tiszteletes asszony és Bede Tímea baróti diáklány, minekutána sor került a Dénes Ildikó által vadkovásszal sütött kenyerek megáldására és ünnepélyes megszegésére. A jóízű kenyérfalatokkal minden jelenlevőt megkínáltak.

Megkoszorúzták a közelben levő Millenniumi emlékművet is, majd a Sepsi Art Quartet vonósnégyes ünnepi koncertje zárta a rendezvényt, akik az elmúlt évszázadok magyar komolyzenei múltjából hoztak és szólaltattak meg neves zeneszerzők által írt darabokat. Kíséretükkel csendültek fel végül nemzeti himnuszaink is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1286
szavazógép
2025-08-22: Kármentő - Kuti János:

Hét vezér Washingtonban

Hét vezér vezette az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt Washingtonban az amerikai elnök, Donald Trump színe elé. Abban reménykedtek, hogy elérik Trump színeváltozását, mert nem nagyon voltak megelégedve a Putyinnal folytatott alaszkai eszmecseréjével. A hét vezér közül öt államfő volt, mellettük pedig az Európai Bizottság főnöknője, Ursula von der Leyen, valamint Mark Rutte NATO-főtitkár. Trump nem piros szőnyeggel várta őket, mint Putyint Alaszkában, csak egyedül Zelenszkij elé ment ki az ajtó elé.
2025-08-22: Közélet - :

Elismerés a Székely Nemzeti Múzeumnak

A Székely Nemzeti Múzeum Csereyné 200 – újjászületünk című kiállítása bekerült az Év Kiállítása díj jelöltjei közé – adta hírül közösségi oldalán a sepsiszentgyörgyi kulturális intézmény.