Lelki köztársaság

2025. augusztus 22., péntek, Máról holnapra
Mózes László

Hét és fél száz cserkész sorakozik a kolozsvári Mátyás-szoborcsoportnál: egyszeri és megható látvány, a fiatalok özöne e pillanatban legalább annyira lenyűgöző, mint maga a műemlék. Beszédes, egyben jövőbe mutató fotográfia, mely éppen nemzeti ünnepünkön, Szent István napján készült. E csoportkép megismételhetetlen: a harmincötödik születésnapját kiadós emléktáborral ünneplő Romániai Magyar Cserkészszövetség táborozói bevonultak a kincses városba, s maguk is bekapcsolódtak a Kolozsvári Magyar Napok forgatagába.

Az elkötelezett cserkészek mellett ehhez természetesen kell a Kolozsvári Magyar Napok is, amelyet idén immár tizenhatodik alkalommal szerveznek meg. E hétfőtől vasárnap estig pörgő rendezvényfolyam hangsúlyosan kulturális közösségi eseménysorozat, nem csupán a helybeli magyarok, hanem a Kárpát-medencei s a világ bármely szegletéből érkező nemzettársaink ünnepe, így másabb, mint a szokványos városnapok. Nem csupán tartalmassága okán, hanem azért is, mert Erdély fővárosát a kilencvenes években erőteljesen nacionalista, magyarellenes légkör nyomasztotta, és bizony nehéz éveknek kellett eltelniük, míg normalizálódott valamelyest a társadalmi helyzet s a gazdasági fejlődés mellé társuljon egy közösségi megerősödés is. A Kolozsvári Magyar Napokat 2010-ben szervezték meg először, s e pillanat joggal tekinthető fordulópontnak az ottani magyarság életében. Azóta augusztus 20. tájékán minden évben egy hétig tart az értékkavalkád, mialatt a történelmi városközpontban újra hangsúlyossá válik a magyar szó. Ez pedig erősíti mind a helybeliek, mind a Kárpát-medence magyarjainak önbizalmát.

Számos köszöntés mellett emlékezetes marad Gergely Balázsnak, a Kolozsvári Magyar Napok fő szervezőjének, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökének mostani gondolatsora, melyben a haza fogalmát értelmezte. „Az volt a hazám, ahogy éltem. A haza ott van – magyarázta Gergely Balázs –, ahol együtt, élő közösségként otthon vagyunk, az idei jelmondatunkkal élve, ahol »helyben vagyunk«. Hogy van egy haza, amely talán több a földnél, a faragott köveknél, de több az országnál is. Van egy lelki közösség, amelyet az összetartozás érzése tart egyben. Habarcsát nem a víz, a homok és a mész, hanem az anyanyelv, a közös zenei kincs, táncaink, mondáink, meséink, verseink, az ősök és a közös célok alkotják. Ennek az örömnek a magjában ott a felismerés, hogy helyben vagyunk. Amíg ez így van, addig újra és újra hazatérhet hozzánk mindenki, aki része a mi közös lelki köztársaságunknak. E lelki köztársaság gyönyörű ünnepe a Kolozsvári Magyar Napok is, ahol szokás szerint együtt, itthon és helyben vagyunk.”

E lelki köztársaság – követve Gergely Balázs szavait – más, mint az ország. Nem vonalakkal behatárolt, hanem hittel és érzelmekkel körbefont térség, mely mégis létező és valós, kiváltképp e gondolatokat értők számára. Hiszen Gergely Balázs egy olyan térről beszél, amelyről Kányádi Sándor remekbe szabott tömörséggel így írt Előhang című versében 1982-ben: „vannak vidékek legbelül”. Ha valaki e napokban bár egy kicsit is Kolozsvárra kívánkozik, érthető, hiszen ez természetes vágyakozás. Mert valamiképpen az övéihez, tehát haza is kívánkozik. Hát ezért figyelemre méltó és meghatározó mindaz, ami Székelyföldtől és Háromszéktől ugyan távolabb, de Erdély szívében e napokban zajlik. Mert e zilált, megosztó és elbizonytalanodó időben, gazdasági megszorítások árnyékában önérzetesebbé tesz, megerősít abban, hogy e különleges lelki köztársaság számunkra is hazát, otthonosságérzetet, közösséget jelent.

 

Az idén 35 esztendős Romániai Magyar Cserkészszövetség Kolozsvár Lombi erdejében tartja jubileumi táborát, a résztvevők augusztus 20-án felsorakoztak a Mátyás-szoborcsoportnál. Fotó: Facebook / Kolozsvári Magyar Napok / Vakarcs Lóránd

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1286
szavazógép
2025-08-22: Közélet - Fekete Réka:

A tanévkezdés bojkottjára készülnek

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Föderációja és a Spiru Haret Szakszervezeti Föderáció a tanévkezdés bojkottjára szólítja fel tagjait, és kéri a szülőket, valamint a diákokat, vállaljanak szolidaritást akciójukkal. Hatpontos tiltakozási listájukat Nagy Gábor, a szabad szakszervezetek háromszéki elnöke juttatta el lapunkhoz.
2025-08-23: Sport - Miska Brigitta:

Megtört a jég: először győzött a Sepsi OSK (Labdarúgás, 2. Liga)

A sepsiszentgyörgyi csapat első sikerét ünnepelhette a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Ovidiu Burcă legénysége pénteken 2–0-ra győzött a nyeretlen Sellenberki SK vendégeként a negyedik forduló nyitómérkőzésén. A háromszéki együttes legközelebb a Román Kupa negyedik körében lép pályára, a piros-fehér mezesek szerdán 17.30-tól a Valentin Suciu irányította Șoimii Gura Humorului otthonában játszanak a csoportkörbe jutásért.