Az állatvédők tiltakozása ellenére a bodzavidéki Zágonbárkányban az elmúlt hétvégén megtartották a hidegvérű munkalovak erejét próbára tevő versenyt, amelyet az utóbbi években a „Hai la Barcani!” (Gyerünk Bárkányba!) helyi egyesület szervez. A megmérettetés több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, az egyesület öt éve alakult, és azóta rendszeresen gondoskodik arról, hogy a hagyomány ne szakadjon meg.
„A verseny ötlete még tíz–tizenöt évvel ezelőtt született, és később megalapítottuk a Hai la Barcani! Egyesületet. Ez körülbelül öt éve működik, és azóta rendszeresen szervezzük a megmérettetéseket. Mi itt, falun, az állatoknak köszönhetően éltünk és fejlődtünk: a lovakkal építettünk házat, neveltük a gyerekeinket, fizettük az iskolát, az egyetemet. Ezért szeretnénk megmutatni a világnak, mire vagyunk képesek velük. Ezek a versenyek egyszerre jelentenek bemutatkozási lehetőséget és a lovak értékének növelését is. Ha nem tudnánk megszervezni ezeket, az állatok értéke is csökkenne. Ez a mi büszkeségünk: ahogyan más a mesterségére büszke, úgy mi is a lovainkkal szeretnénk bizonyítani, hogy munkával meg tudunk élni és tovább tudunk lépni” – fogalmazta meg Ioan Olaru szervező.
A verseny során a gazdák féltő gondoskodással vigyáztak állataikra: ostor ugyan volt a kezükben, de nem használták, inkább szóval biztatták a lovakat. Az állatok pontosan azt tették, amit a mindennapokban: húzták a terhet, végezték a munkát. A verseny lényege nem a mindenáron való győzelem volt, sokan csupán bemutatták a lovak erejét és szépségét, majd visszaléptek a pályáról. Több mint tizenöt versenyző állt rajthoz, köztük helybéliek, de Prahova, Argeș, Bákó és Szeben megyéből érkezők is. A megmérettetés két kategóriában zajlott: egyes és páros fogatok mérhették össze erejüket.
A látványos futamok mellett a fesztivál valódi közösségi élményt is kínált: volt juhkiállítás, helyi termékek, sör, miccs, roston sült húsok, hígpalacsinta és túrós puliszka. Meglepő módon minden elérhető áron: egy pohár sör mindössze öt lejbe került, a túrós puliszka húsz lejbe – miközben máshol, például a kovásznai Tündérvölgyben rendezett juhászlakodalomban ugyanez huszonöt lej volt. A miccs hat lejbe került, más helyeken hét-nyolc lejért adják. A fesztivál tehát nemcsak hangulatában, hanem áraiban is a közönséghez igazodott.
A szüntelen szemerkélő eső sem szegte a kedvet: a nézők kitartottak, a verseny zavartalanul zajlott, s gyönyörű lovakat lehetett látni a pályán. A közönség derűje, a baráti beszélgetések, a jóízű falatozások mind arról tanúskodtak, hogy a zágonbárkányi fesztivál igazi közösségi ünnep volt.
Mindez éles ellentétben áll azokkal a vádakkal, amelyeket állatvédő szervezetek – köztük a Declic – fogalmaztak meg, amikor petícióban kérték a verseny betiltását. A helyszíni tapasztalat egyértelműen cáfolta az állatkínzás vádját: az állatok tiszteletben részesültek, a gazdák féltve óvták őket. A rendezvény a hagyomány, a gazdák mindennapi valósága és a közösség összetartozása mellett tett tanúbizonyságot.
