Két, a közszállítással, illetve a diákok ingázásával kapcsolatos döntést hozott tegnapi rendkívüli ülésén Kovászna Megye Tanácsa. A testület tagjai jóváhagyták a diákok ingázási költségtérítésének átalánydíját, emellett rábólintottak az általános forgalmi adó két százalékkal történő megemelése nyomán a megyei közszállításban bekövetkezett jegy- és bérletárváltozásokra.
Amint azt Henning László, a testület alelnöke ismertette: a törvényes előírások szerint a közszállítási rendszerben lévő buszjáratokra a diákok ingyenes bérletet válthatnak, viszont ahol piaci alapon működik a tömegközlekedés, ott a megyei tanfelügyelőség biztosítja egy átalánydíj alapján a költségtérítést. Ezt az átalánydíjat (térítéses átlagár) a megyei önkormányzat állapítja meg a közszállításban alkalmazott tarifákat figyelembe véve. Háromszéken a tarifák jelenleg kilométerenként 1 lej 11 bani és 29 bani között változnak, az átalánydíj tehát 47 bani kilométerenként, ennek alapján kapják meg a diákok a tanfelügyelőségtől a költségtérítést. Az alelnök emlékeztetett, azok a tanulók jogosultak erre a támogatásra, akik lakóhelyüktől eltérő településen járnak iskolába, és nem elérhető számukra a közszállítás. A testületi ülésen Kiss Imre főtanfelügyelő, a megyei tanács tagja elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a diákoknak igényelniük kell ezt a támogatást, amely már a tanév kezdetétől jár, és a tanfelügyelőség utalja majd. Kovászna megyében hozzávetőleg 2000 diák ingázik más településen működő tanintézménybe, 1300-an tudnak ingyenes bérletet váltani, a fennmaradó 700 tanulónak térítik meg az átalánydíj alapján kiszámolt összeget.
Kovászna Megye Tanácsának tagjai továbbá jóváhagyták a közszállítási rendszerben általánosan érvényes jegy- és bérletárakat. A megemelkedett áruforgalmi adó miatt összesen 28 útvonalon kell többet fizetni a jegyekért és bérletekért. Sepsiszentgyörgy, Kovászna és Bodzaforduló, valamint Kézdivásárhely környéki útvonalakról van szó, hosszabb, legalább 30–32 kilométeres utak esetén a jegyár legtöbb 1 lejjel nőtt, a bérletáraknál legtöbb 20–30 lejnyi módosítás történt, rövidebb távokon egyáltalán nem emelkedtek az árak. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.