Üzemel az új sürgősségi osztály

2025. augusztus 26., kedd, Közélet

Tegnaptól fogadja az orvosi ellátásra szorulókat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház teljesen új sürgősségi osztálya. A pácienseket háromszor nagyobb felületen fogadják, az eddigiektől eltérően a gyermek- és felnőtt eseteket elkülönítetten tudják ellátni, több, korábban a kórház más osztályain elvégzett vizsgálat (laboratóriumi és képalkotói) mostantól helyben történik. Az új létesítményt az intézmény fenntartója, Kovászna Megye Tanácsa európai uniós forrásokból építtette és szerelte fel a szükséges eszközökkel, a beruházás értéke meghaladta a 9,8 millió lejt, ebből közel ötmilliót a megyei önkormányzat biztosított.

  • Benépesült a megyei kórház sürgősségi osztálya. Fotó: Facebook / Tamás Sándor – Csulak Tamás felvétele
    Benépesült a megyei kórház sürgősségi osztálya. Fotó: Facebook / Tamás Sándor – Csulak Tamás felvétele

Amint arról beszámoltunk, több akadály, megtorpanás után, az eredeti elképzeléshez képest megkésve elkészült létesítményt e hónap elején adták át hivatalosan, az azóta eltelt idő a betanulással telt, az ott dolgozóknak hozzá kellett szokniuk az új körülményekhez, be kellett lakniuk a teljesen felszerelt osztályt.

A megnyitón elhangzottak szerint az új létesítményben évente több mint 40 ezer pácienst látnak majd el, tavaly – még a régi helyen – már meghaladták ezt a számot. 41 500 esetet jegyeztek, ami napi 133 beteget jelent, melyeket kivétel nélkül el kell látni, még akkor is, ha egy részük nem minősül feltétlenül sürgősségnek.

Amint azt az avatón András-Nagy Róbert kórházmenedzser felidézte, az új sürgősségi osztályt illető beruházás története 2015-re nyúlik vissza, ekkor jelölték ki a létesítmény majdani helyét, ekkor készültek az első vázlatrajzok, a különálló gyermeksürgősség kialakításáról a koronavírus-járvány idején döntöttek. András-Nagy Róbert szerint a tervezésnél azt a célt követték, hogy a beteg és az orvosi személyzet szempontjából átlátható, könnyen bejárható felületeket képezzenek ki, lehetőleg a páciens ágyához vigyék a diagnosztizáláshoz, esetenként a kezeléshez szükséges felszereléseket, és ne a rászorulókat hordozzák  a kezelőszobába, vizsgálatokra. Az új osztályon pontosan meghatározott útvonala van a mentővel érkező, illetve a lábon járó betegek felvételének és állapot szerinti elosztásának. Külön kezelőbe jutnak a kritikus, illetve a sürgős esetek, ellátásukról az osztály öt felnőtt sürgősségi orvosa gondoskodik. Az intenzív terápián is szakorvos látja el a betegeket, itt lehetőség van arra, hogy a szakember egy egyetemi klinika szakorvosával kerüljön élő videokapcsolatba, ahol utóbbi követheti a páciens monitorokon kijelzett paramétereit, és állapotának megfelelően konzultációval segítheti az ellátást.

A hangulatosan berendezett, elkülönített gyermeksürgősségen két szakorvos váltja egymást. A korábbi lehetőségektől eltérően az osztály saját röntgen- és CT-eszközökkel, valamint orvosi laboratóriummal is rendelkezik. Az új létesítményben nem csak az ellátó-, de az egyidejű fogadóképességet is növelték. Az ellátórészleg a korábbi 320 négyzetméterről ezerre nőtt, valamint hat mentőautó egyidejű fogadására alkalmas átvételi pontot alakítottak ki 10 fekvőhellyel. A mentőautók egy födött felületen állnak meg a sürgősség bejáratánál, ez védi a beteget és a személyzetet esőtől, hótól, a lábon érkező páciensek pedig egy másik bejáraton lépnek be az osztály tágas várótermébe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-26: Közélet - Iochom István:

Ma nyílik a VIII. IKA Művésztelep

Ma kezdődik és szeptember 5-én a zárókiállítás megnyitójával ér véget Csernátonban a nyolcadik IKA Művésztelep, melynek megálmodója Székely Géza csernátoni születésű, Kolozsváron élő grafikusművész, a tábor művészeti vezetője. 
2025-08-26: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Nicușor Dan botladozó rajtja

Kereken három hónapja, május 26-án tette le az esküt Nicușor Dan államfő, s bár a mandátum kezdete rendszerint egyféle kegyelmi időszaknak számít, amikor az új elnök népszerűsége magasan szárnyal (elődje, Klaus Iohannis közvetlenül az első megválasztása után szerzett akkora tábort magának, amivel könnyedén megnyerte a másodikat is), most valahogy nem ezt látjuk, épp ellenkezőleg.