Öt romániai gyermekből kettőt ért már internetes zaklatás, de tízből mindössze három áldozat mer beszélni erről.
A Mentsük meg a gyermekeket szervezet év eleji tanulmánya szerint a romániai gyermekek 40 százalékát érte már internetes zaklatás. Ez 3 százalékkal több az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ugyanakkor a gyermekek 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy heti rendszerességgel bántják az interneten. A jelenség a középiskolások körében még inkább elterjedt; az áldozatok között 12 százalékkal több a lány, mint a fiú.
A felmérésben megkérdezett gyerekek 17 százaléka – főként kamasz fiúk – ismerte el, hogy ő is küldött már bántó üzenetet ismerős személyeknek az interneten.
A Facebook használata meredeken csökken, egyre népszerűbbek azonban a fénykép- és videómegosztó platformok, például az Instagram. „A lányok sokkal több időt töltenek ezeken a közösségi oldalakon, mint a fiúk. E platformok közül a TikTok a legkockázatosabb az idegenekkel való interakció tekintetében” – magyarázta a szervezet szociológusa, Cristian Grădinaru.
A Mentsük meg a gyermekeket szervezet beszámolt arról is, hogy az általuk üzemeltetett esc_ABUZ felületre 2016-tól kezdve több mint 27 ezer bejelentést kaptak. (Agerpres–i.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.