Az Illyefalvi Kiss Árpád Egyesület szép eredménnyel vett részt a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázaton, melynek köszönhetően az óvodások új ünneplő ruhákkal gazdagodtak.
Az egyesület évekkel ezelőtt azért jött létre, hogy segítse az iskola és az óvoda mindennapi munkáját. Tavaly megújult erővel szerveződött újra, és azóta is nagy szeretettel támogatja a helyi közösséget. Török János alapítványi elnök és Komán László iskolaigazgató jó együttműködésének köszönhetően a 2024–2025-ös tanévben két pályázat is sikeresen lezajlott, amelyekbe nemcsak a pedagógusokat, hanem a szülőket is bevonták.
A vakáció napjaiban megérkezett kis ünneplő ruhák szeretettel várják a gyerekeket, hogy ősszel – legyen szó kisebb vagy nagyobb óvodásról – mind együtt, közös öltözetben ragyoghassanak az ünnepi alkalmakon.
Köszönet illeti mindazokat, akik szívvel-lélekkel támogatták a kezdeményezést: a szülőket, az iskola és az alapítvány vezetőségét, az itt dolgozó pedagógusokat, a Deywos Kft.-t, a Naplopó kisvállalkozást, a névtelen adományozókat, valamint Kovászna Megye Tanácsát a pályázati lehetőségért.
Az ígéret egyszerű és szép: sokszor lesz még ok arra, hogy ünneplőbe öltözzön a falu közössége. A gyermek mosolya pedig a legszebb ünneplő, amit egy falu magára ölthet.
Kádár Enikő
óvodapedagógus