Közösséget épít, erősít a vakációs bibliahét

2025. augusztus 28., csütörtök, Közélet

A vakációs bibliahét nem csupán a gyermekeket szólítja meg, de általa az egyházközség szélesebb rétegeire, a fiatalokra, a nőszövetségi tagokra, presbiterekre, valamint a szülőkre, családokra is hatással van – vallja Incze Hajnalka vallástanár, a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért (KOEN) Alapítvány elnöke, aki a napokban lelkes segítőivel együtt népes gyermeksereggel  tanul és játszik a szemerjai református templomban és a parókia udvarán. 

  • Átkelés a Vörös-tengeren. Fotó: Nagy D. István
    Átkelés a Vörös-tengeren. Fotó: Nagy D. István

A szemerjai református gyülekezetben hétfőn kezdődött az idei vakációs bibliahét, melynek tartalmas, színes foglalkozásait péntek délután találkozó zárja, melyre a szülőket, családokat is meghívják. Incze Hajnalka lapunk érdeklődésére elmondta, azt tapasztalja, a gyermekek szeretik, jókedvvel vesznek részt a foglalkozásokon, és a családokban is számontartják a bibliahét időpontját, van, aki ehhez igazítja a nyaralást is. Dél­előtt a templomban gyűlnek össze, ott mutatják be a napi történetet, elhangzik az aranymondás, énekeket tanulnak és imádkoznak, majd a közeli parókián folytatják a munkát: kézműves-tevékenységek, játékok, mozgalmas foglalkozások színesítik a napokat. Igyekeznek meglepetéssel is szolgálni: hétfőn fánkkal kínálták a népes gyermeksereget, kedden pedig lángossal kedveskedtek, Pünkösti Éva és testvére 120 darabot készített a csapat örömére – tudtuk meg. Megjegyezte, a bibliahét sikeréhez évről évre lelkes segítők, önkéntesek járulnak hozzá. „Az IKE-sek nélkül neki sem fognánk”, emelte ki, hiszen a fiatalok – azok, akik feladatot vállalnak a napi tevékenységekben, játszanak és segítik a gyermekeket – szerves részei a közösségépítő rendezvénynek.

A szervezők, a napi tevékenységek vezetőinek csoportját Handra Réka vallástanár, Forró Viola és Pál Melinda tanítónők mellett Incze Zsolt és Müller Loránd lelkészek, valamint Kajcsa Orsolya segédlelkész erősíti. Örömmel tapasztalják, hogy a presbiterek is jönnek, segítenek, amikor arra szükség van, és mindig jelentkeznek lelkes támogatók, adományozók is, akik révén valóban derűs lesz a gyülekezet berkeiben eltöltött hét. Incze Hajnalka hangsúlyozta: hálásak minden segítségért, köszönet illeti mindazokat, akik közreműködnek, részt vesznek ebben a munkában, amelyen meggyőződése szerint „áldás van”. 

A KOEN Alapítvány 2005-ben alakult, székhelye előbb Marosvásárhelyen volt, majd 2016 óta Sepsiszentgyörgyre költözött át. Mint azt elnöke, Incze Hajnalka lapunkkal ismertette, az alapítvány vállalta a Kárpát-medencében már 1993-tól működő, idén 890 csoportban 32 500 gyermekkel foglalkozó vakációs bibliahét programjának megírását, a vezetők képzését, a segédanyagok megtervezését és kiviteleztetését. Egy-egy program kidolgozása, összeállítása másfél évet vesz igénybe, ezt a munkát az alapítvány önkéntes munkatársai vállalták fel. Minden alkalommal szem előtt tartják egyebek közt a kreativitás fejlesztését, a közösségi szellem épülését. Az idei, Vízjelek című programot a marosvásárhelyi–kolozsvári csoport írta, a következő évi anyagon a sepsiszentgyörgyi és udvarhelyi csoport tagjai dolgoznak. Az egyhetes tevékenységek anyagát minden évben 90–100 oldalas vezetői kézikönyvben adják ki, ezt juttatják el a csoportvezetőkhöz, és évente több helyszínen is megtartják az aktuális program bemutatóit. Megjegyezte, a Kárpát-medence magyarlakta területein – Erdélytől Kárpátalján, Felvidéken át Délvidékig – ezt a programot használják a református közösségekben, és nem csak. Külön öröm számára, hogy a programhoz három magyarországi egyházkerület is csatlakozott. „Úgy érzem, ez egy szolgálat, egy misszió, és az a cél, hogy ez a program minél több helyre elérjen” – fogalmazott Incze Hajnalka. Kiemelte, szívügyük ez a munka, a gyermekek erkölcsi neveléséhez kívánnak hozzájárulni, nemzeti identitásuk erősítéséhez, és bíznak abban, hogy programjuk hatására elfogadóbbak, toleránsabbak és önállóbbak lesznek a gyermekek, fontosnak tartják a hitet, a vallásukat és nemzetüket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-28: Közélet - Bartos Lóránt:

Megújuló plébánia

A gyulafehérvári egyházmegye idei személyi mozgásai már augusztus elsejével megtörténtek, többek között Gelencére, Lemhénybe és Esztelnekre is új plébánost nevezett ki Kovács Gergely érsek. Ez utóbbi helyen az új lelki szolga szeptemberben érkezik, ugyanis jelenleg is zajlik a paplak felújítása.
2025-08-28: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

A megingathatatlan igazságszolgáltatás rejtett ára

Megoldhatatlannak látszik a speciális nyugdíjak eltörlése Romániában: nem is lehet számontartani, hányadszor fut neki a kormány és/vagy a parlament, és hányadszor pattan vissza a saját maga által emelt áttörhetetlen falról.