Nagyberuházások a dohánygyárban

2025. augusztus 29., péntek, Közélet

Hatalmas összegű beruházásra készül Sepsiszentgyörgy önkormányzata az egykori dohánygyárban, de a valamikori igazgatósági épület majdani bérlőjétől is nagy ráfordítást vár el. A helyi tanács tegnap lezajlott soros ülésén két határozatot is elfogadtak a négy éve megvásárolt műemlékegyüttessel kapcsolatosan. 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Áfa nélkül 149,68 millió, áfával együtt pedig közel 181 millió lejes költségvetést szavaztak meg arra az élményközpontra és tudományos játszóházra, amelyet a dohánygyár főépületében és más épületrészekben, illetve az udvar egy részén alakítana ki a város.

A tervezetet előterjesztő Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta: az iskolai oktatás kiegészítésére szolgáló létesítmény elsősorban a helyi közösséghez és fiatalokhoz szól, de a város turisztikai potenciálját is növelni fogja. A tervek elkészítésében hasonló külföldi központokból is ihletődtek, de helyi jellegzetesség is lesz, a tűz és a víz, ami a térségbeli vulkánok és borvizek jelenlétére épít. Ezenkívül az emberi test interaktív bemutatása, rezgés és zene, planetárium, fizikai-kémiai kísérletekre alkalmas terem és egy repülőszimulátor is helyet kap a tudományok házában – sorolta az elöljáró. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ennek a nagy összegnek alig egyharmada, mintegy 48,4 millió lej (áfával 58) az építési-szerelési kiadás, a berendezések fognak nagyon sokba kerülni, és szokatlanul nagy mértékű, áfa nélkül bő 40 millió lej az előre nem látott költségekre és a drágulásokra elkülönített rész. A pénzt a központi fejlesztési régiónál fogják megpályázni, van egy ilyen célra szolgáló keret, amiért nem kell versenyezni – tette hozzá. De lesz-e, aki ezt a korszerű tudományos játszóházat működtesse? – kérdezte József Álmos tanácstag. A válasz: a terv egy részét Para Zoltán környezetvédelmi szakember és csapata dolgozta ki, rájuk valószínűleg lehet számítani.

Egy másik határozatban az egykori adminisztrációs épület bérbeadásának feltételeit módosították. Ebben a négyszintes, összesen ezer négyzetmétert meghaladó felületű, különálló épületben a Hagyományok házát kívánják berendezni. E célra 49 évre bérbe adnák az épületet, meg is hirdették már két alkalommal, van érdeklődés iránta, de egy kicsit túl szigorú követelményeket szabtak – indokolta meg a változtatás szükségességét Sztakics Éva alpolgármester. Közlése szerint a bérlőnek legalább 500 000 eurót kell befektetnie a felújításba, ami nem tarthat 60 hónapnál (5 évnél) többet, ezalatt viszont a tegnap eszközölt enyhítésként az évi 23 000 eurós bérnek csak a felét kell kifizetnie, ha pedig a bérleti szerződés valamilyen okból idő (a 49 év lejárta) előtt megszűnik, akkor az önkormányzat a már befektetett pénzt arányosan megtéríti. További engedményként a bérlőnek lehetősége lesz arra, hogy kisebb épületrészeket maga adjon bérbe, például egy büfé részére. József Álmos helytörténésznek ezúttal is volt kérdése, a két megmaradt régi csempekályha sorsáról érdeklődött; ezek Sztakics Éva szerint meg fognak maradni, hiszen műemlék épületről van szó, amelyben egyébként minden úgy van, mintha a dohánygyári adminisztráció tegnap még ott dolgozott volna.

Egy harmadik hír is van a dohánygyárról: a kommunizmus múzeumának létrehozását – amelyet az egykori raktárépületben rendeznek be az országos helyreállítási alapból – nem fogja leállítani a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomag részeként, mert az elvégzett munkálatok aránya már meghaladja a 30 százalékot. Ezt Tóth-Birtan Csaba közölte a tanács­ülés után. A kommunizmus múzeumát 2026. augusztus 31-éig kell befejezni. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 716
szavazógép
2025-08-29: Közélet - :

Súlyos büntetés a gyermekgyilkosoknak

Közel huszonöt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kovászna Megyei Törvényszék azt a férfit, aki idén februárban súlyosan bántalmazta élettársa nyolc hónapos gyerekét, aki végül belehalt sérüléseibe. 
2025-08-29: Máról holnapra - Nagy D. István:

Utánuk az özönvíz

Döbbenetes az a csőlátásból, elvakultságból fakadó felelőtlenség, amely a magukat a nemzet megmentőiként beállító szélsőségeseket jellemzi szinte minden megnyilvánulásukban. A mezőny igen erős, hiszen három olyan alakulat is képviselteti magát a törvényhozásban, melyek képviselői élen járnak a megosztó, gyűlöletkeltő fellépésekben.