Önerőből tatarozták a nagyajtai iskolát

2025. szeptember 2., kedd, Közélet

Nagyajtán önerőből javították, készítették elő iskolakezdésre a Kriza János Általános Iskola épületét – tudtuk meg Kovács Mihaela igazgatótól. Ez azt jelenti, hogy aki tudott, odaállott és segített – mondta.

  • A nagyajtai iskola. A szerző felvétele
    A nagyajtai iskola. A szerző felvétele

Bár, mint mindenhol, itt is csökkenőben a gyermeklétszám, azért idén még összesen 155 tanulót várnak az iskolapadokba. Közülük mintegy harmincan ingázók: Miklósvárról, Apácáról, Bölönből, Középajtáról járnak az alsó és felső tagozatokra is, erősítve ezáltal Nagyajta iskolaközpont jellegét.

Az iskola digitális felszereltsége is javulóban: ahogy másutt, itt is a PNNR-pályázatoknak köszönhetően 2006 óta első ízben kaptak laptopokat, számítógépeket, szkennelőket, nyomtatókat és okostáblákat, felzárkózva ezek által a 21. század követelményeihez.

Az igazgatónő elmondta, címzetes tanári állásaik megvannak, azokat ki is egészítették, a napokban zajló katedraelosztásokkal remélhetőleg a még szabad órákat is elfoglalják. Ugyanakkor logopédust is alkalmaznának az iskolához – az állást meghirdették, várják a jelentkezőket. „Szükségünk lenne rá, különösképpen az óvodában és az alsó tagozaton, még ha más iskolával közösen is alkalmaznánk” – hangsúlyozta az iskola vezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-09-02: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Igazgatót keresnek a felújítandó színház élére

Versenyvizsgát ír ki a Tamási Áron Színház igazgatói tisztségére Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Az intézménynek három éve (2022 nyarától) megbízott vezetője van, de azért is fontos a teljes jogú igazgató kinevezése, mert nemsokára megkezdődik a színház felújítása és az új igazgatónak kell meghatároznia a korszerű színpadtechnikát is. Az igazgatói szerződést négy évre kötik meg.
2025-09-02: Közélet - :

Balesetek és ittas sofőrök

A hétvégén több közlekedési baleset és két ittas sofőr ügyében is intézkedtek a rendőrök Háromszéken.