Bő két hónapos szünet után szombaton és vasárnap Marosvásárhelyen folytatódik a román motokrosszbajnokság, amelynek ez lesz a 7. futama. Az MX1-es géposztályban érdekelt háromszéki versenyzőink túl vannak a hosszú nyári pihenőn, mindketten felfrissülten, felkészülten és győzni akarással állnak majd rajthoz. A harc a dobogóért és a bajnoki címért továbbra is kiélezett lesz, Tompa Krisztián a tabella második helyéről, míg Ördög Zoltán a harmadik pozícióból várja az idény második felét.
Öt és fél fordulón – Merei-ben csak az egyik futamot tartották meg – van túl a román motokrosszbajnokság mezőnye, az MX1-es géposztályban pedig továbbra is nyílt a harc az aranyéremért. A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián (Sugás Motoros Klub) végig komoly csatát vívott legfőbb vetélytársával, George Căbăllel, és erre a folytatásban is számítani lehet. Tompa ezidáig két versenyt tudott megnyerni, a többin második lett, és mindössze egy pont a hátránya zernyesti riválisával szemben. Parázs küzdelmüket testközelből figyelte végig Ördög Zoltán (Top Cross TCS), aki hat harmadik helyezéssel zárta az idény első részét, és bár 36 pont a lemaradása az első helytől, még ő is beleszólhat a bajnoki csatába. Hétvégén Marosvásárhelyen folytatódik a szezon, majd szeptember vége felé újra Zernyesten, októberben pedig ismét Merei-ben és Ciolpani-ban találkoznak az ország legjobb motokrosszosai.
„Pont került a ciolpani-i fellebbezésem végére, a döntéshozók ismét és ezúttal végleg nekem adtak igazat, így a román bajnokság második felét egypontos hátránnyal fogom megkezdeni. A hétvégi versenyen ezt szeretném is ledolgozni és a tabella élére akarok állni. Marosvásárhelyen egy száraz futamra számítok, egyértelműen nehéz lesz, és nem csak azért, mert a vásárhelyi pálya nem tartozik a kedvenceim közé. A legtöbbet akarom kihozni a viadalból és a győzelemért utazom oda. A jövő hét végén a Balkán-bajnokság is folytatódik, a soron következő bolgár verseny előtt pedig tetemes pontelőnnyel vezetem a rangsort” – nyilatkozta Tompa Krisztián.
„Jó hosszú volt a bajnoki szünet, de szerencsére nyáron volt alkalmam még versenyezni. Ott voltam a kétütemű motorkerékpárok (EMX2T) számára kiírt Európa-bajnokságon, de emellett sokat edzettem is. A felkészülés szempontjából sikeres volt a nyár, és készen állok az új kihívásokra. A hazai bajnokságból még négy futam van hátra, a jövő hét végén pedig indulnék a német ADAC-sorozat utolsó fordulóján. Elküldtem a nevezésem, most a szervezők visszajelzését várom. Különösebb célkitűzésem nincs a szezon második felére, ám mindenképp jó eredménnyel szeretném zárni a versenyeimet, emellett épen és egészségesen akarom befejezni az idényt” – mondta Ördög Zoltán.
A román motokrosszbajnokság állása, MX1-es géposztály: 1. George Căbăl (KTM, Zernești Vectra) 258 pont, 2. Tompa Krisztián (Yamaha, Sugás Motoros Klub) 257 pont, 3. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS) 222 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.