Az 1870-es években országos kórház volt Marosvásárhelyen, megyei kórházak működtek Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen. Kézdivásárhelyen 1880-ban, Gyergyószentmiklóson 1890-ben létesültek kórházak. Kozma Ferenc mezőgazdász, miniszteri titkár és tanácsos a marosvásárhelyi, csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi kórházat tartotta megfelelőnek. Az udvarhelyiről olyan elmarasztaló jelentést írt, hogy 1877-ben a minisztérium be is akarta záratni.

Udvarhely vármegye akkori illetékeseinek lépniük kellett. 1885-ben írtak ki egy pályázatot az új épület tervei­nek elkészítésére. A kétépületes kórház 1887 szeptemberében készült el, és abban az évben fel is avatták. Viszont a miniszteri tanácsadó jelentésétől az új kórház felépítésééig így is sok év telt el. Az egyik oka a késedelemnek az volt, hogy a város nem rendelkezett kellő anyagiakkal egy ilyen épület kivitelezésére. Az átadás után az egyik épületet nem is használták beteggondozásra, bérbe adták ki. Az innen befolyt összeget a kórház működtetésére fordították. Ilyen áldatlan állapotok közepette kapott meghívást 1889-ben az udvarhelyi városvezetéstől az étfalvazoltáni születésű dr. Imreh Domokos, hogy vállalja el a városi kórház igazgatását. 

1900. augusztus 18-án a Marosvásárhelyen megjelenő Székely Lapok tudósít: „Hollaky székelyudvarhelyi főispán a vármegyei közkórház igazgató főorvosi állására dr. Imreh Domokost nevezte ki. Az új igazgató hosszú időn keresztül a kolozsvári Vöröskereszt kórháznál mint Dr. Brandt tanár 1-ső asszisztense működött.”

Az akkor harmincéves kolozsvári tanársegéd a felkérést elvállalta, és attól a perctől kezdve nyugdíjazásáig, 1930-ig igazgatta az udvarhelyi városi kórházat. Igazgatósága alatt az intézmény hatalmasat fejlődött. A sebész főorvos a kórháznak azt a részét, ahol a bérlők voltak, kiüríttette, és azt a betegek gondozására rendezte be. Fokozatosan modernizálta a kórház felszerelését és a szolgáltatások színvonalát. Sebészeti osztályt hozott létre, felülvilágító műtőt rendezett be. Kloroformnarkózissal elsőnek végzett sebészeti műtéteket Udvarhelyen. 

Dr. Imreh Domokos vallotta, hogy a kórház fejlődése nem csak az anyagiakon múlik, hanem a személyzet felkészültségén is. Amikor átvette a kórház irányítását, 613 beteget kezeltek a székelyudvarhelyi kórházban, 1903-ban már 1203 volt a beutalt betegek száma, és 272 a sebészeti beavatkozásoké. A kórház néhány esztendő alatt széles körű elismerést, tekintélyt vívott ki magának a város és a megye lakosságának körében is. 

1905-ben sterilizálókészüléket, valamint fényképezőgépet is vásároltak a nevezetesebb műtétek lefényképezésére, ami abban az időszakban ritkaságnak számított. Vizet vezettek be, a pincében lévő kazánház biztosította a meleg vizet a kórházban. Ezúttal a kórház előtt egy közkutat is létesítettek, amelyet a város lakossága évtizedeken keresztül használt. 

A 2000. január 26-án megjelenő udvarhelyszéki hetilap Mosolygó medicina rovatában így emlékezik dr. Imreh Domokosra: „A száz év előtti kórházigazgató sebész főorvos, dr. Imreh Domokos szervezőmunkájának gyümölcse volt a kórház első vízvezetéke is. Ez nemcsak az intézmény igényeit elégítette ki, hanem egy közkút révén, amelyet a Kórház kútjának hívtak, a város közönségét is ellátta higiénikus ivóvízzel, így aztán a város nélkülözhetetlen közintézményévé nőtte ki magát, sőt, belekerült az udvarhelyi folklórba is.” Gyermekkoromban előszeretettel énekelték „ad notam” Udvarhelyi utca, jaj de sáros, hogy: 
Udvarhelyi lányok, mit csináltok? / Kórház kútján vizet nem találtok! / Kórház kútja befagyott, / A szeretőm elhagyott, az a csalfa! / Sej-haj, az a csalfa! 

Nem tudom, volt-e arra példa, hogy egy köztiszteletben álló főorvos, egy műve emlékére, bekerült volna a helyi folklórba. De minden éremnek két oldala van! Főként a gyengébb nem tagjai nem voltak teljesen kibékülve dr. Imreh műtéti technikájával. Azt nehezményezték, hogy állítólag igen nagy műtéti metszéseket végez. Állítólag egy emiatt panaszkodó hölgypáciensét imigyen világosította fel dr. Imreh főorvos: Drága asszonyom, ugye, ha a kedves férje telefüstöli a szobát, maga nem várja meg, míg a bűz a kulcslyukon távozik, hanem jól kitárja az ajtót. Hát így vagyok én is, szeretem, ha minél áttekinthetőbb képet kapok a műtétre kerülő területről. Ezért csinálom a kissé nagyobb metszést.

A kórházkörnyezet kialakítása a korszerűsítési munkálatokkal egy időben valósult meg, és szervesen illeszkedett a kórház életébe. A vadon tenyésző fákat és bokrokat eltávolították, helyükbe parkot létesítettek, fenyőcsemetéket ültettek és virágos gruppokat hoztak létre, majd alkalmaztak egy kertészt, aki egyben kapus is volt. 

Az első világháború alatt dr. Imreh Domokos sok sebesültet ápolt a közkórházban, 1930-ban ment nyugdíjba, majd 1936-ban egy ma is meglévő magánszanatóriumot építtetett. Az épületet 1948 nyarán államosították, és a leírásokból tudjuk, hogy amikor a professzor értesült erről, agyvérzést kapott, és így halt meg. 

„Dr. Imreh Domokos meghalt. Folyó hó 13-án Székely­udvarhelyen meghalt dr. Imreh Domokos, a székely­udvarhelyi állami közkórház ny. igazgató főorvosa. Az elhunytat orvosi működése révén távolabbi vidékeken is sokan ismerték, több ezer embernek mentette meg az egészségét, adta vissza életét biztos sebészi tudásával. Ezenkívül erős alkotó, építő hajlam is volt benne, nagy része volt a kórházépület és vízvezetéke létesítésében, s így élete jó részét példaadásra is alkalmas közérdekű, hasznos munkában töltötte el, mondhatni utolsó napjáig.” (Szabadság hetilap, 1948. július 20.)

Dr. Imreh Domokos sebészprofesszor nevét nővérképző őrizte Székelyudvarhelyen, ma a sebészeti osztály és alapítvány. Az igazgató sebészprofesszor emlékét őrzi szülőfalujában, Étfalvazoltánban egy kopjafa, amelyet Barabás Béla helyi lelkipásztor áldott meg és avatott fel 2017-ben a Háromszéki Vitézi Rend Állománya, a határon túlról érkező családtagok, helybeliek jelenlétében. A sebészorvos szobra a székely­udvarhelyi kórház parkjában található, Zavaczki Walter szobrászművész alkotása.

G. Szabó Ferenc