Magyarul beszélő férfira támadtak egy üzletben a Kolozsvár melletti Szászfenesen. A rendőrség erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás gyanújával hivatalból indított eljárást az ügyben. Az RMDSZ és a vendéglátóipari munkáltatók szövetsége (HORA) is elítélte az elmúlt napokban történteket, miután ez már a harmadik olyan eset volt, amikor a származása miatt bántalmaztak valakit.
A magyar férfi úgy nyilatkozott, hogy a Kolozsvárral szomszédos Szászfenes egyik zöldségüzletében volt, amikor rátámadt és bántalmazta őt egy román férfi, miután hallotta, hogy magyarul beszélget feleségével. Az áldozat szerint támadója „bozgornak” nevezte, és azt is mondta neki, hogy nincs mit keresnie az országban.
A Kolozs megyei rendőrség közölte, hogy a szászfenesi rendőrök hivatalból eljárást indítottak az ügyben erőszakra, gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás gyanújával. A cikk szerint az eset megrökönyödést okozott a többnemzetiségű községben, ahova az elmúlt években sok fiatal család költözött Kolozsvárról, románok és magyarok egyaránt. Az áldozat hangsúlyozta, hogy Erdélyben született, magyar nemzetiségű román állampolgár.
A férfi úgy értékelte, hogy a támadás mögött Dan Tanasănak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjének más etnikumúak ellen irányuló felhívásához lehet köze.
Az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán arra biztatta követőit, hogy ne fogadják el az általuk megrendelt küldeményt, ha azt nem román futár hozza ki, „ne bátorítsák a képesítés nélküli ázsiai és afrikai vendégmunkások importját”. A magyar közösségi jelképek nyilvános használata ellen is perek tucatjait indító AUR-szóvivő megnyilvánulása ügyében az országos diszkriminációellenes tanács hivatalból indított eljárást.
Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor szövetségi elnök elítélte az elmúlt héten két ázsiai vendégmunkások ellen román fiatalok által elkövetett bántalmazást. Kelemen Hunor a Facebookon azt írta: olyan embereket bántalmaztak, akik tisztességesen akarnak dolgozni, és olyan feladatokat látnak el, melyeket más nem vállal. „Az erőszaknak nincs helye a társadalomban, és soha nem szabad szemet hunyni felette” – írta az RMDSZ elnöke. Hozzátette: a felelősség nemcsak az elkövetőké, hanem azoké is, akik évek óta uszítanak a kisebbségi közösségek ellen, és próbálják elfogadhatóvá tenni az ellenséges légkört. „Az AUR-tól és a szélsőséges politikusoktól a politikai osztálynak egyszer s mindenkorra el kell határolódnia. (...) Ők a gyűlöletet képviselik. Nekünk a tiszteletet, a békés együttélést és a közösségeink építését kell képviselnünk” – írta Kelemen Hunor.
A két ázsiai vendégmunkás bántalmazását a romániai vendéglátóipari munkáltatók szövetsége (HORA) is elítélte. Mint közölte, a romániai vendéglátásban minden hatodik alkalmazott külföldi, akik adóznak munkájuk után, és lehetővé teszik az iparág fennmaradását. Kifejtették: az erőszaknak nincs keresnivalója a modern társadalomban, a megtörtént esetek az egész iparágnak ártanak. A HORA szerint a romániai vendéglátóiparban a több mint 400 ezer alkalmazottból közel 60 ezer külföldi, akik hozzájárulnak az iparág, a vállalkozások stabilitásához. „Kiszámíthatóságra, egy biztonságos és méltányos környezetre van szükség minden alkalmazott számára, nemzetiségtől függetlenül” – húzták alá.
Augusztus 26-án Bukarestben és Kolozsváron is bántalmaztak egy-egy ázsiai vendégmunkást, a két eset független egymástól. A román bűnüldöző szervek mindkét elkövetőt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték. A kolozsvári áldozatot bottal ütlegelték, kómában van, állapota válságos. A bukaresti bántalmazó ellen fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő jelképek nyilvános használata miatt is vizsgálatot indítottak.