Azt követően, hogy augusztus 1-jétől 2 százalékponttal 21 százalékra növelte az általános adókulcsot, és más adóemeléseket is végrehajtott, a költségvetési hiány csökkentését célzó újabb intézkedéseket dolgozott ki a Bolojan-kabinet, melyeket felelősségvállalással fogadtak el hétfő este a parlament két házának együttes ülésén.
A kormány a második deficitcsökkentő csomagot hat különálló kisebb csomagra bontotta, hogy amennyiben valamelyik intézkedését alaptörvénybe ütközőnek minősítené az alkotmánybíróság, legalább részlegesen be lehessen vezetni a takarékossági, illetve adóügyi intézkedéseket. Ebből ötöt fogadtak most el, a közigazgatási apparátus leépítésének tekintetében még nem jutottak konszenzusra a koalíciós pártok.