Lábbusz–Pedibusz program KézdivásárhelyenSzeptember derekán indul

2025. szeptember 3., szerda, Közélet

Bemutatták a szeptember 15-én Kézdivásárhelyen is elinduló Lábbusz–Pedibus programot. Az európai mintára kialakított kezdeményezés célja, hogy az elemi osztályos gyerekek szervezett csoportban, felnőtt kísérőkkel, gyalogosan jussanak el iskolába, ezzel is ösztönözve az egészséges életmódot, a közösségépítést és a környezettudatos szemléletet – hangzott el a sajtótájékoztatón a városháza dísztermében.

  • A sajtótájékoztató résztvevői. A szerző felvétele
    A sajtótájékoztató résztvevői. A szerző felvétele

Szilveszter Szabolcs alpolgármester hangsúlyozta, hogy a program több hónapos előkészítő munka eredményeként valósulhat meg, amelyhez helyitanács-tagok és pedagógusok is hozzájárultak. Kiemelte: „Ez egy közösségi megmozdulás, amelyhez az önkormányzat teljes mértékben támogatást nyújt. Bízunk benne, hogy minél több kisdiák választja majd a gyalogos iskolába járást, és így reggelente a város utcáin mosolygó, kipirult arcú gyerekeket láthatunk.”

A programról a tudnivalókat Buslig Kincső, a kezdeményezés ötletgazdája mutatta be. Mint elmondta, a Lábbusz–Pedibus először 2021-ben indult Sepsiszentgyörgyön, dán mintára, azóta pedig több székelyföldi városban is sikeresen működik. „Amikor elkezdtük, nem tudtuk, mire számítsunk. Azt hittem, ha 5–10 gyerek csatlakozik, már boldog leszek – ehhez képest az első napon 60-an indultak útnak velünk. A program egyszerű, de nagyszerű: a lényeg a gyerekek biztonsága és a közösségi élmény” – hangsúlyozta Buslig Kincső. Hozzátette, hogy mára több település – köztük Csíkszereda, Gyergyószentmiklós vagy Nyárádszereda – is átvette a modellt, sőt, Magyarországon is sikeresen bemutatták. A tapasztalatok szerint a program kis költségvetéssel is fenntartható, a legnagyobb értéket pedig az önkéntes kísérők lelkesedése és a gyerekek öröme adja.

Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke, a program kézdivásárhelyi lebonyolítója kifejtette: a kézdivásárhelyi Lábbusz–Pedibus útvonalait és a kísérők hálózatát már nagyjából véglegesítették, ez a Facebook-oldalukra is felkerül, hogy szeptember közepétől gördülékenyen indulhasson a kezdeményezés. A szervezők abban bíznak, hogy a város kisdiákjai hosszú távon is megszeretik a gyalogos iskolába járást, és a program a közösségi összefogás egyik szép példája lesz. 

A sajtótájékoztatón jelen volt Kolbász-Kicsid Laura tanácstag, Mucsi Enikő Beáta vállalkozó, Nagy Babus Edit ny. tanárnő és Rettegi Csenge, akik már jelezték, hogy társulnak a kezdeményezéshez. Gáj Nándor, a háromszéki önkormányzat alelnöke videós kapcsolaton keresztül üdvözölte a kézdivásárhelyiek kezdeményezését.

A jelenlévők hangsúlyozták: várják szülők, nagyszülők, de bárki más jelentkezését is a programba, mivel 16–17 kísérőre lesz szükség naponta. Emellett nagyobb diákok is csatlakozhatnak a csoportokhoz – tették hozzá. Azt is megoldják, hogy a vidékről ingázó kisdiákok is csatlakozhassanak a kezdeményezéshez. A lényeg, hogy Kézdivásárhelyen nincs gyalogosan áthidalhatatlan távolság – mondották. A gyerekek minden egyes lábbuszos nap után pontot kapnak, azokat egy kis füzetbe gyűjthetik. Kellő pontszám összegyűjtése után apró tárgyakkal, ajándékokkal díjazzák őket. Az iskolákba való gyalogolás nem utolsó szempontja az is, hogy a gyermekek között új barátságok alakulhatnak ki.

A céhes városban egyébként reggelente elég nagy közlekedési dugók alakulnak ki, mivel sok szülő személygépkocsival szállítja iskolába a gyerekeit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-03: Világfigyelő - :

Mark Rutte: A fenyegetés napról napra nő

A fenyegetés Oroszország felől napról napra nő, nem lehetünk naivak: egy nap Luxemburgot, Hollandiát vagy más országokat is elérhet – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár tegnap Luxembourgban tartott sajtótájékoztatóján.
2025-09-03: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Bővítik a Gyere haza negyedet

Új házhelyeket jelölnek ki a Sepsiszentgyörgy sugásfürdői kijáratánál levő területen, ahol a Gyere haza programban egyre több fiatal család épít házat az önkormányzat által biztosított telken.