Az előző idényben nyolccsapatos volt, az egy hónap múlva rajtoló 2025–2026-os szezonban már kilenc együttese lesz a női kosárlabda Nemzeti Ligának, amelynek mezőnyéből hiányzik a Konstancai VSK, ellenben van két újonc. A szakszövetségnél elkészítették az élvonalbeli pontvadászat menetrendjét, a bajnoki címvédő Sepsi-SIC a nyitófordulóban áll, majd első bajnokiján hazai környezetben fogadja az ezüstérmes Târgoviște alakulatát.
A női kosárlabda Román Kupa sorsolásánál már sejteni lehetett, hogy kissé átalakul a Nemzeti Liga mezőnye, a találgatások végére pedig az tett pontot, hogy az elmúlt héten elkészítették az élvonalbeli pontvadászat menetrendjét. Eszerint a bajnokság október 4-én rajtoló 2025–2026-os idényében összesen kilenc csapat harcol az aranyéremért, a mezőnyben pedig szerepel a címvédő Sepsi-SIC, a második helyezett Târgoviște, a bronzérmet nyerő Aradi FCC, a negyedik Bukaresti Rapid, valamint a Kolozsvári U, az Agronómia Bukarest és a Brassói CSU. Nem meglepő, hogy hiányzik a felsorolásból a Konstancai VSK, ugyanis a tengerparti városban pénzügyi gondok miatt mind a női, mind a férfi kosárlabda-együttes megszűnt. Egy hónap múlva két újonccal indul a küzdelemsorozat, az 1. Ligából érkezett a Bukaresti Sportul Studențesc, valamint a Temesvári Politehnica. Előbbi a harmadik, utóbbi a hetedik helyen zárta a másodosztályt, amelyet az Alexandria nyert meg a Kézdivásárhelyi SE előtt. A feljutást kiharcoló két csapat közül egyik sem tudta vállalni az élvonalban való indulást.
A nyolcszoros bajnok és kilencszeres kupagyőztes Sepsi-SIC a Nemzeti Liga első fordulójában áll, a másodikban pedig a Târgoviște együttesét fogadja. A harmadik körben már rangadót játszanak a zöld-fehérek, akik az Aradi FCC-nél vendégeskednek. Október végén érkezik a Bukaresti Rapid, majd november első hétvégéjén a Kolozsvári U-hoz látogat a sepsiszentgyörgyi csapat. A 6. fordulóban az Agronómia Bukarest érkezik Háromszékre, majd a Brassói CSU otthonában lépnek pályára Zoran Mikes tanítványai. Az odavágó-sorozatot a két újonc társaságában zárja a címvédő, előbb a Bukaresti Sportul Studențesc csapatát látja vendégül, majd december elején lányaink a Temesvári Politehnica otthonából kísérlik meg elhozni a győztesnek járó két pontot. A versenykiírás szerint decemberben a visszavágó első két fordulóját is lejátsszák, 2026-ban pedig január 4-én folytatódik a bajnokság, amelynek alapszakasza várhatóan február 14-én ér véget.
A bajnoki rajtig még van közel egy hónap, ám a sepsiszentgyörgyiek első tétmérkőzésére már szeptember 17-én sor kerül, amikor a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében a 2014-ben győztes török Galatasaray csapatát fogadják a Szabó Kati Sportcsarnokban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.