A Háromszéki Ágyúsok bal lábbal kezdték az idényt, Kertész Zoltán legénysége vasárnap az első és a második harmadban többet hibázott, ezt pedig a fiatal játékoskerettel érkező Gyergyói Hoki Klub könyörtelenül kihasználta, így 4–2-re győzött a Deme László Műjégpályán. A narancs-kék mezes együttes legközelebb pénteken és szombaton a bajnokságban és a Román Kupa csoportkörében is rangadót játszik a Bukaresti Steaua ellen a Berceni Arénában.
A kimaradt helyzetek megbosszulták magukat, ugyanis a gyergyószentmiklósi alakulat a 4. percben vezetést szerzett, ekkor Salamon Róbert továbbított a jobb felsőbe (0–1). Nem sokkal később a házigazdák baklövését kihasználva a rivális növelte előnyét, a 12. percben Răzvan Timaru ütötte a korongot a ketrecbe (0–2). A háromszéki csapat tompán, a vendégek pedig elszántan léptek jégre a második felvonásban, ezáltal a 23. percben Máthé Zsolt is megzörgette a hálót (0–3). Az Ágyúsok a játékrész közepén kapust cseréltek, László Arnold helyére Béres Szilárd érkezett, majd a narancs-kék mezesek kétszer is emberelőnyben rohamozhattak, azonban Alex Olaru bravúrosan védett. Kertész Zoltán legénysége a szünet előtt szépíthetett volna, viszont a játékvezető érvénytelenítette Gecse Olivér gólját, mert úgy ítélte meg, hogy a csatár magas bottal játszotta meg a korongot.
A háromszéki együttes a lehető legrosszabbul indította a záró harmadot: 42 másodperc elteltével a Daradics Csaba irányította gárda ismét beköszönt, ezúttal Molnár Ákos volt eredményes (0–4). A hátralévő időben a Kovászna megyei jégkorongozók igyekeztek beszorítani ellenfelüket, amely fölénye tudatában inkább átengedte a kezdeményezést. Az 50. percben megtört a jég, a piros-fehér mezes védők tévedését az Ágyúsok a maguk javára fordították, ebben a pillanattban Róth Zoltán védhetetlenül a bal felsőbe emelt (1–4). A hajrában kimaradt egy újabb hazai létszámfölény, aztán az 59. percben fórban Gecse Olivér előkészítése után Szergej Pajor kilőtte a jobb felső sarkot (2–4). Másfél perccel a találkozó vége előtt Kertész Zoltán időt kért, levitték a kapust, de már nem sikerült csökkenteniük a különbséget, így vereséggel kezdték történetük ötödik idényét.
Eredmény, román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói Hoki Klub 2–4 (gólszerzők: Róth Zoltán 50., Szergej Pajor 59., illetve Salamon Róbert 4., Răzvan Timaru 12., Máthé Zsolt 23., Molnár Ákos 41.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.