Kézdivásárhelyen tegnap három általános és öt középiskolában vette kezdetét az új tanév, volt, ahol megtartották az ünnepélyes megnyitót, máshol elmaradt. Az Apor Péter Szaklíceum diákjainak nagy része még mindig a minorita rendházban jár órákra.
Tegnap Kézdivásárhelyen egy időben több iskolában is lezajlott az ünnepélyes tanévkezdés, az általános iskolákban viszont a megszorító intézkedések elleni sajátos tiltakozásként elmaradt az ilyenkor szokásos ünnepség.
A kantai Nagy Mózes Főgimnázium diákjai a 2025–2026-os tanév első napját a Szentháromság-templomban kezdték, onnan vonultak át a patinás oktatási intézmény udvarára, ahol Nagy Judit aligazgató, majd Bejan András igazgató is beszédet mondott az iskola 734 diákja és szüleik előtt. „Iskolánk története közel három és fél évszázados. Ez a múlt kötelez bennünket arra, hogy megőrizzük kultúránkat, erősítsük közösségünket és mindenkinek segítsünk a személyes fejlődés útján. Ahogy egy régi közmondás tartja: »Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal.« Egyénileg mindannyian tehetségesek lehetünk, mindannyiunknak vannak álmaink és céljaink. De az igazi erő akkor születik, ha közösségként együtt haladunk – diák, szülő, pedagógus egyaránt” – hangsúlyozta az iskola igazgatója.
A főgimnáziumban a szülők nevében László Ágnes beszélt, fellépett a Dezső Zelinda tanárnő által felkészített iskolazenekar, az előkészítős gyerekek műsorát Ördög Mária tanítónő tanította be. A kantai iskolában 15 előkészítős kezdte meg a tanévet, ők a megyei tanács által adományozott táskákkal a hátukon léptek be az iskola kapuján. Az igazgató azt is bejelentette, hogy Kézdivásárhelyen is elindul az a program, amely Székelyföld más városaiban már jól működik: a Lábbusz. „Ez az egészségesebb életformát, a közösségi élményt és a környezetbarát szemléletet erősíti. Iskolánkba a főtér, a Kézdi# elől indulnak majd önkéntesek felügyeletével a 0–IV. osztályosok gyalog. Kérjük a szülőket, hogy itt tegyék ki autóikból gyermekeiket! További csatlakozási pontok: a Vigadó előtti tér, valamint a Robbantós előtti kis tér a kereszt felőli oldalon. A szervezők a szorgalmas gyaloglóknak sokféle meglepetéssel készülnek. És hogy a Lábbusz közösségi élményt is ad, azt a hamarosan bemutatásra kerülő Lábbusz-himnusz is bizonyítja majd” – mondotta Bejan András.

A Nagy Mózes Főgimnáziumban nem maradt el a tanévkezdési ünnepség
A Gábor Áron Műszaki Szakközépiskolában szintén 9 órakor volt a megnyitóünnepség, a diákokat Finna István igazgató köszöntötte, beszédében kitérve arra a helyzetre is, amellyel az oktatásban dolgozók az elmúlt időszakban szembesültek. „Nem titok, hogy az elmúlt hónapokban az oktatás világa országos szinten alapjaiban rendült meg. A tanügyi megszorítások – a reformnak nevezett intézkedések – már nemcsak tervek, hanem valóság. Iskolák szűntek meg, intézményeket vontak össze, jogi státuszokat töröltek el. Tanárok, kollégák maradtak egyik napról a másikra munkahely nélkül – önhibájukon kívül. És ami talán a legfájóbb: közösségek veszítették el a biztonságérzetüket, a jövőbe vetett hitüket. Amit látunk, és amit sajnos előre is jelezhetünk: a tanulók lemorzsolódása növekszik. Sok család képtelen követni a gyors és gyakran átgondolatlan változásokat. Sokan, akik tehetik, magánórákra költik szerény fizetésüket, hogy esélyt adjanak gyermekeiknek – majd elhagyják az országot. A hátrányos helyzetű fiatalok gyakran az olcsó munkaerő útját választják – nem önszántukból, hanem kényszerből. Az értelmiség és a tehetség külföldre menekül – tanulni, boldogulni, élni. A módosabbak státuszt, presztízst keresnek – többnyire máshol. És mégis: van remény. Itt, Székelyföldön, itt, Kézdivásárhelyen és ezen belül is nálunk, a Gábor Áron Szakképző Iskolában sikerült megőriznünk valamit, amit sok helyen már elveszítettek: az iskolánknak megmaradt az önálló jogi státusza. Nem olvasztották be egy nagyobb intézménybe” – mondotta Finna István, aki szerint az iskola jövő, és ahol megszorítanak, ott jövőt húznak ki a gyerekek lába alól. A tanévnyitón Madarász Éva aligazgató ismertette az új tanévvel kapcsolatos tudnivalókat, az ünnepségen fellépett az Agrat, az intézmény rockzenekara.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.