Elkerülhetetlen, hogy a Csinód utcai ház udvarára betérő csak látványt kapjon, lesznek ott bizony jó, megőrizni való történetek is. Minden apró tárgyhoz tartozik egy-egy kis szösszenet arról, hogy valaha kik készíthették, hol volt hasznuk, mikor és meddig szolgálhattak.

Vargyasi Leventével, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársával tavaly kerestük fel, hogy filmet készítsünk a gyűjtőről és gyűjteményéről. Eleinte úgy véltük, úgy terveztük, egy nap elég lesz a felvételek elkészítésére, de aztán be kellett látnunk, hogy elszámoltuk magunkat, vissza kell térnünk még. Megannyi históriát gyűjtöttünk ezen alkalmakkor, ezek közül osztunk meg néhányat. Szó lesz cserepekről és cserepes mesteremberekről, történelmet terjesztő rádiókról és sorsokat befolyásoló írógépről. Hétköznapi, mondhatni banális tárgyak, ám mégis van jelentésük, hiszen múltunkról és közösségünkről mesélnek jót és kevésbé dicséretest.

Szól a rádió...

Beszélő cserepek

Nem olyan rég cserepet forgattak Vilmos bácsi egyik szomszédjánál. Munka közben vették észre, az egyiken írás van, s azt nyomban át is vitték a gyűjtőhöz. Nem ritkaság az írott cserép, olyant ő is többet, talán tucatnyit is őriz. A gyerekeket és fiatalokat gyakran fogták be a környék tégla- és cserépvetői a félkész termékek hordozására, s gyakori volt, hogy egyet-egyet megjelöltek.

Néhányat kézbe veszünk, s olvassuk érdeklődve, hogy több évtizede ki mit rótt be a még képlékeny anyagba. Egyikükön a Nagy Attila név szerepel, alatta az, hogy csizmadia és az 1928-as évszám. Másikukon, szintén egymás alá írva csak annyi, hogy Katalin Nagybacon 14 éves. Akad olyan is, amelyik pontosan nem sillabizálható ki, de van hosszabb és sokkal beszédesebb is: 1951. augusztus 10-én vagy 30-án magát meg nem nevező fiatalember arról ábrándozott, hogy szeret egy szép hajú barna lányt, kit életen át boldoggá tenne. Vajon sikerült célt érnie, szerették és viszontszerették? Szép lenne, ha a válasz igen lenne, s a nehéz ötvenes évektől még hosszú évtizedekig igaz társként élhettek volna – ötlik fel önkéntelenül az emberben. 

A szó veszélyes fegyver – írógépek is helyet kapnak a gyűjteményben

A szomszédnál előkerült cserép mégis különleges: Vilmos bácsi édesapjának keze írását őrzi! A szinte százéves írás arról tanúskodik, hogy az akkortájt Sepsiszentgyörgyön csizmadiaságot tanuló Vilmos hazalátogatott, s nyomban munkára is fogták. A csinódiak kisebb területen gazdálkodtak, s hogy jövedelmüket kiegészítsék, téglát és cserepet készítettek. A Kusztos családnak is volt egy kis színje, talán ott készülhetett a „Kúsztós Vilmós 17 éves Amikor írta 1927 augustus 19” feliratot őrző cserép is.

A Kusztos-ház udvarán fellelhető olyan cserép is, ami a székelyderzsi unitárius egyház által kiállított tanúsítvány szerint a templomot fedte sokáig. Amikor felújították, a cserepeket emlékként meg lehetett váltani, úgy sokaknál megtalálható. Kusztos Vilmoshoz úgy került, hogy Demeter Sándor tiszteletes ajándékba adta neki, amikor egyszer Baróton a Tortoma Önképzőkörön találkoztak. Egy másikat egy családtól kapott: láttak egy Vilmos bácsival készült televíziós interjút, s ennek hatására olyan cserepet küldtek, amit édesanyjuk lánykorában ő maga írt meg.

Van néhány cserépforma azok közül is, amelyeket akkor használtak, amikor a hatvanas években a brassói Fekete-templomot újították fel. A hagyományostól kissé eltérő cserepeket – hogy a meredek tetőn is megmaradjanak, nagyobb volt a fülük – azok a Barthák készítették, akik ma is kiváló minőségű portékájukkal messze, egészen Németországig viszik a nagybaconi cserépvetők hírét.

Ha a cserepek megszólalnak

Szólt a rádió

A néhai kis szerelőműhely manapság kiállítóterem. Méretük által is központi hely dukál a nyomdagépnek – régi, de nem haszontalan: akár el is lehetne indítani –, papírvágó és -prés, fototechnikai gépek, egy felhúzható lemezjátszón a negyvenes években készült bakelitlemezeket lehet hallgatni, és több rádió is sorjázik egymás mellett.

Apropó, hallgatás és rádió! Itt van az a két rádió is, ami 1956 október végétől november elejéig jó szolgálatot tett a nagybaconiaknak: általuk tudták követni, mi történik az anyaországban a forradalom napjaiban. 

Kinek sorsát kopogták rajta?

Írógép több is van, de egyikük igazán különleges – nem mást, mint a megyei Securitate főnökét, Mircea Dupacot szolgálta! Az 1989-es események futásra késztették az elnyomó rendszer mindennemű kiszolgálóit, nem csoda, hogy a titkosrendőrség tagjai is sebtében szedték sátorfájukat. Az épület üres volt, de joggal lehetett tartani, hogy a „kékszeműek” visszatérnek, ezért kiskatonákat állítottak ott őrségbe. Hogy mit és mennyit vigyáztak, nem tudni, de azt igen, hogy egyikük „szuvenírként” elvitte azt a nagy karú írógépet, amelyik a főnök szobájában volt. Az öreg, talán azon decemberi napoktól kezdődően célszerűen sosem használt írógép aztán Vilmos bácsihoz vándorolt.

Elférni elfér a többi közt, de azért kicsit orrol rá az öregúr: mintha az tehetne arról, hogy milyen sok koholt vádat pötyögtek rajta, mintha ő szórta volna, ő találta volna ki a rosszindulatú, sorsokat tönkretevő pletykákat. „Szeretném azért tudni, hogy hány embert ítéltek el, hány rosszféle papírt írtak meg rajta. Aki odakerült a Securitatéra, arról biztos, hogy olyan bizonyítványt állítottak ki, hogy annak nyoma maradt az életen is” – mondotta Kusztos Vilmos.