Hétfőn délelőtt a dálnoki művelődési házban került sor a Darkó Jenő Általános Iskola tanévnyitó ünnepségére. Az iskola színjátszó csoportja Tóth Katalin magyar szakos tanárnő és Bonda Anna Mária iskolaigazgató irányításával A dálnoki oktatás másfél évszázada című színdarabot adta elő, amelyet régi jegyzőkönyvek és egyéb írásos dokumentumok alapján állítottak össze, s végigkövették az iskola történetét igazgatóinak bemutatásával.
Az első iskolaigazgató Darkó Mihály volt, Bonda Anna Mária a 22. az intézményvezetők sorában. Az iskolások előadásában sorra megjelentek a színpadon az igazgatók korhű ruhában, és az illető időszakból meséltek el fontosabb eseményeket, amit iskolatörténetileg érdemes volt megjegyezni. Volt osztrák–magyar, magyar, román, kicsi magyar világ, majd ismét román világ, kommunizmus és 1989 utáni időszak. Ezeket különféle zászlókkal mutatták be. A pioníros időszak és a jelen sem hiányozhatott a színdarabból. A 2013 óta a tanintézményt igazgató Bonda Anna Mária színpadi megjelenése zárta a darabot. Sorban ő a harmadik leghosszabb ideig tisztségben lévő igazgató. A tanulók tisztelettel és szeretettel idézték fel mindazokat, akik munkájukkal, emberségükkel és kitartásukkal formálták a másfél évszázados iskola történetét.
A sikeres előadás után nem hangzottak el ünnepi beszédek, de a darabbal mégis ünnepi hangulatot teremtettek. Ezt követően a pedagógusok, tanulók, szülők, nagyszülők és érdeklődők megtekintették a két országos helyreállítási tervből egyéves teljes felújításon átesett, vadonatúj bútorzattal, valamint a legújabb elektronikával és napelemes rendszerrel felszerelt iskolát. Az igazgató elmondta, hogy az iskola 150 éves történetében a mostani volt a második legnagyobb tatarozás (az elsőre 2015-ben került sor). Azt is megtudtuk, hogy míg 2013-ban 143-an kezdték az új tanévet, mostanra ez a szám kilencvenre csökkent. Előkészítő osztályban hat kisdiák kezdte idén az iskolát.
A dálnoki iskola 2005-ben vette fel a jeles bizantinológus, görög-latin filológus, egyetemi tanár és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Darkó Jenő (1880–1940) nevét születésének 125. és halálának 65. évfordulójára emlékezve. A család az erdővidéki Nagyajtáról került Dózsa szülőfalujába. Édesapja, Darkó Mihály Dálnok tanítómestere volt. Síremlékét az iskolások gondozzák a helyi temetőben. Az iskola homlokzatán a névadó domborműves emléktáblája, Vetró András alkotása látható. Az udvaron lévő millenniumi fenyősor egyedi látvány. A dálnoki egyike volt azon népiskoláknak, melyeket a magyar állam építtetett az ezredik évforduló alkalmából, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiség lakta azt a bizonyos erdélyi falut. Az iskolát 1895-ben a sepsiszentgyörgyi Krájger Péter és Berkeczi János vállalkozók építették fel nem egészen egy esztendő alatt.