Isten hozott Benneteket, Horthy katonái!

Most, amidőn újra magyar honvédek lábdobogása remegteti meg szívünket, midőn közeledő magyar vitézek dalait hozza felénk a szél, gyámoltalanul érezzük, hogy a szavak mily halvány árnyékai, hallható foszlányai a ki nem fejezhető, nem érzékelhető érzéseknek, de egyszersmind mennyire összekötő kapcsai, vezetékei a testvérszívek összedobbanásának.

Több mint két évtizedig ocsmány, fájó lidércnyomás ülte meg belvilágunk szentélyét, beteggé, tehetetlenné alázván bennünket. Lelki orgyilkosság ólálkodó miazmái ették bele magukat napról napra testünkbe-lelkünkbe. És most, hogy Bennetek megérkezett a Megváltó, ki leveszi rólunk a megbéklyózó szemverést, a megbabonázottságnak lényünket visszájára fordító boszorkányátkát, hogyan tudnók szürke szavakba önteni, mi szívünkből láttatokra kicsordul?

Nincs helye, sem ideje, hogy – kifosztott koldusként – kiteregessük, mutogassuk oly régóta evesedő sebeinket. De annak megértetésére, hogy jöttötökkel minő éjszakára pirkadt virradat, egy-egy fénysugárt kell bocsátanunk lelkünk borús szakadékaiba.

Belegázoltak hitünkbe, térdre kényszerítettek idegen istenek előtt, büntetéssel némították el többszázados zsolozsmáinkat, mikből a gályarabok erőt merítettek szenvedéseik elhordozására.

Ti poraikban áldott apáink hitét hoztátok számunkra vissza, hogy most szabadon és boldogan vallhatjuk:
 

Erős várunk nekünk az Isten!

Ez égi ajándékért Isten hozott Benneteket, Horthy katonái!

Csak titokban dúdolhattuk bölcsődalunkat, tilossá váltak édesen zengő, magyar nótáink elannyira, hogy száz ének egy híján idegen melódiát erőszakolt belénk.

De Ti visszaadtátok nekünk zsongító, meleg dalainkat, mikbe a múlt könnyét belesírta, hogy az most pacsirtaként szállhat ég felé s szívünk repesve felujjonghat égi varázstól.

Ezért a vigasztaló balzsamért Isten hozott Benneteket, Horthy katonái!

Mostoha üldözötté vált az anyanyelv, meggyaláztatásáért hányszor volt részünk orcapirulásban! Még gyermekeinkbe is szigorú tilalom fojtotta vissza tiszta hangzatát s ha csöppnyi ajkán mégis kisurrant a magyar szó, az idegen, zord porkoláb fertőzőn beleköpött az ártatlan szájacskájába.

Jöttötökre e szent örökségünkről lehullt a rabbilincs, hogy ízes, szárnyaló szavával most büszkén köszönthetünk Titeket.

Ez édesanyánk ajkáról ellesett drága kincsért Isten hozott Benneteket, Horthy katonái!

És vigyétek el túláradó hálánkat azoknak is, akik Titeket küldöttek, akik bármiképpen elősegítették, hogy ez a húsz év óta sóvárogva várt, gyönyörűséges hajnalhasadás ma valósággá lett és mondjátok meg nekik, hogy annyi kísértés és megpróbáltatás közt megőrzött fajunknak, hitünknek, dalunknak és anyanyelvünknek utolsó szívdobbanásig hűséges sáfárai leszünk és Isten segítségével épségben hagyjuk örökül leszármazottainknak.
Isten minket úgy segítsen!
 

Az új honfoglalás lélekemelő részletei

Pénteken reggel hét órakor még leszedettük a derék Tonka Miklós gépkocsijáról a piros-fehér-zöld zászlócskákat. Terv szerint ő kellett volna, hogy a megye határára vigye a honvéd csapatok fogadására báró Szentkereszty Bélát, Séra Istvánt, a Székely Gárda parancsnokát és Ferencz Lajos dr.-t. A terv kútba esett, mert senki sem tudta, hogy honnan érkezik a vezénylő dálnoki Miklós Béla tábornok. Egy rendelkezés értelmében csak reggel nyolckor kezdhette meg a lakosság a házak feldíszítését. Nagyon szem előtt kellett tartani ezt az időpontot. Az elkeseredett román katonák miatt csak szenvedhetett volna a fegyvertelen lakosság. Kovásznai Gábor dr. csak röviddel a jelzett idő előtt tűzte ki a magyar lobogót s egy román tiszt felvont revolverrel kényszerítette annak bevonására.

Az első magyar egyenruha

A szigorú tilalom dacára akadtak mégis egyes városrészek, ahol itt is, ott is felbukkantak a magyar színek. Csodálatos tevékenység vett erőt minden emberen. Szinte lesték az utolsó román katona kivonulását, hogy aztán a világ leggyönyörűbb színeibe öltöztessék a várost. Mindenki csak azt kérdezte: – Van-e még román katona a városban? Az igazság az, hogy ebben az időben már egy fehér zászlós motorkerékpáron kívül, melyben két önkéntes foglalt helyet, nem volt román. Ellenben egy kis „Balilla-kocsi” ott vesztegelt a Csíki utca végén, melyen megpillanthattuk az első magyar uniformist. A kis kocsiban három tiszt ült, két magyar és egy román, akik összekötő szerepet töltöttek be a két hadsereg közt. A Székely Gárda tagjai és a lakosság zárt gyűrűként vették körül az autót és végigcsókolgatták szemükkel a magyar egyenruhát. Kérdezgették a két fáradt tisztet a honvédcsapatok hollétéről, ám nagyon diplomatikus válaszokat kaptak, amiből kevesen lettek okosabbak.

Örömkönnyek

A város hangyabolyhoz hasonlóan nyüzsgött. A falvak felől hosszú szekér- és kocsisorok igyekeztek a központ felé. S ahogy haladott az óramutató, úgy változott a kép. A lovak füle mellé piros-fehér-zöld pántlikák kerültek s a házak homlokzatán rövid negyed óra leforgása alatt megjelentek a magyar zászlók. Zászlók? Valóságos zászlóerdőbe öltözött Sepsiszentgyörgy. Ami ezelőtt félórával a lehetetlenséggel volt határos, az most a legcsodálatosabb eleven valóság lett.

– Nem tudom elhinni, még most sem, hogy látom, – mondja egy kisírt arcú öreg néni. De mások is sírnak. A legerősebb férfiak szemében is ott ragyog a meghatottság könnye.

Eső és ünnepi hangulat

Vigasztalan őszi eső csepereg. Nem akar elállni, pedig több ezer háromszéki ember imádkozik ezért. (…) Dicséretünkre legyen mondva, az eső egy cseppet sem zavarta az ünnepi hangulatot. Ahogy szokták mondani, még a potyogó vénasszonyokat is elszenvedtük volna. Ömlött a nép valósággal a díszemelvény felé. A rendfenntartásra kijelölt árkosi, kálnoki és kőröspataki tűzoltók is megérkeztek. Katonás rendben jöttek saját zenekarukkal. Pillanatok alatt megvonták a kordont és rendet teremtettek. Az útvonal tiszta lett, csak kétoldalt állt sűrű sorokban a tömeg. Az egyesületek is felvonultak és elfoglalták a kijelölt helyeket. Külön a városiak, külön a falusiak. Szebbnél-szebb zászlókat hoztak a dalárdák, ipartestületek, tűzoltók. A zászlók nagy részét idáig rejtekhelyeken őrizték s csak most szedték elő, hogy a diadalmas magyar ujjongást szentebbé, igazabbá, díszesebbé tegyék ezen az esős, hűvös őszi reggelen.

Virág és ujjongás mindenfelé

A díszemelvényen lázas sietséggel végezték az utolsó simításokat. A díszkapuk már teljes pompájukban várták a bevonuló magyar katonákat. A főútvonal teleszórva virággal. Az igen nagy százalékban magyaros és székelyes ruhákban megjelent nők egész öl virágot szorongattak, hogy a bevonuló katonákra virágesőt hullassanak. A városháza homlokzatán gyönyörű címert csináltak virágokból, alatta ezzel a felírással: „Éljen Nagy-Magyarország!” A tömeg pedig nőttön-nőtt. Valamelyik óvoda csöppségei pompás sikert arattak, amikor az „Erdélyi induló” hangjai mellett vonultak fel ízléses székely ruhácskáikban.

Magyar parlamenterek érkeznek

– Éljen a magyar jövendő! – zúgta a tömeg. Az útszéli akác, sőt a fiatal hársfák is megkapták a maguk lakóit. Egy-két vállalkozó szellemű fiatalember ide is „felfészkelte” magát. Egyesek létrát állítottak a járda szélére s oda másztak fel, hogy jobban lássanak. A törvényszék, városháza és kollégium előzetesen lefoglalt ablakai szintén nem maradtak üresen, sőt, az öreg Alma Mater padlásán levő szellőztetőlyukak is furcsa vendégeket kaptak. A virág- és zászlódíszbe öltöztetett emelvény zsúfolásig megtelt s a kordonok mögött beláthatatlan tömeg szorongott... Végre úgy kilenc óra tájban a Csíki utca felől élénk éljenzés hallszik s pár perc múlva a magyar parlamenterek gépkocsija stoppol a kávéház előtt. Virágeső és leírhatatlan lelkesedés fogadta. Voltak, akik odaszaladtak – férfiak és nők vegyesen – és ölelték, csókolták, simogatták a magyar hadsereg képviselőit, akik aztán az ünneplés elől bemenekültek a kávéházba reggelizni.

A Székely Nép 1940. szeptember 13-i számának nemzeti színekkel megjelölt címlapja – részlet. Fotó: Arcanum

Megérkeznek az elővédek

Lassan-lassan a fellegek is szakadozni kezdenek s rövidebb-hosszabb ideig az eső is szünetet tart, hogy később kisüssön a nap. Nem kell már sokáig várni s befutnak az első motorkerékpáros elővédek is. Virággal borítják el őket. Boldog mosolygással tűrik az ünneplést, de gyorsan tova sietnek Illyefalva felé, majd visszatérnek és ide-oda cikáznak a városban, végül újra visszarobognak a Csíki utca felé. A tömeg hangulata leírhatatlanul lelkes. Egymás kezét szorongatják s egyre ismételgetik: – Úristen, csakhogy megérhettük ezt is...

„Erdély magyar föld”…

Közben sorra felvonultak a Brassó megyei csángók, regáti- és a leszakadt erdélyi részekről való menekültek s kórusban követelték vissza Brassót, Temesvárt, Gyulafehérvárt, Aradot, Enyedet stb. A tömeg is lelkesen csatlakozott a tüntetőkhöz. Nem, nem, soha! Piros-fehér-zöld, Erdély magyar föld stb. kóruskiáltások hangzottak mindenfelé. Csak akkor hagyták abba, amikor befutott egy-egy apró „Balilla”. A bennülő tisztek kinyújtották a karjukat és szorongatták mindenki kezét, aki közel tudott férkőzni hozzájuk. Egyik ilyen kocsival szentgyörgyi születésű vagy háromszéki származású tisztek is jöttek. Ezeket aztán sorra ölelgették s a főcsapat érkezése felől érdeklődtek.

„Minden székely katona”...

Végre tomboló lelkesedés közepette a késő déli órákban a főcsapat gépkocsiosztagai is befutottak. Soha olyan ünneplés nem fogadott még hadserget. A tömeg szinte önkívületi állapotban szórta a virágot, éljenezett. Legjobban a szívét szerette volna kiszakítani mindenki s odavinni eléjük eleven tanúbizonyságul. A lelkesedés nőttön-nőtt, miközben a műszaki katonák a hangfelvevő mikrofont szerelték fel egy menyét gyorsaságával. Rövid pár perc leforgása alatt megjelent vitéz dálnoki Miklós Béla vezénylő tábornok két őrnagy-adjutáns kíséretében, akit báró Szentkereszty Béla a következő lelkes szavakkal üdvözölt:
 

Tábornok úr!

Mint a Magyar Párt háromszékmegyei elnöke, Háromszékmegye egész lakosságának nevében legmelegebben üdvözlöm a történelmi napon, mikor a dicső magyar honvédség bevonult és minket felszabadított. Méltóztassék elhinni, hogy ez az óriási lelkesedés, amelyet lát, nem szalmatűz, hanem egy 22 éven át elfojtott zsarátnoknak felrobbanása, mely levegőt kapott. E tűz tovább fog égni örökké, mint örömtűz, mely egyszersmind meleget ad mindenkinek és különösen a most kinyílt, eddig összeszorult szíveknek, melyek mindegyikéből kihullott egy kő. E kövek megőrzendők, mert ezekből épülnek azon új várak, melyek a szorgalmas újjáépítő munkát és a fegyelmet foglalják magukba. A székely nép régi katonanép, és nyugodtan állíthatom, hogy minden egyes székely kor- és osztálykülönbség nélkül magyar katona. Nyugalmat és örömet hoztak nekünk, ezt küldte Őfőméltósága, a Kormányzó úr, kit az Isten sokáig éltessen.

A nagyhatású, tomboló lelkesedést kiváltó beszéd után Séra István, a Székely Gárda parancsnoka állt a mikrofon elé és a következőket mondotta: 

Nagyméltóságú Tábornok Úr! 

Séra István volt tényleges főhadnagy, a régi nemes székely 2ik határőrezred mintájára szervezett határőr- és önvédelmi csoport háromszékmegyei parancsnoka, alázatosan, jelenti: A háromszékmegyei határőrcsapat létszáma: 50 tiszt, 500 altiszt és 16 000 ember. Nagyméltóságú Tábornok Úr! Az 1711. évi szatmári békekötés után a bécsi kormány a felkelésre hajlamos magyar nemzetet s vele együtt a vitéz székely nemzetet, mely Rákóczi kurucaival mindig együtt harcolt, lefegyverezte. A császári hadsereg kötelékébe beosztva minden önállóságtól megfosztotta. Erdély védelmét német és rác katonaság s az úgy nevezett „plájások” látták el. Később, politikai és gazdasági körülmények parancsoló szükségessége következtében, Erdély keleti végein határőr katonaságot állítottak fel a Horvátországban és Bácskában jól bevált mintára. Ki volt erre a legalkalmasabb? Attila hunjainak a leszármazottja: a Székely Nemzet! Az a nemzet, mely a honfoglalástól kezdve évszázadokon át hősiesen védte Magyarország keleti határait. Mária Terézia 1762-ben a nemes székely nemzet ősi kiváltságait eltörülvén, a székelyek állandó fegyver alá vonását rendelte el. Minek következménye Madéfalva volt. A madéfalvi veszedelem után a háromszéki székelyekből a 2 sz. székely ezred alakult meg. (Ez az ezred vitézségének és hősiességének számtalan tanújelét adta.) Katonái 1814. április 2-án még Párisba is hősiesen bevonultak. Ez az ezred adta az 1848/49-iki magyar szabadságharc ágyúöntő Gábor Áronát is... De miért beszéljek én a székely vitéz végről, amikor Petőfi, a nagy magyar költő halhatatlan versében oly szépen megörökítette: „Nem mondom én előre székelyek, előre mentek úgy is ti hős fiúk!... A székely hősiesség és dicsőség, a székely ezredek világháborús teljesítményei a magyar hadi történelem lapjaira arany betűkkel vannak beírva. Nagyméltóságú Tábornok Úr! Trianon után a dicső székely határőrök ivadékai némaságra, szenvedésre, megaláztatásra lettek kárhoztatva. Ennek dacára nem álltak tétlenül. A gazdasági szervezkedés terén kifejtett 15 évi szívós, kitartó, fáradságot nem ismerő munka, mely az őstermelő székelyek összefogását és talpraállását eredményezte, s biztos alapot teremtett arra, hogy 1939. év őszén a régi székely ezredek tisztjei és altisztjei szervezkedni kezdjenek. A leszakított végtagok kezdtek összeforrani a testtel s a szív ontotta vérét a már majdnem elhalt testrészekbe. Egész Háromszéken megindult a régi nemes székely 2k határőrezred életre hívása. A cél egyelőre önvédelem volt, hogy a kitörni készülő háború ne találja készületlenül. 50 volt tűzharcos tiszt, 300 altiszt, akik keretét adták ennek a megmozdulásnak, külön-külön esküvel fogadta, hogy székely hazájának védelmére siet. Mindenki számolt azzal, hogy sikertelenség esetén az elnyomó hatalom bitófája vár rá, de ez senkit sem rettentett vissza. A szervezkedés célja azonban – amint azt illetékes helyen be is jelentettük – nemcsak önvédelem volt, hanem szükség esetén segítséget akartunk adni a magyar honvédseregnek, számítva arra, hogy légi úton megfelelő fegyverhez jutunk. De az isteni gondviselés jósága, a nagyméltóságod bölcsessége s nagy szövetségeseink támogatása a dolgoknak más fordulatot adott. A székely csapat rendfenntartó alakulattá változott át. Midőn e fennkölt és ünnepélyes pillanatban, határtalan hűséggel és székely becsülettel a Főméltóságú Kormányzó úr kezébe teszem le a parancsnokságot, mint legfőbb Hadurunknak jelentem, hogy parancsára – mint székely őseink évszázadokon át, a saját költségünkön is készen állunk a megnagyobbodott Magyarország függetlenségének és határai épségének megvédésére egy emberként harcba szállani. Kérésünk csak az, hogy mi is, mint őseink mindig, a „székely” nevet viselhessük. Éljen a legfőbb Hadúr, nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója! Éljen Nagymagyarország! Éljen a dicsőséges magyar honvédség, melynek mi székelyek hűséges katonái vagyunk!

Ezután a város közönsége nevében Dr. Barabás Andor üdvözölte a tábornokot:
 

Vitéz Tábornok úr!

Mint a Magyar Párt sepsiszentgyörgyi tagozatának elnöke, ez ősi székely város magyarsága nevében büszke örömmel, a bilincseitől megszabadított lélek szárnyaló lelkesedésével és határtalan szeretetünk melegével köszöntöm vitéz Tábornok Urat, mikor hős katonáival ezt a szinte évezredes múlttal rendelkező magyar földet – 22 évig tartó megszállás után – ismét birtokába veszi. Ezen a téren 22 év óta nem lengett magyar zászló, itt nem zengett magyar szó, nem lehetett magyar események dicsőítéséről beszélni. Ma tehát, felszabadulásunk első pillanatában a szabad szó szárnyán hódolatteljes köszönetünk száll a vitéz Horthy Miklós Főméltósága felé, aki agyával, szívével és egész életével a magyar nemzeti nagyság visszaállításáért küzdött dicső kormányzása első percétől kezdve mind a mai napig. Mélységes hálával gondolunk a Főméltósága legelső munkatársai, Gr. Teleki Pál miniszterelnök és Gr. Csáky István külügyminiszterünk fáradhatatlan munkájára, akik hittel, bizalommal, gazdag tudásuk fényes fegyvereivel és olyan nemes kitartással küzdöttek nemzetük álmainak megvalósításáért. És sohasem fog elhomályosulni tiszteletünk és véghetetlen szeretetünk a baráti nagyhatalmak vezérei, Hitler és Mussolini iránt, akik hatalmukkal segítettek átvezetni nemzetünket a megpróbáltatások kietlen pusztáin. Azóta, hogy annyi győzelmes harc után, aljas hazaárulók aknamunkája miatt a Haza összeomlott és egy kisded román csapat városunkat 1918. december 18-án elfoglalta, szünet nélkül várunk erre a pillanatra. Hányszor elhervadtak reményeink, mennyit kellett küzdenünk, míg idáig jutottunk, mennyi testi gyötrelmet és mennyi fájó lelki megráztatást kellett elviselnünk, hányan égtek el közülünk éppen a legkiválóbbak az emésztő viaskodásban. De kitartottunk. A sepsiszentgyörgyi magyarság, vezetők és népünk minden rétege, iparosok és gazdák, munkások és kereskedők, a szellemi foglalkozásúak minden csoportja, öregek és ifjak, a Mikes Kelemen hűségével mindvégig megmaradtunk a Magyar Párt, az erdélyi magyarok nemzeti szövetségének tiszta zászlaja alatt, mely a szigorú törvényesség alapján állva, igaz hazafisággal, tapintatosan, de önérzettel szállott szembe a hatalom minden törekvésével, mely szakadatlan láncolatban tört a nyelvünk, kultúránk, anyagi létünk, gyermekeink jövőjének megsemmisítésére; rövid időszakoktól eltekintve, kizárt városunk és intézményeinek vezetéséből s elhanyagolható mennyiségként kezelve, tehetetlenül kellett néznünk javaink, vagyonunk pusztulását. S mégis, ezerszer leverve és újból talpra állva megmaradtunk magyaroknak. Itt vagyunk élő cáfolatául a hamis tanításnak, hogy mi elmagyarosított románok vagyunk. A kisebbségi sors erőfeszítései, szakadatlan viaskodásai megacélozták erőnket, összekovácsolták a társadalmi széthúzókat, különbségek megenyhültek, megtanultunk a sziklából is vizet fakasztani és most, amikor visszatérünk az áldott magyar Haza keblére, azzal akarjuk meghálálni a mi megmentésünkért hozott óriási áldozatokat, hogy nemcsak meghallgattuk, de parancsként meg is tartjuk a Miniszterelnök Úr intelmeit s felelősség és kötelességérzettel, tiszta aggyal és önzetlen lelkesedéssel mint egy ember állunk munkába, hogy az ezeréves földhöz való jogunkat soha többé senki vitássá ne tehesse. A mindenható Isten hozta és tartsa meg e földön örökké a vitéz Magyar Hadsereget, legfőbb Hadurát, a Kormányzó Úr Őfőméltóságát, kormány férfiait, vezetőit, népét s engedje meg, hogy ma még elszakított testvéreink is visszatérjenek hozzánk. Éljen Szent István Magyarországa!

A református egyház nevében Imreh Dezső lelkész köszöntötte a tábornokot. (…) Dr. Szalay Mátyás esperes-plébános költői szárnyalású beszéde igen nagy hatást váltott ki. (…) Az unitárius egyház nevében Dr. Kovács Lajos beszélt. (…) A szemerjai ref. egyház képviseletében Vajda Gáspár lelkész, (…) ezután Beyer Aurél csik- és háromszékmegyei ág(ostai) h(itvallású) ev(angélikus) szórványlelkész beszélt. (…) Ezután Demeter Béla kollégiumi igazgató üdvözlő beszéde következett. (…) A Székely Nemzeti Múzeum tudós igazgatója Dr. Herepei János tolmácsolta ezután üdvözlő szavait. (…)