Iskolai illemhelyiséget bontanának

2025. szeptember 11., csütörtök, Közélet

Barót képviselő-testülete legutóbbi ülésén arról döntött, hogy a Baróti Szabó Dávid és a Gaál Mózes Általános Iskola közös udvarán található illemhelyet idővel lebontják. Nem fog hiányozni – mondta a tanácstagoknak Benedek-Huszár János polgármester –, mert időközben felújítják a központi épületet, s abban új mellékhelyiség is helyet kap.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az épületek közt található építmény a város közvagyonában szerepelt, ám ahhoz, hogy a bontási engedélyeztetés elindítható legyen, rá kellett bólintaniuk, hogy magánvagyonba kerüljön. A városvezető érvelése szerint több okból is megérett az épület a bontásra.

Az iskolaépületek hőenergetikai rehabilitációs felújítására vonatkozó pályázattal haladnak. Alá van írva a régi iskolaépület tervezési és kivitelezési szerződése, a tervezés be is fejeződött, most a tervellenőrök dolgoznak, majd az építési engedély kiadása és a munkálatok megkezdése következik, s akkor szükséges lesz a katasztrófavédelmi hivataltól (ISU) egy jóváhagyás megszerzése is. Azokban az esetekben, ha az engedélyeztetésre kért épület közvetlen közelében másik épület is van, másabb és nehezebb az ügyintézés.

Azért sem éri megtartani az épületet, mert a gyakorlat azt mutatja, télen rengetegbe kerül annak fűtése: a főépület alagsorából, részben a föld alatt, részben a szabad ég alatt haladó csövön érkezik a fűtés, a diákok gyakran szellőztetnek, és hatalmas a hőveszteség emiatt. Nem fog hiányozni, mert a pályázat részeként az alagsorban új illemhelyet alakítanak ki a diákok számára.

Velencei Piroska (Magyar Polgári Erő) arra kérdezett rá, hogy ideiglenesen sem lesz más illemhely? Benedek-Huszár János elmondta: egyelőre nem bontanak, de amire az új mellékhelyiség megépül, a régit el kell tüntetniük. Nem zárja ki, hogy a régit már lebontják, s az új még nem lesz kész, de az semmiképp sem lehet több mint néhány hét, ezért ideiglenesen sem kell pótolni azt, hiszen ötven méteren belül van más hely, ahol szükségleteiket elvégezhetik a tanulók.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-11: Közélet - Nagy D. István:

Teszt előtt a sepsiszentgyörgyi rendszer (Közszállítás és forgalomirányítás)

Végéhez közeledik a sepsiszentgyörgyi új tömegközlekedési és fogalomirányítási rendszer kiépítése, az ősz folyamán egy hosszabb tesztidőszak következik, amely során kiderül, hogy a város 12 kereszteződésében elhelyezett okos jelzőlámpák, a buszmegállók, és nem utolsósorban az irányítórendszer hogyan teljesít. Az új rendszert egyelőre a rendelkezésre álló autóbuszokkal indítják, a következő tizenkét járműnek jövő év júliusában kell megérkeznie, illetve a Sepsi metropolisz-övezetet kiszolgáló további harminc buszra is megkötötte az önkormányzat a finanszírozási szerződést.
2025-09-11: Közélet - Nagy B. Sándor:

Bibliatábor, falunap és megemlékezés Árkoson

Rendkívüli módon felpörgött az elmúlt időszakban az árkosi közösségi élet: a múlt hét folyamán az unitárius és a református egyházak szervezésében gyermektábort tartottak, szombaton falunapra került sor, melynek legfontosabb eseménye a falu nagy szülöttjére, a 140 éve született dr. Gelei József tudós, egyetemi tanárra való megemlékezés volt, vasárnap pedig ökumenikus istentisztelettel, könyvbemutatóval, majd egy Árkosról szóló történelmi és helytörténeti előadással zárult a rendezvénysorozat.