Szabó Kati szobrot kapott Székesfehérváron

2025. szeptember 11., csütörtök, Belföld

Felavatták kedden a négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett.

  • Kű Lajos és Szabó Kati a róla készült szoborral. Fotó: Facebook / Túri Török Tibor
    Kű Lajos és Szabó Kati a róla készült szoborral. Fotó: Facebook / Túri Török Tibor

Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke elmondta, hogy három évvel az első szobor felavatása után, mostantól „a magyar nemzetiségű, de más országok színeiben versenyző olimpiai bajnokok” mellszobrait fogják elhelyezni a parkban. „Olyan kiválóságok ők, akik, miközben a legnagyobb győzelmeket aratták, mindig büszkén vallották meg magyarságukat” – fogalmazott. Az elnök szerint közülük is kiemelkedik a Zágonban született Szabó Katalin, aki az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpián négy arany- és egy ezüstérmet nyert tornában. Az ő szobrát Túri Török Tibor szobrászművész készítette el.

Kű Lajos elárulta, hogy a parkban többek között Francia Zsuzsanna (evezés), Torma Gyula (ökölvívás), Király Károly (röplabda) és Hunyadi Emese (gyorskorcsolyázó) szobrát is felállítják majd. Hozzátette: a képzőművészeti alkotások minden költségét magára vállalta az alapítvány, az alkotásokat pedig Székesfehérvár városának ajándékozzák.

Szabó Katalin szobrának leleplezését követően azt mondta, nem nagyon találja a szavakat, amivel megköszönhetné az ötletgazdának és valamennyi közreműködőnek, hogy emléket állítottak neki. „Mindig azt akartam megmutatni az egész világnak, hogy ki Szabó Kati: soha nem voltam megelégedve a harmadik hellyel, mindig győzni akartam” – fogalmazott a négyszeres olimpiai bajnok, akit Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke is köszöntött.

A jelenleg Franciaországban élő Szabó Katalin hatévesen került tornaiskolába előbb Kovásznára, majd Brassóba és Ónfalvára, ahol a tanulás mellett naponta két edzése volt. Fiatalon megmutatkozott rendkívüli tehetsége: 1983-ban és 1984-ben tizenhét versenyen kapott maximális, tízes pontszámot. Az egyik legemlékezetesebb győzelmét a Budapest Sportcsarnokban aratta, ahol életében először lett világbajnok talajon.

Minden idők egyik legeredményesebb olimpikon tornásza lett az 1984-es Los Angeles-i olimpián szerzett négy aranyéremmel és egy ezüstéremmel. Az 1987-es rotterdami világbajnokság után pontot tett élsportolói pályafutásának végére, majd a bukaresti egyetem sport- és testnevelés karán diplomázott. A román sport legmagasabb kitüntetését, a Sport Érdemrend első fokozatát 2008-ban kapta meg, de övé a Román Nemzeti Sporthivatal Legendás Bajnokok Díja is. Beválasztották a Nemzetközi Torna Hírességek Csarnokába, nevét viseli szülőfaluja, Zágon óvodája, a sepsiszentgyörgyi sportcsarnok, és Déván is szobrot kapott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-09-11: Közélet - Nagy B. Sándor:

Bibliatábor, falunap és megemlékezés Árkoson

Rendkívüli módon felpörgött az elmúlt időszakban az árkosi közösségi élet: a múlt hét folyamán az unitárius és a református egyházak szervezésében gyermektábort tartottak, szombaton falunapra került sor, melynek legfontosabb eseménye a falu nagy szülöttjére, a 140 éve született dr. Gelei József tudós, egyetemi tanárra való megemlékezés volt, vasárnap pedig ökumenikus istentisztelettel, könyvbemutatóval, majd egy Árkosról szóló történelmi és helytörténeti előadással zárult a rendezvénysorozat.
2025-09-11: Belföld - :

Parajdon még mindig vészhelyzet van

Újabb 30 napra meghosszabbította tegnap a bányakatasztrófa nyomán elrendelt vészhelyzetet a helyi vészhelyzeti bizottság Parajdon. A Kis-Küküllő mentén továbbra sincs iható víz, és négy hónap után sincs felelőse a történteknek.