Szeptember 1–6-a között Szovátán került sor a 15. Bölcs diákok országos vetélkedő élménytáborára, amelyben azok a diákok vehettek részt vezető tanáraikkal együtt, akik a 2024–2025-ös tanévben a vetélkedőn a legjobb eredményt érték el.
A táborhelyszín minden évben más, idén az Outward Bound nemzetközi ifjúsági központra esett a szervezők – a Communitas Alapítvány és a Kolozsvári Református Kollégium, valamint szakmai partnereik, a BBTE magyar biológiai, ökológiai és geológiai intézeteinek – választása. Maros és Hargita megye természeti és történelmi kincsei, sokszínűsége tette lehetővé, hogy gazdag programkínálattal teljen mindenki számára a hét.
Szeptember 1-jén a csapatok regisztrációja után Molnár-Galaczi Júlia tanárnő által vezetett kommunikációs játékok keretében ismerkedhettek meg egymással a diákok, hiszen Nagykárolytól Szászrégenig, Tordától Sepsiszentgyörgyig az ország számos vidékéről érkeztek a táborba. Az ismerkedés után a Sóvidékről tartott előadást Silye Lóránd geológus, majd az estét Korodi László földrajztanár előadása zárta, amelyben a Hogyan túrázzunk? kérdésre kaphattak választ a diákok. Ez az előadás azért volt fontos, mert másnap túrázni mentek a tábor diákjai, hogy meghódítsák a Nagy-Hagymás csúcsot (1792 m), és útközben megcsodálják az Egyeskő kiemelkedő szikláit Markó Bálint biológus vezetésével.
Harmadnap délelőtt a vegytané volt a főszerep. Kovács Gábor és Babcsányi Izabella olyan kémiai kísérleteket mutatott a diákoknak, amelyeket az iskolai tanórák keretein belül nehezebb megvalósítani. A diákok saját maguk végezték el a kísérleteket, ezáltal gyarapítva gyakorlati tudásukat. A délután újabb kihívások elé állította a táborozókat, az Outward Bound csapatának irányításával tutajt kellett építeniük, a kötélkertben pedig Jákob-létrára mászhattak, és szó szerint és átvitt értelemben is egymásra támaszkodva haladhattak végig a párhuzamos gerendákon 8 méter magasban. A napot egy interaktív előadással folytattuk, amelyben a különböző közigazgatási egységek működésébe és szerepébe nyújtott betekintést Márton Katalin, a Communitas Alapítvány gazdasági irodavezetője. Ehhez kapcsolódóan a tavaly alapított Bölcsdiák-ország továbbfejlesztését kapták feladatul a résztvevők, amelyet öt csapatba rendeződve kellett elvégezniük.
A tábor résztvevői több kreatív feladatot is kaptak, például híres párosokat kellett eljátszaniuk a csapatoknak, megelevenítve Rómeót és Júliát, Romulust és Remust, Han Solot és Leia hercegnőt vagy akár Donald és Melanie Trumpot. Természetesen nem maradhatott el az esti kémia sem, ahol a szabadban végzett kísérletek nyűgöztek le minket.
Csütörtökön ellátogattunk a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba, délután pedig ismét Szovátán, a 15. Bölcs diákok vetélkedő témáját boncolgatva egy kötetlen beszélgetésre is sor került, amelynek meghívottja Markó Béla, az RMDSZ egykori elnöke volt.
Pénteken, a tábor utolsó napján Bözödújfalu történetébe nyerhettek betekintést a csapatok, ahol az Összetartozás templománál meséltünk a víztározó létrejöttéről, arról a folyamatról, amely egy sokszínű közösség eltűnését eredményezte. A falu házait szimbolizáló kopjafakert után Korond felé vezetett az utunk, ahol az Aragonit múzeumot és a Csiga-dombot néztük meg Silye Lóránd geológus vezetésével. A tábor utolsó estéjére megalakult Bölcsdiák-ország, de természetesen a tábortűz és a közös éneklés nem maradhatott el.
Szombaton hazaindultak a bölcs diákok, egy olyan hetet tudva maguk mögött, amit így jellemeztek: kihívás, szabadság, tartalmas, sokszínű, fárasztó, fejlődés, meglepő, feltöltődés, kaland, találkozás, izgalom, újabb csúcs. Nekünk szervezőknek is hasonló jellemzők jutnak eszünkbe, de ezek mellett az is, hogy a jövő generációiban mennyi lehetőség, kreativitás, fegyelem és kitartás van. Köszönjük mindenkinek, aki közreműködött az idei verseny és tábor gördülékeny lezajlásában.
Majoros Csilla pályázati irodavezető
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.