„Az erdélyi magyarság addig van, ameddig lesz magyar pap, tanító és orvos” – idézte mintegy figyelemfelkeltő bevezetésképpen Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét a moderátor szerepét betöltő Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tanára. A megállapításból pedig óhatatlanul következik a megkerülhetetlen kérdés: mi az esélye annak, hogy megmarad a magyar nyelvű orvosi oktatás Erdélyben? Ennek megválaszolása viszont szerinte csak a közelmúlt MOGYE-t érintő eseményei és a jelenlegi helyzet számbavétele után lehetséges, ezért felkérte beszélgetőtársait, hogy tegyék meg ezt. 

A MOGYE történetét ismertető Szabó Béla, a magyar oktatók választott vezetője rámutatott: az 1948-ban létrehozott önálló magyar tannyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem a létrehozása óta gondokkal küszködött. 1962-ben beindították a román tagozatot, az 1980-as években pedig kezdetét vette a tudatos elsorvasztása. Ez a magyar diákok létszámának drasztikus csökkentésében nyilvánult meg, aminek része volt a gyógyszerészeti és fogorvosi kar 1986-os összevonása is. Mindez oda vezetett, hogy 1989-ben már csak tizenkilenc magyar diákot vettek fel, így a magyar nyelvű orvosi oktatás közel került a teljes megszűnéshez. 

Az 1989 decemberében bekövetkezett reményt keltő változások után döbbenten tapasztalták, hogy a nemzetiségi elnyomás tovább folytatódik, hiszen a helyzetük jottányit sem változott jó irányba. Ez váltotta ki az egyenlő jogokat követelő diáksztrájkokat a magyar hallgatók körében, amelyekhez később az oktatók is csatlakoztak, és ami végül a márciusi magyarellenes pogromhoz vezetett. 

A hatalom továbbra sem engedett, amit hűen tükröz a hallgatók létszámának alakulása. Míg 1963-ban a 88 végzős diákból 81 magyar, 2 román és 5 más nemzetiségű volt, ez az összetétel 1994-ben a 240 végzősből 28 magyarra, 211 románra és 1 más nemzetiségűre változott. Ráadásul nemcsak a magyar diákok, hanem a magyar oktatók számát is csökkentették. Az 1990-ben meghirdetett kilencvenhat állás közül csupán nyolcat tölthettek be és a következő évben ugyanígy jártak el. A 2007-es uniós csatlakozást követően az országban egyedüliként bevezették az egy tantárgyas felvételi vizsgát, ami a román pályázók létszámának többszörös növekedéséhez vezetett. Ugyanakkor a fizetéses helyekre az addigi gyakorlat – fele-fele nemzetiségi arány – helyett általános függvényében kezdték felvenni a hallgatókat, ami túlsúlyuk miatt a román jelentkezőknek kedvezett. A magyar hallgatók köre tehát évről évre csökkent, míg a románoké nőtt.

A számunkra áldatlan, de nem véletlen folyamatot tetézte a teljesen más jellegű, három karral működő Petru Maior Egyetemmel 2018-ban végrehajtott egyesülés, amelynek szintén a magyar nyelvű tanítási vonalak arányának visszaszorítása volt a célja. Mivel az új karokon magyar nyelvű képzés nem indult, ezt sikeresen meg is valósították. Az oktatók és diákok létszáma, illetve a vezetőségben való jelenlét tekintetében egyaránt 16 százalékra esett vissza. A tíz rektorhelyettes közül egy magyar és van egy dékánhelyettesük is, mert a tanügyi törvény ezt előírja. A huszonnégy főt számláló vezetőtanácsnak pedig két magyar tagja van. Nyilvánvaló, hogy ebben a nemzetiségi összetételben az elvárásaikat nem tudják érvényesíteni.

A jelenlegi helyzetet Nagy Előd, az egyesítés után Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) névre keresztelt intézmény rektorhelyettese tárta részletesebben a hallgatóság elé. Megtudhattuk, hogy hét karral működik, amelyek közül az egyik az angol nyelvű orvosi. Részben magyar nyelvű oktatásban az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti, asszisztensi és informatika szakok hallgatói részesülnek, magyarul azonban csak az orvos és informatikusképzés van akkreditálva, ami lehetőséget nyújt a beiskolázási számok rovásunkra történő lefaragásához.

Az oktatók összetételére vonatkozóan beszédes adat, hogy az orvosi karon a hatvan tanszékből hatnak van magyar vezetője, a négy főtanszék közül viszont egynek sem. Az egyetem 87 fős szenátusában 13 képviselőjük van (ebből három diák), ami 15%-os aránynak felel meg, vagyis a maguk erejéből egyetlen javaslatukat sem tudják elfogadtatni. 

Derűlátásra ad viszont okot, hogy magyar jelentkezők továbbra is szép számban vannak, és a hét karból négyen magyar tagozatos hallgató érte el a legjobb tanulmányi eredményt az idén végzettek közül. Hallgatói és tanári utánpótlásban sem lenne tehát hiány, így a hosszú távú működés nem lenne veszélyben, ha az esélyegyenlőséget sikerülne biztosítani. Ennek alapfeltétele a magyar tagozatok régóta szorgalmazott létrehozása, amit 2023-ban érvénybe lépett új felsőoktatási törvény szavatol ugyan, de a gyakorlatba ültetése várat magára. Jól érzékelteti az időhúzást, hogy a magyar tagozat januárban iktatott működési szabályzatával kapcsolatban csupán októberre ígértek választ.

A MOGYE egykori hallgatója és diáktanácsának elnöke, Vass Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő keserű szájízzel állapította meg: „annyira megnyerte a marosvásárhelyi orvosi egyetem román vezetősége ezt a csatát, mi pedig annyira elveszítettük, hogy már nincs, ahova hátrálni ebben a kérdésben”. Ennek ellenére még nem tartja véglegesen elveszettnek a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés ügyét, de ennek jövője a tanári kar utánpótlásán múlik, és ebben a tekintetben rosszul állnak. Véleménye szerint a jelenleg százharmincöt főt számláló, szorgalmas és igyekvő magyar diákság ezt ugyan elviekben biztosítani tudná, azonban az egyetem vezetése megakadályozza. És ezt egyre kifinomultabb, csak nehezen vagy egyáltalán nem bizonyítható módszerekkel teszi. Éppen ezért „azt kérjük a román kollégáktól, barátoktól, politikusoktól, egyetemtől”, ne akadályozzák, hanem segítsék a magyar nyelvű tagozatok megmaradását és működését. Ez a saját érdekük is, mert az intézmény csak így tudja megtartani azt a támogatási többletet, amely az államtól a magyar beiskolázás és tanári kar munkája révén illeti meg.

Az érvek és ellenérvek elhangzása után a beszélgetők egyetértettek abban, hogy a magyar nyelvű orvosképzés helyzete nehéz ugyan, de nem reménytelen, mert anyagi megfontolásból a román vezetés sem törekszik a teljes megszüntetésére. A működését azonban csak jól meghatározott keretek közé szorítva teszi lehetővé. Ezt fel- és beismerve pedig sürgősen el kell dönteni, hogy nemzetstratégiai szempontból mi a magyar érdek? A jelenlegi állapotok fenntartása és konzerválása, vagy lépéseket kell tenni a legalább saját karok létrehozásában megnyilvánuló egyetemi autonómia visszaszerzése érdekében. Ehhez viszont nem elég a tanári kar és diákság kiállása, a politikumnak is teljes mellszélességgel támogatnia kell. 

„Ha hagyjuk és elengedjük magunkat, akkor ajándékba egészen biztos, hogy nem fogunk sem pozíciókat, sem olyan tartalmakat kapni, ami a mi autonómiánkat biztosítaná. Ehhez saját magunknak kell kivívni szakmai berkekben azt az önállóságot és azt a holdudvart felállítani, ami valamilyen szempontból garantálja, hogy tovább vihető a hagyományunk és tovább vihető az örökségünk” – összegzett végezetül Nagy Előd.