Különleges helyszínen, a teljesen felújított és modernizált Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskolában ülésezett Kovászna Megye Tanácsa tegnap. Az ülés előtt Forró Huba igazgató és Kovács Attila aligazgató vezetésével a tanácstagok körbejárták az intézményt, ahol a héten 180 diák kezdte meg a tanévet.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felvezetőjében elmondta, azért tartják éppen ott a soros ülést, hogy a tanácstagok is lássák, „hol van a megye pénze”, ugyanis 74 százalékban saját költségvetésből újították fel, bővítették a nemrég átadott ingatlant, melyet megerősítettek, új emelettel láttak el, továbbá korszerű tornaterem is épült. Az utcafrontra új szárny készült, ahol étkezőt, konyhát és a gyakorlati órákhoz szükséges műhelyeket alakítottak ki. „Büszkék vagyunk rá, hogy a létesítmény az ország legmodernebb és legjobban felszerelt speciális iskolája” – tette hozzá az elnök, hangsúlyozva, számukra kiemelten fontos, hogy minden gyermek a legjobb körülmények között tanulhasson és fejlődhessen.
Az ülésen is részt vevő Forró Huba igazgató kiemelte: az elmúlt tíz évben a megyei önkormányzat és a tanfelügyelőség támogatásával sikerült megvalósítani, hogy a speciális oktatás minden rászoruló gyermek számára elérhető legyen a megyében, minden városban van tagozatuk.
A közgyűlés elsősorban sporttámogatásokról döntött. A Háromszéki Ágyúsok 1,5 millió lejt kap két részletben a 2025–2026-os idényre a felnőtt jégkorong-bajnokságban, valamint a Román Kupában való részvételének támogatására, a Kézdivásárhelyi SE kosárlabda-szakosztálya 880 ezer lejt, labdarúgó utánpótlás-nevelés szakosztálya pedig 300 ezer lejt, szintén két részletben. A Sepsi OSK utánpótlás labdarúgócsapatai 250 ezer lejes támogatásban részesülnek.
A megyeháza 15 ezer lejjel támogatja a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház idén tizedik alkalommal megrendezendő DbutanT Fesztiválját, amely október 27. és november 1. között zajlik, és fiatal színházi alkotóknak biztosít bemutatkozási lehetőséget.
A megyei önkormányzat korszerű drónt adományozott a Kovászna Megyei Mihai Viteazul Katasztrófavédelmi Felügyelőségnek – ezúttal jogilag, a fizikai átadás korábban megtörtént. Az intézmény nagy haszonnal használja a készüléket, erdős területeken, de városban is – jelezte Török Mihály ezredes.
A tanácstagok rábólintottak a megye tulajdonában levő, egy baróti telken található régi garázs lebontására, ugyanis ott fogyatékkal élő gyermekek számára épül 12 férőhelyes családi típusú otthon a SERA Románia Alapítvánnyal közös megvalósításként.