FALUSI VEGYESBOLTBÓL LUXUSKOCSI. Falusi vegyesboltot működtető cégre vásárolt magának luxusjárgányt Mihai Weber PSD-s képviselő, a parlament védelmi bizottságának elnöke, a párt országos főtitkárhelyettese.
A Snoop.ro riporterei kiszúrták, hogy Weber a második Bolojan-csomag megszorításairól szóló tárgyalásokról egy vadonatúj, 140 ezer eurót meghaladó értékű Mercedes luxusterepjáróval távozott, amely nem szerepel 2025. júniusi vagyonnyilatkozatában; helyette egy Ford Rangert tüntetett fel, amely feleannyiba kerül. A riporterek kérdéseire Weber előbb kitérően felelt, majd közölte, hogy céges autóról van szó, ő pedig főrészvényes. A bökkenő az, hogy a Blenbondy 81 SRL nevű vállalkozás egyetlen működő telephelye egy 900 lakosú falu, Buduhala, és a cég 2024-ben mindössze 3500 eurós nyereséget jelentett be. A luxusautó egyébként csak a jéghegy csúcsa, Mihai Weber négy különböző cégben rendelkezik érdekeltségekkel, de egyikük vagyontárgyai sem jelennek meg a nyilvános vagyonnyilatkozatokban. (Transtelex)
ENNYIT REPÜLTEK EL. Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă miniszterelnöki külföldi útjai összesen körülbelül 4 millió lejbe, vagyis több mint 800 ezer euróba kerültek. Nicolae Ciucă 19 hónapig volt kormányfő, ezalatt 17 alkalommal járt hivatalosan külföldön: 9 útra közpénzből bérelt magángéppel, 4 útra katonai repülővel, 2 útra menetrend szerinti járattal ment, 1 útjáról (Moldovába) nem közölték a szállítás módját. Csak a szállítására bő 2,7 millió lejt (mintegy 543 ezer eurót) költöttek, plusz a napidíjakat, szállásköltségeket és egyéb kiadásokat, amelyek további 101 ezer lejbe (kb. 20 000 euróba) kerültek, habár 11 út esetében a hivatalos szállásköltség nulla. A legdrágábban Svédországba repült, csak az utazása 450 ezer lejbe került (kb. 90 000 euró). Marcel Ciolacu 23 hónapig volt kormányfő, ezalatt 21 külföldi utat tett meg, amiből 11-et katonai, 8-at menetrend szerinti, 2-t pedig bérelt géppel. A teljes szállítási költség Ciolacu esetében 1,4 millió lej volt (kb. 285 ezer euró), ehhez jön még 166 ezer lej (kb. 33 000 euró) különféle egyéb kiadásokra; neki 6 útján nem költöttek hivatalosan szállásra. A legdrágább útjai az Egyesült Arab Emírségekbe és Katarba vezetett, ezek egyenként közel 920 ezer lejbe (kb. 184 ezer euróba) kerültek, bérelt repülőgéppel. A rekordot Klaus Iohannis volt államfő tartja, aki bő tíz év alatt 193 hivatalos külföldi látogatást tett, amelyeken a szállítására 113,6 millió lejt (közel 23 millió eurót) költöttek. Ezek többsége bérelt magángépekkel történt, csak 2023-ban 7,3 millió euró szállt el így. A HotNews összevetette a piaci árakat a Cotroceni által közölt összegekkel, és arra a következtetésre jutott, hogy a kormány több út esetében sokkal többet fizetett (vagy számolt el) repülésre a tényleges összegeknél. (Transtelex)