A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség templomában tartott csütörtök esti ünnepségen adta át Dolhai István főkonzul, a Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus vezetője az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket. A magyar állami elismerések – Magyar Arany Érdemkereszt, valamint a Magyar Érdemrend tisztikeresztje – hat székelyföldi díjazottja közül hárman háromszékiek: Balázs Antal fafaragómester, Pető Mária fizikus, pedagógus, valamint ft. Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok.
A jeles esemény házigazdája, Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke köszöntőjében kifejtette: Székelyföld „lámpás embereit” ünneplik, akik személyes példamutatással, hivatásuk iránti elkötelezettségükkel igazi iránytűként szolgálnak közösségünk számára. Úgy vélte, fontos láthatóvá tenni, hogy munkájuk, elhivatottságuk mekkora értéket képvisel, „nem csak büszkék vagyunk (...), hanem ki is mondjuk: nagy szükség van Önökre” – fogalmazott. Köszönetet mondott a díjazottaknak azért, hogy személyes példájukkal megerősítik, „csak így érdemes dolgozni, csak így érdemes élni: tisztességgel, hittel, becsülettel”.
Mint azt Percze László konzul ismertette, azok javasolhatóak magyar állami kitüntetésre, akiknek szakmai munkája kivitelesen magas színvonalú, tevékenységük példaértékű, teljesítményük, eredményeik kimagaslóak. A díjak által tehetségüket, szorgalmukat, példamutató életüket ismerik el, amellyel a magyar hazát és nemzetet szolgálják. „A közösségben végzett munka, a szolgálat, a hűség, az alkotás nem magánügy. Minden tett, minden áldozat, minden teljesítmény része lesz annak a szellemi kincsnek, amelyből mi, magyarok – bárhol éljünk a világon – erőt merítünk” – jelentette ki Dolhai István főkonzul. Rámutatott, az állami kitüntetés „üzenet arról, hogy Magyarország számontart, értékel, megbecsül. (…) Üzenet arról is, hogy a közösség szolgálata, legyen az a tudományban, a művészetben, a pedagógiában, az egyházban vagy a mindennapok apró hőstetteiben, mindannyiunk közös jövőjét formálja.” Egyúttal a jövő nemzedéknek is üzennek arról, „hogy érdemes tenni, lemondani, áldozatot hozni, ragaszkodni a hithez, a tudáshoz, a kultúrához” – fogalmazott.
Tamás Sándor, Berszán Lajos, Pető Mária, Balázs Antal, Antal Árpád
Példaértékű háromszéki életutak
A Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket a díjazottak családjaik, pályatársaik, tisztelőik körében vehették át. Dolhai István főkonzul a Magyar Arany Érdemkeresztet elsőként Balázs Antal fafaragómesternek nyújtotta át, akit Kovács István unitárius püspök jelölt a díjra. „Emberfaragó, fafaragó, ünnepfaragó, közösségfaragó, lélekfaragó” – így jellemezte méltatásában Anti bácsit, akit családja, a szülőfalu emberei, temploma, a csehétfalvi és kobátfalvi elemi iskola, majd a székelykeresztúri tanítóképző „alakított áldássá”. Tanárainak köszönhetően a székely falu örökségét és kultúráját egész életében magas fokon képviselő emberré vált, akit később tanítóként a gyermekek rajongásig szerettek. Nyugdíjba vonulása óta – 1996 – ezernél is több kopjafát faragott, melyeket a Kárpát-medence megannyi helyszínén felállítottak. A fafaragás számára nemcsak művészet vagy mesterség, hanem olyan eszköz, amely révén a múlt üzenete, értékei átmenthetők a jelen és jövő számára. Az ő kezében az élettelenné vált fa ismét élővé válik, kezében a véső nemcsak fát, hanem ünnepet, közösséget farag – hangoztatta Kovács István.
Pető Mária fizikus, a Kovászna Megyei Tehetséggondozó Központ vezetője, a Székely Mikó Kollégium tanára kiemelkedő munkásságát, érdemeit szintén a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el. Méltatója és pályatársa, Sztakics Éva alpolgármester úgy fogalmazott, hosszú utat járt be a baróti szakközépiskolától az ELTE Fizika Doktori Iskolájáig, ám kitartása, lelkesedése azóta sem lankad, „ma már több száz diáknak jelent biztos támaszt és szilárd tudásalapot”. Kiemelkedő szerepet játszik a sepsiszentgyörgyi és háromszéki gyermekek fejlesztésében, a tanulók tehetségének felkarolásában. Innovatív oktatási módszerei és nyitottsága okán népszerű diákjai körében. „Pető Mária ösztönösen tudja azt, hogyan kell megszerettetni a fizikát, a tudományok világát, és szívvel-lélekkel azért dolgozik, hogy minden gyerekben felébressze a tudásszomjat. Az általa közvetített tudásnál is maradandóbb az a hit, hogy a szorgalom, a kíváncsiság és a kitartás meghozza gyümölcsét” – emelte ki Sztakics Éva.
A zágoni származású ft. Berszán Lajos tiszteletbeli kanonok, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítója, lelki vezetője és korábbi igazgatója szintén a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vette át. Laudációjában elhangzott: Berszán atya „a gyimesiek Don Boscója, Néri Szent Fülöpje”, aki három évtizeddel ezelőtt a Gyimes völgyében hozott létre iskolát akkor, amikor az szinte lehetetlennek tűnt, s ezzel megteremtette a lehetőséget, hogy a vidék gyermekei helyben tanuljanak. Az intézmény mára a legkisebbek oktatásától az érettségiig és szakvizsgáig biztosítja az oktatást. A tettek embere, akinek mindenkihez van egy jó szava, türelme, jósága és emberszeretete példaadó. Azt vallotta, a hitet, a vallást, édesanyjától kapta, „ő tanította meg, hogy magyar vagyok”.
Hargita megye kitüntetettjei
Ferencz Tibor, Csíkszépvíz korábbi polgármestere a község és a közösség érdekében kifejtett meghatározó tevékenységéért kapott Magyar Arany Érdemkeresztet. Mint az laudációjában elhangzott: „ötletekkel teli, művelt ember (…), aki tudja, hogy a jólét nemcsak gazdasági megvalósítás, hanem életminőség, és az a kultúrában mérhető és élhető”.
Nagy-Veres Hajnal, a Zernyesti Református Missziói Egyházközség lelkipásztorának életútja „nem csupán szakmai eredményekben gazdag, hanem abban az emberi tartásban is, amely minden cselekedetét áthatotta” – hangzott el laudációjában. A szórványgyülekezetekben szolgálva több százezer kilométert tett meg azért, „hogy alkalmas és alkalmatlan időben” hirdesse az igét a rábízottaknak. Elkötelezettségét Magyar Arany Érdemkeresztettel ismerték el.
Hasonló kitüntetéssel ismerték el Ferencz-Salamon Alpár László, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége általános alelnöke, a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatójának kimagasló szakmai tevékenységét, a romániai magyar közoktatás, az erdélyi magyar pedagógusok szakmai érdekképviselete, valamint a magyar diákok minőségi oktatása érdekében kifejtett szolgálatát.
Az ökumené jegyében zajló felemelő ünnepséget két tehetséges csángó diák koronázta meg, az Arany Miatyánk Antal Zalán gyönyőrű előadásában, illetve Bálint Boldizsár orgonakíséretében hangzott el, az eseményt a Karácsony Gabriella karnagy vezette Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda által előadott Szózat zárta.