A német válogatott vasárnap 88–83-ra diadalmaskodott Törökország felett a férfi kosárlabda-Európa-bajnokság döntőjében, így 1993 után ismét aranyérmet szerzett. Görögország tizenhét ponttal is vezetett, végül 92–89-re nyert Finnország legjobbjai ellen a bronzmérkőzésen.
A története második Eb-döntőjét játszó török válogatott alaposan bekezdett, és bő két és fél perc elteltével 13–2-re vezetett az előző kontinenstorna bronzérmese ellen. Elsősorban Cedi Osman és Alperen Sengün termelte a pontokat, viszont a németek gyorsan rendezték soraikat, Franz Wagner vezérletével kétszer is egyenlítettek, majd három perccel az első negyed vége előtt átvették a vezetést. Bár előnyük öt pontra is nőtt, végül kettővel várták a folytatást (24–22). A második és harmadik felvonás is látványos és fordulatos küzdelmet hozott, aztán a negyedik játékrész Sengün és Osman pontjaival kezdődött, és percekre állandósult is a két együttes között az ötpontos különbség. A németek újfent újítottak, Isaac Bonga a negyedik próbálkozásából a negyedik tripláját dobta be, ezzel megint csapata vezetett (77–76). Az utolsó perc is német előnnyel kezdődött, sőt, 18 másodperccel a vége előtt Dennis Schröder egy duplával eldöntötte a találkozót, így Németország története második Európa-bajnoki győzelmét szerezte meg.
Eredmények: * döntő: Németország–Törökország 88–83 * a 3. helyért: Görögország–Finnország 92–89.