Különleges eseménynek adott otthont pénteken a kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola tornaterme: az intézmény új birkózószőnyeggel gazdagodott. Az ajándékot Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke, a Fidesz alelnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia alapítója jelenlétében adták át. A sportvezetőt több székelyföldi kollégája is elkísérte a felső-háromszéki településre, ahol már két évtizede hagyomány a birkózás.
A sportágat az iskola életében Tamás Károly igazgató honosította meg a 2000-es évek közepén. A volt birkózó 2006-ban indította el a rendszeres edzéseket, miután Korondon találkozott Balázs Imrével, aki bátorította, hogy biztosítson lehetőséget a fiataloknak a küzdősport megismerésére. Azóta a helyi közösség évről évre egyre erősebb utánpótlást nevel, a kis falu neve pedig egyre ismertebbé vált a régió sportéletében.
Mindeddig azonban nem volt megfelelő felszerelésük: a gyerekek rögtönzött küzdőfelületen gyakoroltak. Ezért jelentett előrelépést, hogy az Egy szőnyegen, egy nyelven program keretében a kézdialmási iskola is hozzájutott egy birkózószőnyeghez – a hetedikhez, amely Székelyföldön gazdára talált. (Hasonló szőnyeget kapott a Sepsi ISK mikóújfalusi részlege is – szerk. megj.)
Az ünnepség elején Molnár István polgármester köszöntötte a vendégeket, majd arról szólt, hogy a község egyre több nehézséggel küzd a fogyatkozó gyereklétszám miatt. Hangsúlyozta, egy ilyen adomány segíthet abban, hogy a szülők inkább helyben járassák iskolába gyermekeiket, és ezáltal erősödjön a közösség megtartó ereje.
Az átadáson Tamás Károly igazgató úgy fogalmazott: „A birkózás nemcsak sport, hanem nevelés is. Megtanít küzdeni, együttműködni és tisztelni egymást. Ezek az értékek pedig túlmutatnak a szőnyegen.” A tornateremben megtartott adományozási ünnepségen Németh Szilárd meghatottan idézte fel első székelyföldi látogatását: 1979-ben, gimnazistaként járt először itt. Mint mondta, pályafutása során mindig fontosnak tartotta a székely–magyar kapcsolatok ápolását, legyen szó tanári, igazgatói, képviselői vagy kormányzati munkáról. „Ez az élet ezer éve itt van, és nem szabad elveszíteni” – fogalmazott, kiemelve, hogy a helyi iskolák, pedagógusok és közösségek összefogása nélkülözhetetlen a magyarság jövőjéhez.
A sportvezető külön méltatta a kézdialmási iskola munkáját, amely nemcsak a modern oktatásban, hanem a sportban is példamutató. „Nem mindenki lesz bajnok a szőnyegen, de aki tisztességgel végigéli az életét, az az élet küzdelmeiben ugyanúgy bajnoknak számít” – mondta. Példaként hozta fel Keresztes Vilmost, a székely származású olimpiai bajnokot, akinek 1928-as sikere máig erőt ad a magyar sportnak.
Az eseményen felszólalt Albert Mátyás, a Székelyföldi Birkózó Akadémia elnöke is, aki kiemelte, hogy a település sportélete olyan érték, amelyre mindenki büszke lehet, és amely bizonyítja: a székely közösségek a sporton keresztül is erősödhetnek. „Ha egy településen ennyi fiatal összegyűl, tanul és sportol, az biztos jövőt jelent” – mondta, hozzátéve, hogy a szülők támogatása nélkül mindez nem valósulhatna meg.
A beszédek sorát követően az adományozó dokumentum aláírására került sor. Az ünnepség végül igazi sportélménnyel zárult: a diákok rögtön birtokba vették az új szőnyeget, rövid bemutatóval bizonyítva lelkesedésüket és ügyességüket.